A portál 2023-ban több területen is kipróbálta magát, ennek pedig látható eredménye lett; bekerült a TOP3 legolvasottabb női kiadvány közé.
Tavaly a Dívány több területen is kipróbálta magát. Időutazók címen kultúrtörténeti podcastot indított, amiben izgalmas élethelyzeteket vizsgálnak meg a múlt, illetve a jelen nézőpontjából. Emellett a szerkesztőség A szülési versenytől a bankrabló cipészekig – Meglepő hétköznapok a múlt század elejéről címmel kiadta első könyvét, amiben több olyan történet olvasható, amelyek mind a múlt század eleji hétköznapokba repítik vissza az olvasót.
Mindez kiegészítve a látogatottsági sikerekkel pedig azt eredményezte, hogy a 2023-as évben a Dívány a legolvasottabb női magazinok dobogójára került – írja az Indamedia.
A kiadvány nagy figyelmet fordít arra, hogy naprakészek legyenek az olvasói igények terén, és reagáljanak a gyorsan változó tartalomfogyasztási szokásokra.
Az online média elképesztő gyorsasággal, tényleg napról napra változik. Nincsenek bevált receptek: ami tegnap még működött, holnap már nem fog. Ha sikeresek vagyunk, az annak köszönhető, hogy folyamatosan figyelünk, elemzünk, készenlétben vagyunk, újratervezünk, igyekszünk proaktívak lenni, illetve gyorsan reagálni a megváltozott tartalomfogyasztási szokásokra. Az is nagyon fontos, hogy a Dívány munkatársainak igen erős az elköteleződése mind a kiadvány, mind a kiadó mellett
– foglalta össze Reiber Gabriella, a Dívány főszerkesztője.
A hivatalos közönségmérési adatok szerint a Díványt tavaly naponta átlagosan több mint 128 ezren olvasták, 47 százalékkal többen, mint 2 évvel korábban. 2023-as eredményével bekerült a három legolvasottabb online női kiadvány közé.
Egészen álomszerű a Díványnál dolgozók közössége, mind szakmailag, mind emberileg. A napi munka során számtalan kiemelkedően értékes riport, interjú és véleménycikk születik szerkesztőségünkben. Ezenkívül elindult tavaly a Dívány podcastje, és megjelent az első saját könyvünk is
– mondta a főszerkesztő, aki azt is elárulta, hogy az Időutazók podcast ötlete onnan indult, hogy a Dívány eleve sokat foglalkozik történelemmel, így elhatározták, hogy mindezt kultúrtörténeti kitekintésben, korszakok közt ugrálva, egyfajta időutazóként folytatják. Ebből született 2023. augusztusában az Időutazók, amit a közönség jól fogadott, így már tavaly elkészítették a második évadot is.
Ezt koronázta meg év végén a szerkesztőség első kiadványa, A szülési versenytől a bankrabló cipészekig - meglepő hétköznapok a múlt század elejéről. A kötetben szintén kultúrtörténeti utazásra invitálják az olvasókat; egy korszak hétköznapi életét mutatják benne meg, a mai szemmel meglepő, esetleg megmosolyogtató momentumokat is felidézve.
Valószínűleg többek között ezeknek az újításoknak is köszönhető a dobogós helyezés, bár az Indamedia prémium női magazinja az elmúlt években is fokozatosan lépkedett feljebb a listán; 2021-ben a ötödik helyén állt a női portálok olvasottsági listáján, egy évvel később már a negyedik helyre sikerült kerülnie, majd 2023-ban bekerült a TOP3-ba.
(Borítókép: Indamedia)