Magyarországon a teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete 646 635 forint volt a KSH adatai szerint 2024-ben, 13,2 százalékkal több, mint 2023-ban. A különböző foglalkozások között ugyanakkor nagy különbségeket lehet felfedezni. A bérek a kommunikációs iparágban növekedtek, ami azzal függhet össze, hogy a média- és kommunikációs ipar költéseit felmérve a Magyar Reklámszövetség (MRSZ) megállapította: 2024-ben végre 2019-hez képest is reál növekedési pályára állt a kommunikációs szakma. De pontosan mennyit lehet keresni a marketing-kommunikáció és a média területén?
Ekkorák a bérek a szakmában a ksh szerint
A foglakozások szerinti átlagkeresetek adatai alapján egy értékesítési és marketingtevékenységet folytató egység vezetője bruttó 1,56 millió forintot vihet haza, egy reklám-, PR- és egyéb kommunikációs tevékenységet folytató egység vezetője 1,33 millió forintot, egy piackutató, reklám- és marketingtevékenységet tervező, szervező szakember egymillió forintot, míg egy marketing- és PR-ügyintéző 653 ezer forintot. Ehhez képest egy PR-tevékenységet tervező, szervező szakember 872 ezer forintos fizetést kap.
Az adatok alapján egy újságíró, vagy rádióműsor-, televízióműsor-szerkesztő 688 ezer forintot keres, egy könyv- és lapkiadó szerkesztője 665 ezer forintot, miközben egy grafikus és multimédia-tervezőnek 773 ezer forint, egy konferencia- és rendezvényszervezőnek pedig 571 ezer forint a havi fizetése.
Specifikusabb pozíciók
A Fizetesek.hu bérösszehasonlító portál részletes adatai segítenek árnyalni a képet. Ez egy online bérinformációs platform, amely felhasználói adatbázis alapján jeleníti meg különféle szakmák, pozíciók jellemző havi bruttó és nettó átlagfizetéseit.
A felhasználók anonim módon töltenek fel önbevalláson alapuló béradatokat, amit az oldal aggregál, és pozíciókra, iparágakra, régiókra bontva elérhetővé tesz. Előnye, hogy specifikusabb képet ad az egyes posztokról, viszont megbízhatósága nagyban függ a beérkező adatok mennyiségétől és minőségétől.
Lehetnek benne torzítások attól függően, kik használják inkább, például városiak, fiatalabbak vagy idősebbek. Bár a platform igyekszik tisztítani az adatokat, általánosságban elmondható, hogy a bérkutatások módszertani háttere esetenként nem teljesen transzparens, és az adatok minősége hullámzó lehet.
Mindenesetre így is elgondolkodtató információkkal szolgál. Az oldal adatai szerint a marketing-kommunikáció területén egy account executivebruttó 428-962 ezer forintos, míg egy account manager 536 ezer és 1 millió forint közötti összeget keres. Egy arculattervező grafikus, designer bruttó 401-823 ezer forintot, egy belső kommunikációs szakember 484-982 ezer forintot visz haza. Egy CRM specialista 537 ezer és 1,1 millió forint közötti összeget keres, egy copywriter pedig 376-889 ezer forintot.
Egy digital marketing manager 424 ezer és 1,1 millió forint közötti összeget, egy digital marketing specialist 500-943 ezer forint közötti összeget kap. Érdekes, hogy a marketingmunkatársak keresete milyen nagy szórást mutat, az összeg bruttó 412 és 871 ezer forint között alakul. Egy médiatervező 395-846 ezer forintot, míg egy médiavásárló 397-776 ezer forintot visz haza. Egy PPC specialistának bruttó 461 és 975 ezer forintos a fizetése. Egy SEO munkatárs bére is széles spektrumon mozog, 385 és 913 ezer forint között keres, egy social media specialist 417 és 995 ezer forint között.

A médiában, grafikai területen és tartalomgyártásban dolgozók keresete jelentősen eltérhet a pozíciók és a tapasztalat függvényében. Egy content provider havi bruttó bére 365 ezer és 1,1 millió forint között alakul, az operatőrök fizetése 356 ezer és 1 millió forint között mozog, a grafikusoké 354 ezer és 754 ezer forint között. A hirdetési menedzserek 397-904 ezer forintot visznek haza, a korrektorok bére 330 ezer és 636 ezer forint között alakul, a képszerkesztők pedig 341-772 ezer forint között keresnek. A nyomdászok 369 és 707 ezer forint között keresnek, a rovatvezetők 387 és 887 ezer forint között, míg a szerkesztők 395 és 734 ezer forint között. Egy TV/film gyártási asszisztens 398 ezer és 1,1 millió forint közötti összeget vihet haza, egy vágó 350 és 929 ezer forint között keres.
A menedzseri pozíciók külön szerepelnek a statisztikában, egy account director 687 ezer forint és 1,1 millió forint között keres, egy art director 392 ezer és 1,2 millió forint között, egy brand manager 633 ezer és 1,2 millió forint között. Egy főszerkesztő 415 ezertől 1,2 millió forintig terjedő fizetést kap, miközben egy marketingmenedzser 556 ezer forint és 1,3 millió forint között, egy rendezvényszervező menedzser pedig 468 ezer forint és 1,1 millió forint közötti összeget keres.
A hivatalos statisztikák és a piaci alapú, önbevalláson nyugvó adatok együttes vizsgálata jól mutatja, hogy a marketing és média területein dolgozók bérezése nagyon szórt képet mutat, hiszen például egy főszerkesztői pozíció egészen más egy kisebb online magazinnál vagy megyei lapnál, mint egy országos, nagyon olvasúbázisú kiadónál. A kezdő pozíciókban akár 300–400 ezer forintos bruttó fizetésekkel is lehet találkozni, míg a menedzsment szintjén, illetve speciális szerepkörökben könnyedén meghaladhatja az egymillió forintot is a havi bruttó bér.
Különösen a digitális, adatvezérelt vagy stratégiai területeken fizetik meg a jól teljesítő, a technológiával együtt fejlődő szakembereket. Ugyanakkor a fizetések közötti különbségek továbbra is jelentősek, így a transzparens bérstruktúrák kialakítása a munkaadók és munkavállalók számára egyaránt fontos lehet.
A reklámszakma aktuális viszonyait felrajzoló, a Mito és az ACG együttműködésében készített kutatás is érdekes információkkal szolgál: az eredmény azt mutatja, hogy a magyar szakemberek negyede 5 éven belül elhagyná az ügynökségek világát