Minden fizikai eseménynek vannak természetes korlátai. A helyszín befogadóképessége, a földrajzi távolság, az utazási költségek vagy az időbeli kötöttségek mind csökkenthetik a résztvevők számát. Az élő streaming azonban lehetővé teszi, hogy az esemény túllépjen ezeken a limiteken, így egy-egy előadást nemcsak a teremben ülő hallgatóság követhet, hanem a szakma más városokban vagy akár más országokban dolgozó szereplői is. A digitális közvetítés révén a rendezvény médiatartalommá válik: a helyszíni esemény mellett egy szélesebb, online közönség számára is hozzáférhető formában jelenik meg.
Új bevételi modellek, mérhető eredmények
Az élő streaming gazdasági szempontból is jelentős lehetőségeket teremt. A digitális közvetítésnek köszönhetően az események többféle monetizációs modellben is működtethetők. A szervezők például online jegyeket értékesíthetnek azok számára, akik nem tudnak személyesen részt venni, de szívesen követnék a programot. Emellett a streaming felület új szponzorációs és reklámlehetőségeket is kínál márkázott felületek, támogatói megjelenések vagy beépített hirdetések formájában.
Így egy rendezvény bevételi potenciálja már nem kizárólag a helyszíni férőhelyek számától függ, hanem a digitális közönség méretétől is.
Az online közvetítés további előnye, hogy részletesen mérhető. A streaming platformok pontos adatokat szolgáltatnak a nézőszámról, a megtekintési időről, a közönség aktivitásáról vagy arról, hogy mely programpontok keltették a legnagyobb érdeklődést. Ezek az információk rendkívül értékes visszajelzést adnak, segítségükkel jobban megérthető, milyen tartalmak működnek a közönség számára, és mely elemek fejleszthetők tovább a jövőbeni rendezvényeken. A streaming így nemcsak kommunikációs eszköz, hanem stratégiai adatforrás is.
Hosszabb élettartam az online térben
Az élő közvetítés talán legfontosabb előnye, hogy az esemény nem ér véget a program zárásával. A rögzített közvetítés archiválható, és később is felhasználható különböző formákban. Így a streaming nemcsak az adott pillanatban növeli az esemény hatását, hanem hosszabb távon is értéket teremt.
Az élő közvetítések sikerességére remek példa a Macronomx Konferencia, amelyet március 5-én rendeztek a Puskás Arénában. Az esemény streamjébe összesen 414.532 néző kapcsolódott be, a felvétel pedig már az IndaPlay-en is elérhető, így az is megtekintheti a számára érdekes tartalmakat, aki a rendezvény napján nem tudott belenézni a programba.
Már másodszor szerveztük úgy az Economx makrogazdasági konferenciáját, hogy az a döntéshozók gazdasági évnyitójára épült. Olyan ez az évnyitó, mint a State of the Union vagy magyar megfelelője, az Évértékelő, csak a gazdaság szereplőinek szól, kifejezetten makrogazdasági fókusszal.
A nézőszámból ítélve bevált a koncepció, egyrészt mert az összes szereplő előadását, panelbeszélgetését közvetítjük, másrészt a hibrid megoldás, hogy a helyszínen és online is követhető az esemény, megadja az érdeklődőknek a választás lehetőségét. Akit “csak” a tartalom érdekel, az követheti az élő adást, aki pedig szeretne kapcsolatokat építeni, találkozni kollégákkal, döntéshozókkal, megteheti a konferencián, személyesen.
- mondta el Mucsányi Marianna, az Indamedia tartalomfejlesztési igazgatója.
A hibrid az új norma?
A rendezvény üzletágban ma egyre inkább a hibrid események válnak meghatározóvá. A személyesen résztvevők közösségi élményekben is részesülnek, míg az online közönség szélesebb körből kapcsolódhat be az eseménybe. Ebben a modellben az élő streaming nem csupán kiegészítő szolgáltatás, hanem az esemény hatását megsokszorozó stratégiai elem. Segítségével a rendezvények egyszerre több térben – fizikai és digitális környezetben – is jelen lehetnek, és jóval szélesebb közönséget érhetnek el, mint korábban bármikor.