Egyre több tartalmat kell megosztania egy platformnak ahhoz, hogy a médiazajban fenn tudjon maradni: ez sajnos gyakran vezet kiégéshez az alkotók számára. Összeszedtük a leghatékonyabb módszereket a kreatív fáradtság elkerülésére.

Furcsa jelenséget vettem észre nemrég: többször elfelejtem, hogy valakivel korábban már készítettem interjút, ráadásul nem is olyan régen. Adott esetben az illető emlékeztet erre. Valaha az volt a jellemző, hogy az ember gondolatban több napig együtt élhetett egy témával vagy egy személyiséggel, és természetes volt, hogy egy jó interjú emlékét, az alany által megfogalmazott mondatokat még évekig hordozta magában. Közben az illető lehet, hogy nem is emlékezett rá, hiszen úton-útfélen interjút adott. Mára ez az arány bizonyos körülmények között meg is fordulhat: egy jól szervezett napon tíz rövid interjút is fel lehet venni, amire azután egy hét múlva már alig tud emlékezni az ember, hiszen újabb feladatok zsibonganak a fejében. 

Korábban teljesen normális volt, hogy például Csányi Vilmossal másfél órát is elbeszélgetett az ember, ma nem lehet az interjút húsz percnél tovább húzni, mert akkor túl hosszú lesz a cikk, senkinek nem lesz ideje elolvasni sem, nemhogy megírni.

Sajtótájékoztatóra menni pedig egyenesen luxus, gyakorlatilag szabadidős program, nemhiába igyekeznek a sajtóreferensek mindenféle extra élménnyel az eseményre vonzani az újságírókat, hiszen erre végképp nem jut idejük. Felesleges is, miután a hírversenyt úgyis az nyeri, aki legelőször rakta ki az eseményről a sajtóközleményt egy hangzatos címmel. Ez gyakorlatilag hamarabb megtörténik, minthogy a résztvevők hazaértek volna.

S nincs, ami visszatöltse az energiákat: egy nagyobb, nehezebb cikk után egy napig lebeghetett egy jó érzésben az ember, hogy mit tett le az asztalra, ám rövidesen csak aggodalmat érez, hogy miért nincs már készen a következővel.

Rengeteg alkotót érint

Számos kutatás szerint az alkotók nagy része tapasztal kiégéshez vezető tüneteket. Például a Billion Dollar Boy nemzetközi közösségi ügynökség felmérésében 1000 alkotót és 1000 vezető marketingest kérdezett meg:

52 százalékuk élt át kiégést a karrierje során, és 37 százalékuk fontolóra vette, hogy felhagyjon a kreatív munkával.

Amikor a kiégés elsődleges okairól kérdezték a résztvevőket, a kreatív fáradtságot említették a leggyakrabban (40 százalék), ezt követte a nagy munkaterhelés (31  százalék ) és az állandó képernyőidő (27  százalék ). Amikor azonban a kiégés okait súlyosság szerint kellett rangsorolni, akkor a pénzügyi bizonytalanság tűnt az első számú tényezőnek.

10 megoldás

Tíz olyan stratégiát hoztunk, amelyek segítenek megelőzni a kiégést és megőrizni a motivációt hosszú távon.

