Magyarország társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztere kifejtette, hogy a demokrácia és az európai értékekhez való visszatérés terén kiemelkedően fontos lépés a médiaszabadság biztosítása az elmúlt, közel két évtizednyi folyamatosan bővülő központosítás után. Tarr Zoltán szerint ez különösen is igaz a közmédiára, amit évek alatt ejtett rabul az „orbáni hazugságipar″.
Az ügy összetettsége - amely elsősorban a Fidesz-KDNP szövevényes jogalkotásának eredménye - és súlya megköveteli, hogy a közmédia felszabadítása érdekében szükséges lépéseket miniszteri biztos kezelje
– tette hozzá a miniszter.
A poszt szerint a miniszteri biztos feladata lesz a közmédia kiegyensúlyozott működésének előkészítése és az ehhez kapcsolódó szakmai, társadalmi egyeztetés koordinálása. Kiemelt feladata lesz a közmédia működési átvilágításának összefogása.
Munkája során összefogja azt a folyamatot, amelyben az ideiglenes vezetés megszünteti a politikai propagandát, elindul a pénzügyi és működési audit, és megkezdődik az intézményi konszolidáció
– fejtette ki Tarr Zoltán.
Mindez addig tart, amíg a nyilvános pályázaton megválasztott, független vezető átveszi a közmédia irányítását.
Kicsoda Grósz Judit?
Tarr Zoltán posztjában be is mutatta Grósz Juditot, aki több mint 25 éves felsővezetői tapasztalattal rendelkezik a média, a telekommunikáció és a technológiai szektor területén. Az RTL Magyarország digitális területekért felelős vezérigazgató-helyettesi pozíciójában felépítette a hazai streamingpiacot átalakító digitális platformot, a Microsoft Hungary COO/CMO-jaként pedig egy komplex üzleti modellváltást vezetett. Mélyreható szakmai ismeretekkel bír a médiapiaci működés, az intézményi átalakulás és az adatalapú stratégiai döntéshozatal terén - vagyis Tarr szerint rendelkezik mindazzal a tapasztalattal, ismerettel, amire a közmédia megújításának koordinációjában most szükség van.
„Új fejezet kezdődik!″
Grósz Judit a kinevezésével kapcsolatban a Linkedinen azt üzente:
Új fejezet kezdődik!
Hozzátette, hogy miniszteri biztosként feladatának tekinti hozzájárulni egy valóban szabad, hiteles és az ország egységét szolgáló közmédia megteremtéséhez.
Széleskörű társadalmi és szakmai párbeszédet indítunk, mert egy valódi közszolgálati média csak az ország és a szakma részvételével születhet meg. Ennél szebb szakmai küldetést nehéz elképzelni. Köszönöm a bizalmat, munkára fel!
– tette hozzá a miniszteri biztos.
Korábban már megkezdődött az MTVA és a közszolgálati média működésének teljes körű átvilágítása, ennek kapcsán a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter Facebook-posztjában fejtette ki, miért van erre szükség és pontosan milyen területekre terjed ki a vizsgálat. Ezután költségvetési biztost rendelt ki a kormány az MTVA és az NMHH mellé. A döntés hátterében a gazdálkodással kapcsolatos aggályok, valamint Altorjai Anita elutasított éves beszámolója áll. A közmédia működését az elmúlt hónapokban politikai vita övezte, illetve bírságot is kaptak.