Keresés

Content

A legfrissebb Z generációs trendekkel érkezünk – egyenesen New Yorkból

Elindult a 2024-es New York-i Youth Marketing Strategy fesztivál, amiről a MediaFuture oldalán a következő napokban helyszíni riporttal készülünk.

2024 március 19.

Elindult a nevezés a 2024-es PREXA versenyre

2023-ban megvalósított kampányokkal lehet jelentkezni.

A Meta egykori tanácsadó pszichológusa szerint a cég emberéletek elé helyezi a profitot

Elmondása szerint a vállalat káros tartalmakkal próbálja a sebezhető fiatalokat a platformjaihoz kötni a cég profitjának növelése érdekében.

2024 március 18.

CALL TO ACTION PROJECT: Közös TCR kutatást és pályázatot indít a Reklámszövetség és a Sharity Impact

A társadalmi célú, illetve társadalmi ügyeket támogató, megjelenítő és felkaroló reklámok hatásainak feltérképezésére vállalkoznak.

2024 március 14.

Megszavazták a világ első átfogó jogszabályát a mesterséges intelligenciáról

Ezentúl kötelező lesz egyértelműen megjelölni a mesterséges képi, hang- és videotartalmakat.

2024 március 13.

Az Oscar-gála nézettsége évek óta nem volt olyan magas, mint idén

A nézettség az utolsó fél órában tetőzött a csúcsra, amikor Ryan Gosling előadta a Barbie című filmből az I'm Just Ken című dalt.

Életbe lép a politikai hirdetéseket szabályozó uniós alku

Az új szabályokat egyedül Magyarország nem szavazta meg.

Elon Musk szabad hozzáférést biztosít a Grok nevű chatbothoz

A bejelentés azután érkezett, hogy a Tesla atyja szerződésszegés miatt pert indított a ChatGPT-t megalkotó OpenAI ellen.

A mesterséges intelligenciában lappangó szexizmus: így segíthetnek a kreatívok

Az AI-t sokszor diszkrimináción alapuló adatkészleteken fejlesztik, azonban létezik mód ennek kezelésére, ebben a kreatívok is szerepet játszhatnak.

2024 március 12.

A lányok dominálnak a közösségi médiában a rajongás és a kreativitás terén

Egy kutatás szerint a lányok több rajongói alkotást, rajongói videót és fanfictiont készítenek, mint a fiúk.

Élő reklámfelületek az Oscar-gálán – sztárok és luxusmárkák

Megnéztük, hogy mennyire illenek az akár egy estére kiszemelt hírességek a márkákhoz, amelyek őket választották.

2024 március 9.

Oscar 2024. Mit tehetsz egy fáradó márkával?

A világjárvány akkora sebet ejtett a díjátadón, amiből még mindig nem tudott felállni – az Akadémia azonban mindent megtesz a nézettség érdekében.

2024 március 7.

Számtalan algoritmus-frissítést indít a Google

Érkezik a valaha volt legnagyobb Core-frissítés, spamfrissítés, valamint a Helpful-Content algoritmus is frissül.

2024 március 6.

Elérhető az OTP csoport új webáruháza

A zöld és lila színekben díszelgő webshop az eMAG és a Pepita riválisaként érkezik a piacra.

2024 március 5.

Komoly bírsággal sújtotta az Európai Unió az Apple-t

A vád szerint az Apple meggátolta, hogy a Spotify és más zenei streamin gszolgáltatók teljes körűen tájékoztathassák a felhasználóikat.

2024 március 1.

Sir John Hegarty tizenegy tanácsa a kreatív szakmának

A reklámszakember megírta a kreatívok „tízparancsolatát″ – kiegészítve plusz egy fontos ponttal.

2024 február 29.

Az Európai Parlament szabályozza a politikai hirdetéseket

A legújabb módosításokkal többek között azt akarják elérni, hogy az emberek választási kampányokba fektetett bizalma erősödjön.

A Google elismeri, hogy a Gemini pontatlan generálásai megsértették a felhasználókat

A Google vezérigazgatója „elfogultnak” és „teljesen elfogadhatatlannak" nevezte a Gemini AI modelljének egyes képi eredményeit.

Új digitális igazgató a TV2 Csoport élén

Március 7-től Csikesz Erika tölti be a pozíciót.

Így vetik be a luxuscégek a márkaalapítók személyét kommunikációs fronton

Mekkora felelőssége van imázs-szempontból egy alapítónak a sikert illetően?