A Havas Lynx egy olyan szolgáltatást tett elérhetővé, amely a nemi egyenlőtlenségek csökkentését segíti elő a nyelvhasználatban. A SansGender nemcsak a nemek szempontjából semleges nyelvezetet építi, hanem a mindennapi kommunikációban jelen lévő tudattalan előítéletekre is felhívja a figyelmet.

A PC kommunikáció, vagyis a politikailag korrekt kommunikáció egyre nagyobb szerepet játszik a kultúránkban, még akkor is, ha a közösségi média felületeken folytatott diskurzusok nem ezt tükrözik vissza. A sértő párbeszédek elleni küzdelem egyik fontos lépése lehet egy új szolgáltatás, amely az egyenlőtlenség leküzdését támogatja.

A Havas Lynx, vezető globális egészségügyi kommunikációs ügynökség útjára indította a SansGender nevű szolgáltatást, amely az írásbeli kommunikációban megjelenő nemek közötti egyenlőtlenséget igyekszik kiküszöbölni. A kezdeményezés célja, hogy a kirekesztő vagy meggondolatlan nyelvhasználatba változást eszközöljön.

A SansGender egy ingyenes, innovatív eszköz, amely valós időben, gépelés közben korrigálja a nemi egyenlőtlenséget tükröző nyelvi formákat. A fejlesztés automatikusan felismeri a nemi megkülönböztetésre utaló kifejezéseket, és azokat egy elfogadhatóbb alternatívával helyettesíti. A SansGender minden nyelvhasználatát tudatosítani kívánó felhasználó számára segít elérni, hogy a párbeszéde bármilyen befogadó számára tisztelet és egyenlőséget biztosítson. Az eszköz például olyan szavakat tart sértőnek, mint:

  • a „policeman”, ezt egyszerűen „police officer-re” helyettesíti,
  • a „mother nature-t”, pedig szimplán „nature-re”.

A proaktív megközelítés nemcsak a nemek szempontjából semleges nyelvezetet segíti elő, hanem a mindennapi kommunikációban jelen lévő tudattalan előítéletekre is felhívja a figyelmet.

A SansGender megadja a felhasználóknak azt a lehetőséget, hogy könnyedén alkossanak szöveget anélkül, hogy attól kellene tartaniuk, hogy valakit megsértenek. A program a használat közben arra ösztönzi a fogyasztókat, hogy legyenek tudatosabbak a nyelvhasználatukat illetően.

Chris Wellard, a Havas Lynx munkatársa a kezdeményezés fontosságáról beszélt:

A körülöttünk lévő világ, a média, amelyet fogyasztunk, az emberek, akikkel beszélgetünk, és a szavak, amelyeket olvasunk, hatással vannak ránk. Fontos, hogy foglalkozzunk a tudatosítással, hogy a világ a lehető legelőítéletmentesebb legyen, és a lehetőségek mindenki számára elérhetőek legyenek, nemtől, szexualitástól, fajtól vagy vallástól függetlenül.

A Havas Lynx mindenkit arra biztat, hogy csatlakozzon a nemek közötti egyenlőségért folytatott küzdelemhez, így az angol nyelvű fejlesztés a SansGender weboldaláról ingyenesen letölthető.

Ha nem akar lemaradni a legfrissebb cikkekről, vagy szívesen hozzászólna a posztokhoz, akkor kövesse a MediaFuture Facebook és LinkedIn oldalát is.

(Forrás: FamousCampaings)

(Borítókép: BrianAJackson / Getty Images)

Címkék