2026-ban ismét megrendezik a világ legnagyobb sporteseményét, a FIFA labdarúgó-világbajnokságot. A globálisan több milliárd ember által követett torna magasan a legtöbb nézőt vonzó esemény – de mi a helyzet a reklámbevételekkel?

Az elmúlt közel öt évben visszatérő videós tartalommá vált, hogy egyes tartalomgyártók és riporterek a Super Bowlra érkező szurkolókat kérdezik arról, szerintük melyik sporteseményt nézik többen világszerte.

Nem volt ez másképp idén sem, az alábbi videón pedig látható néhány megszólított néző reakciója, amint kifejtik, miért is a Super Bowl a legnézettebb sportesemény a világon. Többek szerint az amerikai futball nagyobb kihívást jelent, nehezebb sport, mint a futball, míg mások szerint a tévés nézettség, a hirdetések, vagy a félidei showműsor miatt dőlhet az amerikaiak felé a mérleg.

Bár egyoldalúan lettek kiválogatva, a válaszok mégis elgondolkodtatóak: mi lehet az érvelés mögött? Több szempont alapján megvizsgáltuk, melyik esemény számít nagyobbnak.

torna kontra döntő – módszertani megközelítés

Fontos kiemelni, hogy a kérdést gyakran úgy fogalmazzák meg, mintha a teljes világbajnoki tornára gondolnának, miközben a mérleg másik oldalán csak egyetlen mérkőzés áll. Ez egyértelműen felborítaná a versenyt, ezért

ahol lehet, ott a foci-vb esetében csak a döntő számait vesszük alapul, ahol pedig nem elérhető, ott a teljes adathalmazt arányosítjuk egyetlen mérkőzésre.

Az utóbbi 4 világbajnokságot vizsgáljuk, és az adott évben megrendezett Super Bowl-mérkőzést.

2010

Ezt a világbajnokságot a Dél-afrikai Köztársaságban rendezték június 11. és július 11. között. A torna során összesen 64 mérkőzést bonyolítottak le, ez a szám pedig egészen a 2026-os eseményig változatlan maradt – idénre növelték a csapatok számát 48-ra, amivel a meccsek száma 104-re nőtt.

A 2010-es világbajnoki döntő a holland és a spanyol válogatott között zajlott, és mintegy 120 percig tartott. A mérkőzést a FIFA mérései szerint minimum 1 milliárd ember követte: a legalább egy percet nézők száma meghaladta a 909,6 milliót, amihez még hozzátartoznak az online közvetítések számai, illetve a publikus tereken összegyűltek (például kocsmákban vagy szabadtéri közvetítéseken);

  • a mérkőzésből legalább 20 percet egybefüggően nézők száma meghaladta a 619,7 milliót;
  • a FIFA szerint az otthoni készülékeket számítva átlagosan 530,9 millió néző követte a meccset.

A 2010-ben a Miamiban található Sun Life Stadiumban rendezték meg a Super Bowl XLIV-t a New Orleans Saints és az Indianapolis Colts csapatai között. A meccs 3 órán és 14 percen keresztül zajlott – szemben a foci-vb 120 percével – és a Nielsen adatai szerint 106,5 millióan nézték.

A szemmel jól látható eltérés azonban nemcsak a tévénézők, hanem a helyszínen lévők esetében is megfigyelhető: a johannesburgi vb-döntőn 84 490 ember vett részt, míg Miamiban 74 059-an váltottak jegyet.

Mivel az NFL nem közli egyértelműen a bevételi adatait, becslések állnak rendelkezésünkre. Ezek szerint a jegyárak 500–1000 dollár között mozogtak, a szpotokért pedig legalább 2 millió dollárt fizettek 30 másodpercenként. A reklámbevételek megközelítették a 200 millió dollárt.

Ezzel szemben a világbajnokság esetében egyértelműen tudható, hogy a FIFA 631 millió dollár profitot könyvelhetett el a vb-döntő után. A bruttó bevételt nézve meccsenként kb. 57 millió dollárt termeltek az események – amiből körülbelül 9,9 millió dollár a haszon.

2014

Négy évvel később a Super Bowl 111,5 millió nézőt ültetett a képernyők elé, hogy megnézzék a Denver Broncos és a Seattle Seahawks összecsapását. Ebben az évben Brazíliában Németország és Argentína mérkőzött meg a világbajnoki címért – ezt a helyszínen 74 738 néző követte, világszerte pedig 1 milliárdnál is több. A vb-döntő átlag nézőszáma 570 millió fő lett. A teljes tornát figyelembe véve 3,2 milliárd ember nézett legalább egy percet valamelyik mérkőzésből.

