A Contagious döntött: 5 földrészről 8 ügynökséget választottak a legjobbnak idén
A Contagious ebben az évben is kiválasztotta a világ legkiemelkedőbb és legmerészebb kreatív ügynökségeit.
A Contagious ebben az évben is kiválasztotta a világ legkiemelkedőbb és legmerészebb kreatív ügynökségeit.
Bob Iger vezérigazgató kezei alatt szárnyra kapott a világ legnagyobb szórakoztatóipari vállalata.
A Burger King a The Bald Thru nevű kampányával a Drive részének népszerűsítését vette célba.
Sorozatpremier az RTL+-on: érkezik a Cápák árnyékában.
A szervezők nem tudtak megállapodni Molnár Áronnal.
Dancsó Péter kiesett a befolyásos influenszerek közül, Szirmai Gergely, Magyarósi Csaba és a Jólvanezígy-es fiúk pedig felkerültek az idei listára.
Az MPRSZ meghosszabbította a nevezési időszakot, a versenyre még május 21-ig lehet nevezni.
Az ötlet, ami az egekbe repítette az autómárkát.
A Publicis Groupe Hungary több kutatás segítségével vizsgálta meg a vény nélkül kapható gyógyszerekhez kapcsolódó fogyasztói szokásokat
A kampány a közösségi médiát is segítségül hívja, hogy mind az ezer archívumában lévő műalkotást vissza tudja adni a készítőinek.
Egy Emmanuel Macron által megbízott szakértői csoport tanulmánya szerint nem szabad tizenhárom éves korukig okostelefont adni a gyerekek kezébe.
Emily Blunt és Ryan Gosling a Saturday Night Live-ban vendégeskedtek, hogy közös filmjüket promózzák.
A Warc jelentéséből kiderül, hogy a globális médiát a közösségi platformok uralják; a legtöbb márka ezeken a felületeken éri el a közönségét.
2020-ban az Apple bevételének majdnem 20 százaléka származott a Google-től.
Az Airbnb az új kampányának részeként felépítette a Pixar ikonikus meséjének, a Fel című animációs filmnek a lufis házát.
A márka ráállt azoknak a tornacipőnek a gyártására, amelyet az 1970-es, illetve 80-as évekbeli futballszurkolói cipők inspiráltak.
Az egyik szereplő sztriptíztáncosnőből lett marketingvezető, és egy olyan fiatalabb férfit keres, aki hercegnőként bánik vele.
Sokak szerint a sport- és szórakoztató műsorok jövője egyre inkább a streaming platformokon van. Utánajártunk, hogyan látják ezt az itthoni csatornák.
Néha jó emlékezni arra, hogy egy csónakban evezünk.
A KFC a parfümből származó teljes bevételt jótékony célra fogja felhasználni.
Ember Márk és Szondi Vanda lesznek az új stábtagok.
A Universal Music Group és a TikTok új megállapodást kötött.
Új kezdeményezés indul a hazai kreatívipari szektor megerősítése érdekében.
A kataklizma felé vezető út felelőtlen reklámozással és túlfogyasztással van kikövezve. Ezek voltak a Digital-Media Hungary legizgalmasabb gondolatai.
A Warner Bros. ezzel ünnepli a harmadik Harry Potter film huszadik évfordulóját.
A Clio 2024-ben is díjjal jutalmazta a kreatív ipar legmerészebb, legmeghatóbb vagy éppen legegyedibb kezdeményezéseit.
Ahol eddig ajánlott tartalmak ugrottak fel, ott ezentúl reklámok lesznek.
A vizsgálat arra irányul, hogy a európai parlamenti választások előtt a Meta platformjai megfelelően kezelik-e a politikai hirdetéseket.
Versengés vagy együttműködés? A GroupM konferenciáján jártunk, ahol egy biológus professzor előadásából okultunk a legtöbbet.