  1. Határok kijelölése, a munka és magánélet szétválasztása: ne hagyd, hogy kreatív projektjeid belopózzanak a magánéletedbe. Jelölj ki napokat vagy időszakokat, amikor nem dolgozol, nem válaszolsz kommentekre, nem nézel trendeket. Mondj nemet, ha túl sok a feladat vagy kevés az idő. A Billion Dollar Boy felmérése is azt mutatja, hogy a munkaidőn túli munka és a túl nagy jelenlét a közösségi médiában stresszhez vezet, különösen mindennek következménye, a határidők halasztása
  2. Tűzz ki reális célokat és elvárásokat: nem szükséges minden platformon naponta publikálni, ne várd el magadtól, hogy minden poszt virálissá váljon. A cél legyen a fenntartható minőség: a kevesebb néha több. Az átgondolt, jól kivitelezett tartalom elkötelezettebb nézőket, olvasókat hoz, mint a nagy mennyiségben gyártott silány. A lelkesedést megérzi és jutalmazza a célközönséged, illetve a hitelességed is erősíti.
  3. Tartalom újrahasznosítása: írj egy hosszú és átfogó cikket, és használd tartalompillérként. Válassz ki kisebb részeket belőle, amelyekből lehetnek posztokhoz idézetek, infografikák, készülhetnek belőlük story-k. Így csökkentheted az új ötletek keresésének terhét. Bizonyos, örökzöld anyagokat pedig újra elő lehet venni, és más formában feldolgozni. Frissíts akár egy meglévő, jól működő tartalmat ahelyett, hogy folyamatosan újakat hoznál létre. Dokumentáld a tartalmaid könnyen kereshető fájlok formájában.
  4. Kiszakadás a hétköznapokból: vannak olyan tevékenységek, amelyek nagyon fel tudják tölteni az embert, részben azért is, mert ilyenkor képesek vagyunk egy kicsit kívülről látni magunkat, eltávolodni a hétköznapi életünktől, észrevenni, mi fontos igazán és mi mellékes. Ebben általában a természet közelsége segít, valamilyen erősebb fizikai megterhelés, kiszakadás a civilizációból: például egy nagyobb túra, kempingezés, biciklizés, de sokak számára egy hobbi is lehet ilyen. De csak akkor, ha hagyunk rá időt, hogy mélyen belefeledkezhessünk. Vannak olyan regények és filmek is, amelyek képesek igazán bevonni, ráadásul inspirálnak is.
  5. Delegálás és automatizálás: próbáld meg az általad nem szeretett feladatokat kiszervezni, így több időd lesz arra, amiben igazán jó vagy. Az AI szintén a segítségedre lehet, érdemes esélyt adni ennek a megoldásnak akár többször is, hiszen fejlődik. Használj olyan eszközöket, mint az ütemezők, sablon rendszerek, hogy könnyebb legyen kezelni az ismétlődő feladatokat. Ha plusz költségbe kerül is mindez, visszajöhet az ára, mert több energiád lesz különleges ötletek kitalálására és megvalósítására.
  6. Figyelj a mentális és fizikai jólétrealudj eleget (legalább hét órát, éjfél előtt kezdve), étkezz egészségesen, tarts szüneteket, relaxálj: a kreativitás sem működik jól, ha a tested kimerült.
  7. Kapcsolódj újra az eredeti céljaidhoz, értékeidhez, maradj hű önmagadhoz: mi motivált erdetileg? Miért kezdtél el tartalmakat készíteni? Ha az eredeti célok halványulnak, könnyen válik külső elvárások nyomásává az alkotás. Nézd meg újra a régit kreatív ötleteidet, a korábbi, jól sikerült munkáidat. Rengeteg energiát, inspirációt nyerhetsz abból, ha újraolvasod a visszajelzéseket a célközönségedtől. Maradj meg a saját hangodnál. Fontos a trendeket követni, de ha csak arra fókuszálsz, hogy ezeknek megfelelj, elveszítheted a saját stílusodat, illetve hiteltelen is lehetsz. Ne hagyd azt sem, hogy a gazdasági bizonytalanság motiváljon, az anyagi instabilitás jelentős stresszfaktor lehet. Tervezd át a pénzügyeket úgy, hogy ne játsszanak szerepet a döntéseidben, tervezz kisebb összegre, mint a bevételed.
  8. Változtass formátumot, stílust, környezetet: néha az unalom is kiégéshez vezet. Próbálj ki új tartalomformátumokat, helyszíneket, kollaborációkat, munkakörnyezetet. Ez segíthet feltöltődni, inspirálódni.
  9. Kérj mentális támogatást: beszélj más tartalomkészítőkkel, keress csoportokat, workshopokat, fórumokat, ahol megértik a helyzetedet. Sokan néznek szembe hasonló problémákkal, és már az is segít, ha tudod, nem vagy egyedül. Ha szükséges, szakember (pszichológus, coach) segítségét is vedd igénybe. 
  10. Inspiráló társak: sokat számít, hogy kikkel dolgozol együtt. Ha erre van ráhatásod, próbáld meg azok társaságát keresni, akik inspirálnak.

További inspiráló ötletek: a The Drum a világ legnagyobb közösségi média stratégáit kérdezte arról, mi a sikerük titka.