A nézői adatok alapján tehát jól látható, hogy a világbajnokság nézettsége egyre emelkedik, míg a Super Bowl közel tizedakkora nézőtábort tud megszólítani, számuk pedig alig növekedett az évek során.

A bevételek tekintetében a FIFA 2014-ben lényegesen jobb számokat produkált, mint 2010-ben: teljes bevételük meghaladta a 4,8 milliárd dollárt, míg a profit 2,6 milliárd körülre tehető. A 4,8 milliárdos bevétel 64 mérkőzéssel osztva bruttó 75 millió dollárt jelent.

A Super Bowl esetében a reklámbevételek elérték a 331,8 millió dollárt – a 30 másodpercenkénti szpotárak ugyanis túllépték a 4 millió dollárt. Ezen felül a stadion körüli eladások egyes becslések szerint 11,7 millió dollárra tehetőek – a helyi gazdaság számára pedig óriási, 550-600 millió dollár bevételt hozott az esemény, többek között a turizmus révén.

2018

A FIFA 2018-ban újabb rekordok megdöntéséről számolt be, a meccseket összesen 3,572 milliárd ember követte. A július 15-én megrendezett döntőn Horvátország és Franciaország versengett az aranyéremért, amit 78 011 ember nézett a helyszínen. Világszerte óriási volt az érdeklődés: 884,37 millió a lineáris tévéadásokon, illetve további 231,82 millió a digitális közvetítéseken keresztül kapcsolódott be, vagyis

összesen 1,12 milliárdnál is több néző követte a döntőt.

A 2018-as Super Bowl mérkőzésre 67 612 néző látogatott ki, a Nielsen adatai szerint a tévék előtt pedig további 103,4 millióan ültek. A világbajnoksággal ellentétben tehát visszaesésről lehet beszélni.

A FIFA 5,3 milliárd dolláros bevételről számolt be (meccsenként bruttó 82,8 millió dollárról), míg az amerikai eseménynél 400-500 millió dolláros reklámbevételről tudni kizárólag, a többi nem nyilvános. Az azonban ismert, hogy a Super Bowl a turizmus révén közel 370 millió dolláros bevételt hozott a rendező, Minneapolis városának.

2022

A 2022-es vb-döntőre legalább 1,42 milliárdan kapcsoltak – a globális élő nézőszám pedig átlagosan 570 millió felett volt. A nézettséget ebben az évben két körülmény is befolyásolta: a vb-döntőn játszott Lionel Messi, akinek karrierje során utoljára volt lehetősége megszerezni a legnagyobb elismerést, ám a rendezvényt a szokással ellentétben télen tartották – míg az előbbi növelhette a nézők számát, addig az utóbbi alighanem negatívan hatott rá. A bruttó bevétel 5,7 milliárd dollár volt, ami meccsenként körülbelül 89 millió dollárt jelent.

A Super Bowl 2022-ben rekordot döntött, 137,8 millióan nézték a mérkőzést. Ebben az évben a reklámbevételek 580-640 millió dollárra nőttek, ám egyéb adatokról nem tudni.

Mit jelentenek a számok?

Elmondható tehát, hogy a két sportesemény közül abszolút nyertesként emelkedik ki a világbajnokság, ha csak a nézői számokat figyeljük.

A bevételi adatokat tekintve azonban nehéz lenne nyertest hirdetni, ugyanis a hirdetői konstrukció merőben eltér: a FIFA 4 éves ciklusokban gondolkodik, a hirdetők sokszor nem csak a világbajnokságokon, hanem az Európa-bajnokságon és Copa América-n, valamint azok selejtezőin is jelen vannak.

A Super Bowl ezzel szemben egyetlen lapra, egyetlen napra tesz fel mindent, a hirdetők rekordösszegeket fizetnek 30 másodpercnyi figyelemért, 16 év alatt pedig több mint négyszeresére nőtt a szpotok ára.

Nem elhanyagolható a turisztikai hatás sem: a világbajnoki tornákra nem egyszer olyan országokban került sor, ahol több tíz- vagy akár több száz millió dollárt költöttek új stadionok megépítésére. Ez negatívan érintette a profitot. A Super Bowl viszont már létező infrastruktúrát használt, így a kiadásaik lényegesen kisebbek voltak, ráadásul a térség turizmusát jelentősen megnövelte a fizetőképes kereslet.