Pajor Attilát, a WPP Media Hungary ügyvezető igazgatóját választották meg az IAB Hungary új elnökének. Az online szavazással lezárult tisztújításra azt követően került sor, hogy Lunczner Ádám Mediatortól való távozásával megszűnt az elnöki tisztség betöltéséhez szükséges tagsági feltétel.

Amint arról korábban a MediaFuture is beszámolt, Lunczner Ádám április végén távozott a Mediator ügyvezető igazgatói pozíciójából. A személyi változás az IAB Hungary vezetését is érintette, ahol 2025 januárja óta elnöki tisztséget töltött be. A jelenleg mintegy száz tagvállalatot tömörítő szakmai szervezet alapszabálya szerint az elnöki pozíciót kizárólag olyan személy töltheti be, aki egyaránt IAB- és MRSZ-tagsággal rendelkező céget képvisel. Mivel Lunczner Ádám esetében a Mediatortól való távozásával ez a feltétel már nem teljesült, az elnökség új vezető megválasztásáról döntött.

A május közepén megkezdődött elnökválasztási folyamat során az IAB-tagvállalatok képviselői több szakembert is jelöltek az elnöki tisztségre, közülük végül hárman fogadták el a jelölést. A szakemberek programjának és elképzeléseinek bemutatását követően a tagság online szavazáson döntött az új elnök személyéről. A voksolás eredményeként Pajor Attila, a WPP Media Hungary ügyvezető igazgatója nyerte el az IAB Hungary elnöki tisztségét. Az eredményt 2026. június 9-én délután jelentették be a szervezet online tisztújító taggyűlésén, amelyen a 2025-ös pénzügyi és szakmai beszámolót is ismertették.

Pajor Attila, az IAB Hungary új elnöke a megválasztása kapcsán így fogalmazott:

Megtisztelő, hogy a tagság a szervezet elnökének választott, köszönöm a bizalmat. Személyes motivációm, hogy az IAB Hungary-t a lokális digitális piaci összefogás motorjává tegyem. Olyan elnöke szeretnék lenni az IAB-nak, aki az iparági szereplőkkel szorosan együttműködve határozott lépéseket tud tenni egy élhető és fejlődőképes digitális ökoszisztéma irányába. Számos nagy változás van a piacunkon, ezekkel megküzdeni, illetve ezekből jól profitálni csak összefogással vagyunk képesek.

Pajor Attila az IAB elnökeként egyúttal az MRSZ vezetésében is átveszi a szakmai szervezet képviseletét.

Pajor Attila több mint negyedszázados felsővezetői tapasztalattal rendelkezik. Karrierjét a reklámipar pénzügyi területén kezdte, majd fokozatosan a kereskedelmi és üzletfejlesztési feladatok, később pedig a szervezetirányítás felé fordult. 2012-től több mint egy évtizeden keresztül töltötte be a GroupM kereskedelmi és operatív vezetői pozícióját, ahol szoros együttműködésben dolgozott Gulyás Jánossal, Mező Lászlóval és Somlói Zsolttal. A nemzetközi médiaügynökségi csoport 2025-ben globális márkaátalakításon ment keresztül, amelynek eredményeként GroupM néven működő hálózat WPP Media névre váltott. Azóta Pajor Attila a vállalat magyarországi leányvállalatának ügyvezető igazgatójaként vezeti a szervezetet.

Az IAB Hungary leköszönő elnöke, Lunczner Ádám így búcsúzott:

Büszke vagyok arra, amit az Elnökséggel, a munkacsoportokkal, az Irodával és minden szakemberrel együtt, közösen elértünk az elmúlt másfél évben. Az IAB láthatósága, aktivitása kiemelkedő volt az elmúlt időszakban; sok új tag csatlakozott hozzánk, és sok eseménnyel, kutatással, innovációval kapcsolatos szakmai beszélgetéssel ösztönöztük a digitális piac fejlődését. Köszönöm mindenki támogatását, aki partner volt ebben az időszakban. Az új Elnöknek ezúton is gratulálok, és sok sikert kívánok a szakmai munkájához!

Pajor Attilát nemrégiben megválasztották MAKSZ médiaszekciójának elnöki pozíciójára is, az aktuális elnökségi ciklus végéig, 2027. december 31-ig. Korábbi interjúnkban a szakember a szektort érintő kihívások mellett arról is beszélt, hogy a jövőbeni siker kulcsa a matematikai pontosság és az érzelmekre építő, mély márkaépítés egyensúlyában rejlik.