Még másfél éve sincs, hogy az OpenAI bárki számára hozzáférhetővé tette a ChatGPT-t, az első olyan mesterséges intelligencia alapú chatbotot, ami világszintű népszerűségnek örvendhetett, máris annyi kihívója akadt, hogy azt szinte lehetetlen lenne összegyűjteni. Az elmúlt hónapokban tulajdonképpen hetente jelentek meg az újabbnál újabb asszisztensek, amik mind egy kicsit másban voltak jók, időközben azonban kiemelkedett két főbb kihívó is a Microsoft-féle Copilot és a Google-féle Gemini személyében. Annak jártunk utána, hogy összességében melyik chatbot a leghasználhatóbb a mindennapok során, és hogy azok pontosan miben is különböznek egymástól.

Talán semmi sem fejlődik manapság olyan gyorsan, mint a különböző mesterségesintelligencia-alapú programok – még az is benne van a pakliban, hogy mire ez a cikk megjelenik, bizonyos információk már elavulttá is válnak; ennek ellenére megpróbáljuk bemutatni, mik is azok az aktuális chatbotok és MI-asszisztensek, amikről manapság mindenki beszél és amiket egyre több ember használ. De kezdjük a legelején: mik is azok a chatbotok? A chatbotok olyan fejlett szoftverek, amelyek képesek az emberihez rendkívül hasonló interaktív kommunikációra valós személy beavatkozása nélkül.

Előnyük, hogy egyszerre képesek kiszolgálni korlátlan számú ügyfelet és képesek a fejlődésre, tanulásra is. Ahogy említettük, az elmúlt hónapokban számos alkalmazás látott napvilágot, a legelterjedtebb azonban a mai napig az OpenAI-féle ChatGPT. Ezt sokáig csak egy webes felületen keresztül érhették el az újdonságokra nyitott felhasználók, nemrégiben azonban elérhetővé vált egy androidos és iOS-es telefonokra is letölthető alkalmazás formájában is.

A ChatGPT lelke a GPT elnevezésű nagy nyelvi modell (LLM), amit számos más chatbot és MI-asszisztens is használ, például a Microsoft Copilot is. De mi a különség az asszisztensek között, ha ugyanazt a nyelvi modellt használják? – merülhet fel a kérdés. Nos, rengeteg minden. Az LLM ugyanis csak a bevitel tényleges értelmezéséről és a válaszadáshoz szükséges számításokról gondoskodik, a „körítésért” és az egyéb funkciók működéséért – például a beszélgetési előzmények elmentéséért – már annak az alkalmazásnak kell felelnie, amit az adott vállalat fejleszt a nyelvi modell köré.

Ennek köszönhető, hogy ugyan számos chatbot és MI-asszisztens használja az OpenAI GPT-elnevezésű modelljét, mégis más és más képességekkel rendelkeznek.

És hogy melyik a legjobb mind közül? Naív vagy csak költői a kérdés, amire objektíven képtelenség válaszolni – bár a fejlesztők egytől egyig azt állítják, hogy a sajátjuk. Ha például a képgenerálás érdekel bennünket, akkor valamelyik olyan alkalmazást érdemes kipróbálnunk, ami a DALL-E modellt használja, ha pedig inkább csak egy jót nevetnénk, vagy saját magunkat szórakoztatnánk, akkor a Snapchat My AI, vagy a Microsoft Copilot „kreatív” módja lesz a legjobb választás.

Mégis furdalt minket a kíváncsiság, hogy összességében mik azok az MI-asszisztensek, amik a legszerteágazóbb élményt nyújtják – így jutottunk el a ChatGPT, Microsoft Copilot és Google Gemini hármasáig. Ezek tulajdonságait alább részletezzük:

