A BigBakShow sikere után a Magyar Telekom kiterjesztette a sorozat univerzumát a digitális térbe: a lamavalbeszelnek.hu oldalon keresztül bárki meghívhatja egy online meetingre az egyik legszerethetőbb szereplőt, Csibészt, a lámát.
Digitalizációs kalandok
A Telekom és a KMH Film koprodukciójában készült BigBakShow című vígjátéksorozat hat hétig futott vasárnap délutánonként az RTL műsorán, jelenleg pedig az RTL+ felületén érhető el, valamint a Telekom Film kínálatában.
180 ezer fős átlagos nézettséggel futott a csatornán, a streamingen is érdeklődés övezi, akárcsak a hozzá kapcsolódó social tartalmakat. A Marsra magyar! projekttel is hasonlóan jó tapasztalataink voltak. Fontosnak tartottuk, hogy valódi hatást gyakoroljunk a közönségre: inspiráljuk őket, és megmutassuk, hogyan fejlődhetnek a digitalizáció segítségével nemcsak egyénként, hanem közösségként is. Házon belül a BigBakShow-t gyakran emlegetjük úgy, mint aminek már a DNS-ébe kódolva van a digitalizáció. Arra törekedtünk, hogy az előnyeit befogadható, könnyen érthető formában mutassuk be. Nagy öröm számunkra, amikor egy ilyen tartalom arra ösztönzi a nézőket, hogy változtassanak, próbáljanak ki valami újat – ez számunkra a legjobb visszajelzés. Mi ezt hívjuk „országtuningnak”
– mondta el Sebesta Dóra, a BigBakShow tartalomprojekt-vezetője.
A történet szerint egy Hollandiából hazaköltöző fiatal informatikus bekameráz egy egész falut, hogy a felvételeket az interneten árusítsa, de lebukik. A botrányból azonban váratlan ötlet születik, ugyanis Bak község ambiciózus polgármestere lehetőséget lát a digitalizációban: az online tér segítségével próbálja finanszírozni a település fejlesztéseit. Beindul a digitális megújulás – sok konfliktussal, humorral és váratlan helyzettel.
A folyamat tálcán kínálja a humoros helyzeteket, amelyeket a digitális kihívások velejáróiként mi magunk is ismerhetünk. Olyan társadalmi témákat is feszeget, mint például az oktatás és a digitalizáció kapcsolata, bemutatva, hogyan használhatják hatékonyan ezeket az eszközöket a gyerekek, a tanárok és a szülők – visszaélések nélkül.
Számomra ez az egyik legkedvesebb, nem feltétlen könnyed hangvételű epizód. Itt voltak fontos feszültségi pontok egy idősebb, konzervatív gondolkodású tanár és egy újító szemléletű, fiatal oktató karaktere között
– mutatja be Sebesta Dóra a sorozat tartalmát.
Élmény és kapcsolódás
Érdekes kérdés, miért pont egy láma lett olyan központi eleme az egész kampánynak.
Próbáltuk kerülni a klasszikus vidéki közhelyeket, és sokkal inkább egy szerethető kis világot igyekeztünk létrehozni. Ennek kapcsán merült fel, hogy lehetne valamilyen ikonikus állata a falunak. Amikor a helyszínt bejártuk, találtunk egy lámát is, és annyira beleszerettünk, hogy eldöntöttük, legyen egy láma, aki jön-megy, és felfedezi ezt a kis közösséget. A közönség is jól reagált a vele kapcsolatos tartalmakra, így folytatni akartuk a megjelenítését, ekkor merült fel az ötlet, hogy legyen behívható online meetingekre, találkozókra. Ezzel is megmutatjuk a digitalizációban rejlő váratlan lehetőségeket, méghozzá úgy, hogy pár percre jókedvet, mosolygást tudunk vinni a mindennapokba
– tette hozzá Sebesta Dóra .
@telekom_hun Csibész nem egy átlagos láma. Egy színészláma. 🎭 Ráadásul olyan, aki szeret meetingelni. 🤳 Úgyhogy, ha szeretnél vele egy videóhívásban talizni, irány a lamavalbeszelnek.hu. 👀 #fy #fyp #foryou #nekedbe #bigbakshow #láma #meeting #videohivas #teams #googlemeet #telekom ♬ eredeti hang - Telekom
A lehetőség Zoom-, Teams- vagy Google Meet-hívásokhoz adott, és megmutatja, hogy a digitalizáció nem egy távoli, bonyolult fogalom – ott van velünk minden nap, a zsebünkben, az otthonunkban, a kapcsolatainkban.
A Telekom ezzel a kezdeményezéssel azt mutatja meg, hogy a digitális világ nemcsak munkáról és ügyintézésről szól – hanem szórakozásról és arról is, hogyan találhatunk új módokat a kapcsolódásra. Jól példázza játékosan, hogy a digitalizáció akkor működik igazán, ha nemcsak segít, hanem élményt is ad – és képes közelebb hozni egymáshoz az embereket”
– mondta el Sebesta Dóra.
A kampány kreatív koncepcióját a Telekom csapata, a Mito és a KMH Film közösen dolgozta ki.
Koncepció
A Marsra Magyar! sorozatnál is azt tapasztaltuk, hogy ez egy sikeresen működő modell, amikor teremtünk egy saját világot, amelyben megjelenik a digitalizáció, mint pozitív hajtóerő, és egyébként szórakoztató, inspirációs szerepet tölt be. Ezekkel a sorozatokkal sosem eladásösztönzés a célunk, hanem olyan szerethető karakterek megalkotása, amelyek révén fontos üzeneteket tudunk átadni a közönségnek. Később pedig olyan további tartalmak is születhetnek belőle, amelyekben esetleg már a márkát is megjelentetjük
– fejtette ki a Telekom megközelítését Sebesta Dóra.
Az élményalapú megközelítésre egy másik példa a telekommunikációs cég Hello Szülő portálja, ami egyfajta útmutatóként szolgál a digitális térben.
Hiszünk abban, hogy a márka betölthet társadalmilag fontos szerepet, és lehet kapcsolódni hozzá akár érzelmi szinten is, kialakulhat egy párbeszéd a márka és az ember között. Szeretnénk közösséget is építeni, és úgy gondoljuk, ezt nem tudnánk ilyen hatásosan elérni hagyományos kommunikációs eszközökkel. Ha élményeket teremtünk sorozatokon, fesztiválokon és releváns tartalmakon keresztül, akkor a Telekom sokkal több lehet az emberek számára, mint csak egy szolgáltató
– foglalta össze Sebesta Dóra.
Ilyen platform a KKV-ügyfeleknek szóló Hello Business is, és ilyen volt az Ella kampány, amely a digitális szakadék áthidalására helyezte a hangsúlyt, a fiatalabb generáció hangján mutatva be, hogyan lehet biztonságosan és hatékonyan használni az internetet. Illetve ilyen a Kraftlab is Debrecenben, amely egy ingyenesen használható, közösségi kreatív alkotótér, ami fejlesztésre és közösségi együttműködésre nyit lehetőséget fiatalok számára, Podcast Roommal, Studio Crafttal, Music Labbal.