június 3., 12:03
A Google AI alapú tesztelésbe kezdett: tréfás dolgok kerekedtek ki belőle
A techóriás MI alapú keresésekkel kísérletezett, hogy felvegye a versenyt a riválisaival, azonban az eredmény nem éppen azt hozta, amit vártak.
A techóriás MI alapú keresésekkel kísérletezett, hogy felvegye a versenyt a riválisaival, azonban az eredmény nem éppen azt hozta, amit vártak.
A kutatásból kiderül, hogy a 15–29 éves magyar fiatalok nagyobb része, azaz 51 százaléka érzi az AI hatását mindennapjai során.
A ChatGPT alkalmazásának hangja kísértetiesen hasonlít a színésznő hangszínére, pedig Johansson megtiltotta hangja felhasználását.
A GPT-4 Omni nevet és izgatottságot is szimulál, de ha kell, más mesterséges intelligenciával is elbeszélget.
A lépés része annak a szélesebb törekvésnek, hogy mesterséges intelligencia funkciókkal lássák el az Apple eszközeit.
Az OpenAI jelenleg azt is fontolgatja, hogy engedélyezze-e az AI-nak, hogy a felhasználók erotikus tartalmakat is generálhassanak az eszközeikkel.
Becsült vagyona jelenleg 1 milliárd dollár.
Számos vállalat megoldásával találkozhatunk, de melyik a legjobb a mindennapi használatra?
A bejelentés azután érkezett, hogy a Tesla atyja szerződésszegés miatt pert indított a ChatGPT-t megalkotó OpenAI ellen.
8 ingyenes tanfolyam érhető el a mesterséges intelligenciáról.
Nagy segítség a mesterséges intelligencia, de korántsem mindegy, hogyan használjuk.
A mesterséges intelligencia fejlődése hasonló változásokhoz vezethet, mint anno az ipari forradalom.