A Ferrari monacói pilótája két kreatív szakemberrel hozta létre a Sidequest névre keresztelt ügynökséget.

A világ egyik legismertebb versenyzője, a Scuderia Ferrari Forma-1 csapat pilótája, Charles Leclerc bejelentette, hogy létrehozta saját ügynökségét, amit Sidequest névre keresztelt.

A versenyzőnek két társalapító-társa is van a projektben, Antoine Truchet filmes és fotós szakember, valamint Nicolas Jayr márkastratégia-szakértő.

Az ügynökség célja, hogy kitűnjön a többi hasonló cég közül, szeretnék az európai szemléletet és értékeket globálisan képviselni, kampányaikban pedig a történetmesélésre helyezik a hangsúlyt a celebritások szerepeltetése helyett.

Ez nem rólam szól, mint márkáról. Arról szól, hogy mit tudunk kreatívan, együtt felépíteni

– mondta Leclerc.

A kreativitást mindig is egyfajta módként tekintettem arra, hogy felfedezzem önmagam különböző részeit. A Sidequest lehetővé teszi ezt – nemcsak számomra, hanem mások számára is

– tette hozzá.

A Sidequestnek jelenleg több ügyfele is van, mint például a versenyző saját jégkrémmárkája, a LEC, a whiskeygyártó Chivas Regal, illetve az APM Monaco ékszermárka.

Az ügynökség oldalán kiemelték, további céljuk, hogy belülről kifelé építkezzenek, és központi témaként foglalkozzanak a közösségekkel, valamint a kultúrával.

Ahol a sport, a kultúra és a történetmesélés találkozik

– írták magukról a Sidequest oldalán.

Mellékes

Nem szokatlan, hogy egy Forma-1 pilóta, vagy egyébként egy kiemelkedő sportoló valamilyen üzletbe kezdjen. Leclerc esetében a már említett jégkrémmárkát lehet említeni, miközben a Ferrari másik pilótája, Lewis Hamilton a PLUS44 ruházati márkát indította el.

LeBron James aktív NBA-játékosként 2020-ban alapította a SpringHill Entertainment médiacéget, amely olyan ismert produkciókon dolgozott azóta, mint a Madam C.J. Walker, vagy a Mindent egy lapra című film Adam Sandler főszereplésével.

Cristiano Ronaldo focistaként indította el a CR7 márkát, amely ruházati termékeket és parfümöket is árul, Lionel Messi focista pedig a The Messi Store-t hozta létre, ahol ruházati cikkeket értékesítenek.

Serena Williams teniszezőként alapította meg a Serena Ventures kockázatitőke-céget, ráadásul LeBron James médiacégének igazgatói tanácsában is helyet kapott. Serena testvére, a szintén teniszező Venus WilliamsV Starr Interiors belsőépítészeti céget hozta létre.

Maria Sharapova még aktív teniszjátékosként indította el a Sugarpova édességmárkát.

A sport és a márkák összefonódása sok esetben jól működhet, a Nike Air Jordan márkája, amelyet Michael Jordanre építettek, idén ünnepelte 40 éves fennállását.