Új információk kerültek napvilágra a Google ellen indított perben benyújtott dokumentumokból: az Apple bevételének majdnem 20 százaléka a Google-től származott 2020-ban.

A Google 2022-ben 20 milliárd dollárt fizetett az Apple-nek, hogy a Steve Jobs alapította vállalat Safari nevű böngészőjében a keresőóriás legyen az alapértelmezett. Az információ a Google ellen folytatott trösztellenes per miatt benyújtott iratokból került napvilágra – számolt be az információról a 24.hu. A 2023 szeptemberében indult eljárás szerint a cég a trösztellenes törvényeket megsértve ért el, illetve tart fenn a keresőmotorok között monopol helyzetet.

Ez az első olyan alkalom, hogy a két technológiai vállalat közötti megegyezés pontos össze nyilvánosságra kerül. A portál megjegyzi, hogy a 2022-es adat meglepő növekedést mutat ahhoz a – nem megerősített – 18 milliárd dollárhoz képest, amiről 2021-ben írt a sajtó.

A jelenleg is zajló trösztellenes per miatt benyújtott adatokból az is látható, hogy 2020-ban a Google-től származó összeg az almás vállalat működési bevételének 17,5 százalékát adta. A Google egyébként már négy évvel ezelőtt is fizetett azért, hogy az Apple eszközökön a perbe fogott vállalaté legyen az alapértelmezett keresőmotor.

Ha nem akar lemaradni a legfrissebb cikkekről, vagy szívesen hozzászólna a posztokhoz, akkor kövesse a MediaFuture Facebook és LinkedIn oldalát is.

(Borítókép: picture alliance / Getty Images)

Címkék