  • Nyelvi modell: ChatGPT (GPT-3.5-turbo az ingyenes verzió esetében, GPT-4 a Plus előfizetőknek), Copilot (GPT-4), Gemini (Gemini Pro 1.0 az ingyenes verzió esetében és Gemini Ultra 1.0 a Gemini Advanced előfizetőknek)
  • Platform: ChatGPT (webes, androidos és iOS-es app), Copilot (beépítve a Bing keresőbe és Edge böngészőbe, androidos és iOS-es app), Gemini (webes, androidos app)
  • Internet-hozzáférés: ChatGPT (ingyenes verzió esetében nincs, Plus-előfizetők számára van, az OpenAI a Microsofttal működik együtt), Copilot (van, állításait sokszor linkekkel támasztja alá, képes online tartalmak összegzésére is, integrálva van a legtöbb Microsoft appba és a Windowsba is), Gemini (van, állításait ugyancsak linkekkel támasztja alá, képességei a Copilottal szemben azonban egyelőre korlátozottabbak, integrálva van a legtöbb Google appba)
  • Képgenerálás: ChatGPT (van, DALL-E 3 modellel), Copilot (van, DALL-E 3 modellel), Gemini (van, Imagen 2 modellel)
  • Árazás: ChatGPT (ingyenes, de van ChatGPT Plus előfizetés havi 20 dollárért), Copilot (ingyenes), Gemini (ingyenes, de van Gemini Advanced előfizetés havi 8790 forintért)

EGYMÁSNAK ERESZTETTÜK ŐKET

Most, hogy letudtuk az elméleti részt, nézzük, mit tudnak a különböző MI-alapú chatbotok a gyakorlatban. Annak érdekében, hogy a lehető legvalósabb eredményeket kapjuk, minden esetben az alkalmazások ingyenes verzióját használtuk, a kérdéseket pedig azonos időben tettük fel. A tesztbe a korábban említett három asszisztenst, az OpenAI-féle ChatGPT-t, a Microsofthoz tartozó Copilotot, és a Google által fejlesztett Geminit vettük be, alább pedig megmutatjuk, hogy a különböző témakörökre hogyan válaszoltak a chatbotok. Fontos információ, hogy a kérdéseket ugyanazon párbeszédablakban folytattuk le mindhárom asszisztens esetében, a Copilot pedig az alapértelmezettnek számító „kiegyensúlyozott” válaszadási módban futott.

MediaFuture: Szia! Mutatkozz be!

  • ChatGPT: Sziasztok! ChatGPT vagyok, az OpenAI által létrehozott mesterséges intelligencia alapú nyelvi modell. Segíthetek valamiben?
  • Microsoft Copilot: Szia! Én vagyok a Microsoft Copilot, egy mesterséges intelligencia társ. Hogyan segíthetek ma?
  • Google Gemini: Szia! A nevem Gemini, egy nagy nyelvi modell vagyok, amit a Google fejlesztett. Sokféle információhoz hozzáférhetek, és szívesen segítek kérdéseid megválaszolásában, különböző kérések teljesítésében. Miben segíthetek ma neked?

Az első kört mondhatni mindhárom asszisztens teljesítette, a legemberibb választ azonban a Gemini adta – nyelvtanilag gördülékeny szószerkezeteket használt, és ez a modell szolgáltatta a legtöbb információt magáról. A ChatGPT és a Copilot által adott válaszok kicsit olyannak tűnnek, mintha egy angol szöveget egy fordítóprogramba dobtunk volna.

MediaFuture: Milyen nap van ma?

  • ChatGPT: Ma március 5-e van, vasárnap. Van valami, amiben segíthetek?
  • Microsoft Copilot: Ma Budapesten a helyi idő 23:10:43. Az időzóna Közép-európai idő (CET), ami UTC +1 óra. A nap hossza 11 óra és 6 perc, és a Hold jelenleg 67,2%-os. A napkelte 6:23-kor kezdődött, keleti irányban, míg a napnyugta 17:29-kor történik, nyugati irányban1. Remélem, kellemes napod van!
  • Google Gemini: Ma kedd van, 2024. március 5-e.

