A Tesla hónapokkal a megalakulás után leépítette a teljes marketingcsapatát. A lépés a vállalat szélesebb körű elbocsátásai miatt következett be.

A Tesla néhány hónappal a megalakulás után leépítette a teljes marketingcsapatát, amely egy negyven fős reklám- és marketingszakemberekből álló csoportot is magában foglalt. A lépés a vállalat szélesebb körű elbocsátásainak közepette történt – számolt be róla a Marketing Beat.

Ha nem Muskról lenne szó, akkor a fordulat egészen váratlannak hatna, mivel a cégóriás feje kevesebb mint egy évvel ezelőtt jelentette be, hogy zöld utat ad a Tesla hagyományos reklámozásának. A bejelentés előtt Muskot a Tesla-rajongók arról kérdezték, hogy miért nem hirdet az X felületén – amire ő pusztán annyit felelt, hogy „utálja a reklámokat”.

2023 májusában azonban enyhült a véleménye, ugyanis azt mondta a vállalat részvényeseinek, hogy megkezdik a Tesla reklámozását.

Kipróbálunk egy kis reklámozást, és meglátjuk, hogyan megy

– mondta.

A bejelentés ellenére a Tesla vezére ekkor nem élt a lehetőséggel, azonban 2024 februárjában megváltozni látszott a dolog, amikor Tesla hirdetések jelentek meg az X felületén.

Most ismét fordult a kocka: a negyven fős amerikai csapatot – amelyet Alex Ingram vezető menedzser felügyelt – a leépítés részeként elbocsátották. Az értesülések szerint azonban Európán belül a Tesla egyelőre megtartott egy kis számú marketinges csapatot.

Musk a híresztelésekre az X felületén reagált:

A reklámok túlságosan általánosak voltak – bármelyik autó lehetett volna.

– írta a bejegyzésben.

A vezérigazgató egyébként április közepén jelentette be az alkalmazottaknak, hogy több mint tíz százalékukat elbocsájtja. Ennek fő oka, hogy a cég nemrég olyan eredményeket közölt, amelyből látszik, hogy részvényei legalább 3,4 százalékot estek.

A vállalat bevételei azután kezdek el először zuhanni, miután tavaly novemberben Musk egyetértett egy antiszemitának nyilvánított bejegyzéssel. Ekkor rengeteg felháborodott hirdető határolódott el a Tesla-vezértől, és hagyta el az ugyancsak Musk kezében lévő X-et.

Ha nem akar lemaradni a legfrissebb cikkekről, vagy szívesen hozzászólna a posztokhoz, akkor kövesse a MediaFuture Facebook és LinkedIn oldalát is.

(Borítókép:  Taylor Hill / Getty Images )

Címkék