A Hunyadi című sorozat több, mint szórakoztató műsor: reflektorfénybe helyezte a magyar múltat, közösségi beszédtéma lett, valódi kulturális jelenséggé vált, még az olvasási kedvre is hatott. A műsor népszerűségét és társadalmi hatását kutatta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH).

A Bán Mór regényfolyamából készült tévéfilmsorozat legfőbb erénye, hogy reflektorfénybe állította a magyar múltat, illetve kimagasló nézőszámot produkálva tematizálta a közbeszédet.

 

Minden harmadik ember nézte 

Az NMHH a Gemius, a Neticle és a Nielsen Médiakutató Kft. adatain, továbbá egy reprezentatív közvélemény-kutatás információin keresztül vizsgálta a produkció népszerűségét és társadalmi hatását. Az utóbbi felmérés a 18-75 éves korosztályra terjedt ki, és eredménye szerint a célcsoportba tartozók közül  

minden harmadik ember figyelemmel kísérte a sorozatot, majdnem minden hatodik válaszadó (15 százalék) az összes epizódot végignézte. A legtöbb rajongót Hunyadi János (Kádár L. Gellért) és Szilágyi Erzsébet (Rujder Vivien) karaktere nyerte meg.

A nézők 80 százaléka jól fogadta az alkotást, és jellemzően inkább az idősebb korosztályba tartozó, felsőfokú végzettségűeket érdekelte a történet alakulása.

Differenciált sugárzás

A Hunyadi televíziós sugárzása elsősorban a nők és az idősebb, nyugdíjas korosztály körében aratott sikert. A TV2-n futó epizódokat legnagyobb arányban az ötven év felettiek követték figyelemmel, míg a 40-49 éves korosztály inkább a Super TV2-n vetített rendezői változatot választotta. A fiatalabb nézők – különösen a 30 év alattiak és a tanulók – kevésbé voltak jelen a műsor közönségében, és jellemzően a késő esti, eredeti verzióra kapcsoltak.

Érdekes, hogy a felsőfokú végzettségű, önálló vagy vezető pozícióban dolgozó, magasabb társadalmi státuszú és vásárlóerejű nézők szintén a Super TV2-n követték a rendezői változatot – ez a csatorna kifejezetten vonzónak bizonyult a prémium közönség számára. A differenciált sugárzás tehát szélesebb közönségréteget tudott megszólítani.

A TV2 streamingplatformján, a TV2 Playen a sorozat miatt háromszorosára nőtt a forgalom: március és április hétvégéin naponta átlagosan 39 ezer felhasználót vonzott. Ez szépen mutatja, hogy a streaming és a hagyományos tévés tartalomfogyasztás szinergiája hatékony eszköz lehet a közönség bővítésében.

Április 21-én a Netflix streamingszolgáltatón is megjelent a teljes sorozat, a Flixpatrol adatai szerint aznap a negyedik, másnap az első legnépszerűbb tartalom lett, és ez utóbbi helyét négy napig tartotta. Április 26-án csúszott vissza a második helyre.

Legyen még

Az alkotás túlmutatott a szórakoztatáson, hiszen közösségi beszédtémává vált: a válaszadók fele, és a sorozatot nézők több mint 70 százaléka folytatott diskurzust az epizódokról a családtagjaival, barátaival vagy a munkatársaival. Ez a fajta kulturális párbeszéd leginkább a fővárosiakra és a diplomásokra volt jellemző.

A nézők közel 30 százaléka felvette Bán Mór regényeit az olvasási listájára. Az is kiderült, hogy hatalmas igény mutatkozik hasonló történelmi sorozatok iránt: a válaszadók 60 százaléka szívesen nézne újabb, a magyar múltat feldolgozó alkotásokat.

Online is Beszédtéma volt 

A Hunyadi című sorozat valóságos online jelenséggé nőtte ki magát, a Neticle adatai szerint volt olyan nap, amikor százszámra születtek róla Facebook-bejegyzések és cikkek. A Hunyadi sorozat nyolchetes időszaka alatt az említések száma meghaladta az 1.560-at – vagyis naponta átlagosan közel ötvenszer került szóba a különböző online platformokon.

A széria legnépszerűbb közösségi bejegyzései a Hunyadi első szerelmét alakító Törőcsik Franciska Facebook- és Instagram-oldalán jelentek meg, három posztja összesen 37.700 reakciót váltott ki a rajongókból.

De nem csak pozitív visszhangot kapott a sorozat: Dúró Dóra országgyűlési képviselő kritikus hangvételű bejegyzése is több mint 9.600 reakciót generált. A legnagyobb reakcióhullám a premier hetében indult be, március 8-tól 15-ig a Hunyadihoz kapcsolódó Facebook-posztok több mint 153 ezer reakciót hoztak – ezek közel 80 százaléka volt pozitív visszajelzés.

Történelmet írt

A Hunyadi történelmet írt a nézettségi statisztikák tekintetében, hiszen a sorozat premierepizódjai kivétel nélkül toronymagasan vezették a toplistát az adott idősávban.

Az első két rész sugárzása idején a TV2 több mint félmilliós előnyt szerzett a rivális csatornákkal szemben, később ez a különbség 300 ezer néző körül stabilizálódott. Az egész év TOP10 legnézettebb műsora között négy Hunyadi-epizód is szerepel, a negyedik, Élet és halál ura című részt összesen 1,4 millióan nézték legalább egy percre.

Az NMHH megállapítása szerint a Hunyadi nem csupán sikeres televíziós tartalom, hanem valódi nemzeti kulturális esemény volt. A nézettségi adatok, a közösségi aktivitás, a digitális jelenlét és a társadalmi hatás mind egy irányba mutatnak: a történelmi sorozat közös élményt, beszédtémát és identitáserősítő tartalmat adott a magyar közönségnek.

Az NMHH azt is összesítette, mely előadók és dalok voltak 2024-ben a legnépszerűbbek a Spotify-on és a YouTube-on – világszinten és Magyarországon.