Első pillantásra azt hihetnénk, hogy ezúttal a Microsoft Copilot adta a leghasznosabb és legsokrétűbb választ, jobban megnézve azonban az asszisztens mindenre válaszolt, csak a kérdésre nem – arról nem is beszélve, hogy az általa közölt információk tévedések voltak. A helyi idő a kérdés feltevésekor ugyanis 18 óra 25 perc volt. A ChatGPT helyesen megválaszolta, hogy március 5-e van, a napot azonban már tévesen tudta, hiszen a kérdés egy keddi napon érkezett be az asszisztenshez, így a legjobb választ ezúttal is a Gemini adta. Érdekesség, hogy utóbbié volt az egyetlen válasz, melyben feltűnt az aktuális év is.

MediaFuture: Melyik gyümölcsben található a legtöbb C-vitamin?

  • ChatGPT: Az acerolában található a legtöbb C-vitamin, a citrusfélék, mint a narancs és a citrom, valamint a paprika és a kiwi is jelentős mennyiségű C-vitamint tartalmaznak. Az acerola azonban kiemelkedik a legmagasabb természetes C-vitamin forrásként.
  • Microsoft Copilot: Az acerola, más néven barbadoszi cseresznye, tartalmazza a legtöbb C-vitamint, 1677 mg/100g-ot. Második helyen áll a homoktövis (695 mg), ezt követi a csipkebogyó (426 mg). A legkevesebb pedig a szőlőben, az almában és a körtében van: 100 grammban csupán 5 mg C-vitamint viszünk be velük a szervezetünkbe. Emellett más gyümölcsök és zöldségek is gazdag C-vitamin-források. Kivi: 100 grammjában 93 mg C-vitamin található, ráadásul K- és E-vitaminban is gazdag. Egy közepes méretű kivi a napi C-vitamin-szükséglet 79%-át biztosítja. Petrezselyem: 100 gramm petrezselyemben 133 mg C-vitamin van. Zöld chilipaprika: 100 gramm zöld chilipaprikában 240 mg C-vitamin található, ráadásul rengeteg kapszaicint tartalmaz, ami az egyik legjobb fájdalom- és gyulladáscsökkentő. Tehát, ha szeretnéd növelni a C-vitamin bevitelét, ezeket a gyümölcsöket és zöldségeket érdemes fogyasztanod!
  • Google Gemini: A kakadu szilva (Terminalia ferdinandiana) tartalmazza a legtöbb C-vitamint minden gyümölcs közül. Ez az Ausztráliában őshonos szuperélelmiszer akár 100-szor több C-vitamint tartalmaz, mint a narancs. 100 grammban akár 2907 mg C-vitamin is lehet, ami egyetlen szilvában (kb. 15g) 436 mg-ot jelent, ami a napi értek (DV) 484%-a. Ez a gyümölcs azonban a Föld jelentős részén nem hozzáférhető. A könnyebben elérhető gyümölcsök közül az acerolában van a legtöbb C-vitamin, 100 grammban akár 1677,6 mg.

Az előző kérdésekkel ellentétben ezúttal mind a három asszisztens megfelelő választ adott, a Microsoft Copilot ráadásul azt az extra lépést is megtette, hogy egyéb C-vitaminban gazdag alternatívákat is felsoroljon – igaz, a zöld chilipaprika nem gyümölcs. Mindezek ellenére a leghasznosabb és legrészletesebb választ ez a modell kínálta, de a Google-féle Gemini is dicséretet érdemel. Érdekesség, hogy a kérdést a ChatGPT is helytállóan megválaszolta, pontos adatokat azonban nem közölt – itt mutatkozott meg talán a leginkább a GPT 3.5-ös modell korlátoltsága.

MediaFuture: Milyen messze van egymástól Budapest és Debrecen?

  • ChatGPT: Budapest és Debrecen közötti távolság kb. 220-230 kilométer, ha az utat közúton teszed meg. A pontos távolság attól függ, hogy melyik részéről indulnak és melyik részére érkeznek a városokban.
  • Microsoft Copilot: Budapest és Debrecen közötti távolság közúton körülbelül 230 kilométer. Itt van néhány lehetőség, hogy eljuss a két város között. Vonattal: A leggyorsabb mód a vonatozás, ami körülbelül 2 óra és 55 perc. A jegy ára 3 900 Ft - 4 600 Ft között van. Autóval: Ha inkább autóval mennél, az út körülbelül 2 óra és 11 perc. Az út E71 és E79 útvonalon vezet. Buszokkal: A buszokkal való utazás hosszabb ideig tart, de olcsóbb lehetőség. Például a FlixBus üzemeltet buszjáratot a Budapest Liszt Ferenc repülőtérről a Debreceni autóbusz-állomásra, ami körülbelül 4 óra és 21 perc. A jegy ára 9 700 Ft - 13 200 Ft között van. Válaszd ki a neked legmegfelelőbb módot, és élvezd az utazást!
  • Google Gemini: Budapest és Debrecen távolsága légvonalban 194,54 km, autópályán 231 km. Autóval kb. 2 óra 15 perc, vonattal kb. 2 óra 30 perc az utazási idő.

A Microsoft Copilot túlbuzgóan ismét túlteljesített, nem csak a két város közötti távot adta meg, hanem azt is, hogyan juthatunk el egyik pontból a másikba, több alternatívát is megadva. A Gemini ezúttal is lényegre törő volt, pontos adatokat szolgáltatva, míg a ChatGPT a korábbiakhoz hasonlóan ismét csak egy "félválaszra" volt képes.

Az utolsó körben azt kértük az asszisztensektől, hogy összegezzék egy korábban a MediaFuture oldalán megjelent cikk tartalmát, a chatbotok pedig így oldották meg a feladatot:

  • ChatGPT: Sajnálom, de nem tudok közvetlenül böngészni az interneten vagy hivatkozni a külső forrásokra. Azonban ha összefoglalnád a cikk tartalmát, szívesen segítenék!
  • Microsoft Copilot: Az általad megadott cikk a MediaFuture című online kiadványban található. A cikk címe nem szerepel a linken, de a 2024. március 5-én megjelent tartalom az alábbi témákat érinti: Az Európai Bizottság hivatalosan vádemelést terjesztett az Apple ellen, mivel a vállalat állítólag megsértette az EU versenyjogi szabályait. A vád szerint az Apple korlátozta a harmadik féltől származó fizetési alkalmazások hozzáférését az Apple Pay-hez. A vállalatnak most lehetősége van válaszolni a vádakra. A Spotify is érintett az ügyben. A cikk szerint a Spotify üdvözli az Európai Bizottság döntését, és reméli, hogy az Apple-től származó korlátozások megszűnnek. A Spotify korábban panaszt tett az Apple ellen, mondván, hogy az Apple saját zenei streaming szolgáltatását előnyben részesíti az App Store-ban. Ezek a fejlemények fontosak az európai technológiai és versenyjogi környezetben, és további vizsgálatokra és döntésekre számíthatunk az ügyben.
  • Google Gemini: Én egy szövegalapú MI vagyok, és ez meghaladja a képességeimet.

Összességében tehát a legpontosabb és legmegbízhatóbb válaszokat a Google Gemini adta, a Microsoft Copilotot sem szabad azonban alábecsülni, részletes válaszai rendkívül sokrétűek, így kifejezetten hasznos asszisztens tud lenni – már amennyiben éppen nem "füllent". Fontos azonban megjegyezni, hogy téves információkat bármelyik modell közölhet, így amennyiben ilyen és ehhez hasonló asszisztenseket használunk a mindennapok során, érdemes mindig körültekintőnek lennünk – soha nem tudhatjuk ugyanis, mikor közöl téves információt a chatbot.

A ChatGPT ingyenes változata sajnos alulmaradt a másik két kihívóval szemben, a ChatGPT Plus előfizetők azonban már a GPT 4.0-ra épülő verziót használhatják, ami sokkal részletesebb és jobban megfogalmazott válaszokat ad; ebben a cikkben azonban kifejezetten az ingyenesen hozzáférhető modellek képességeire voltunk kíváncsiak. Látva azt, hogy az elmúlt hónapokban milyen tempóban fejlődtek a mesterséges intelligencia alapú szolgáltatások, újabb fél év múlva már csak mosolyogva fogunk visszatekinteni ezen asszisztensek válaszaira és nagy valószínűséggel erre a cikkre is.

Címkék