Az Index életében új korszak kezdődik: a lap új főszerkesztője Gedei Norbert lett, aki korábban főszerkesztő-helyettesként vett részt a szerkesztőség munkájában. Feladata nemcsak az Index szakmai karakterének további erősítése lesz, hanem az új, divízióalapú működési modellhez igazodó tartalmi és szervezeti stratégia megvalósítása is. Gedei Norbert a MediaFuture-nek adott interjúban mesélt új pozíciójáról.
Meglepetésként ért, amikor kiderült, hogy az Indamedia vezetése téged kér fel az Index új főszerkesztőjének?
Gedei Norbert: Teljes volt a meglepetés, nem számítottam váltásra.
Melyek a legfontosabb céljaid a kiadvány vezetőjeként?
GN: Az Index egészen a közelmúltig piacvezető pozícióban volt, és március közepén egyik pillanatról a másikra szorult vissza a második, harmadik helyre. Hiba lenne azt állítani, hogy ebben csak külső okok játszottak szerepet.
Új alapokra kellett helyeznünk a működésünket, átgondolni egyes rovatok szerepét, és ennek nagyon gyorsan megmutatkozott a hatása az olvasottságban is.
Persze rögtön jött az újabb turbulencia, az egész piac mozgásban van, de az alapvető cél, hogy menjünk tovább azon az úton, ami jelenleg jellemzi az Indexet, és ami véleményem szerint újra elvezethet a piacvezető pozícióig.
Szerinted mi ma egy hírportál legfontosabb feladata, és főszerkesztőként ezt hogyan tudod integrálni a napi működésbe?
GN: Az Index akkor tud működni, ha kizárólag a saját elvárásainknak és újságírói sztenderdjeinkenk kell megfelelnünk. Ez nagyon egyszerűen hangzik, de bizonyos körülmények között nehéz betartani. Jelenleg viszont ez a legfőbb elvárás felénk, és azt hiszem, ennek máris meglátszik az eredménye.
Az Index olvasói számíthatnak újdonságokra akár a formátumok, akár a tartalom terén?
GN: Vannak terveink, írott és videós formátumban is, amelyeknek most a rovatokban lezajlott mozgások miatt nagyobb esélyük lesz megvalósulni, de a közeljövő legnagyobb feladata a labdarúgó-VB-ről való tudósítás lesz, ami újra felforgatja a napi rutint. Ott leszünk a helyszínen, a VB-mellékletünkben folyamatos hírfolyammal készülünk, jönnek az éjszakai műszakok, amik nem csak a sportrovatot érintik.
Melyek a legnagyobb kihívások, amelyekkel szembe kell nézned?
GN: Több mint húsz évig dolgoztam a Blikknél, ahol minden nap kemény küzdelem volt, szóval tudom, milyen nyomás alatt, szigorú üzleti terv szerint dolgozni, ezzel nincs gond. Számomra a legnagyobb kihívás a csapat egyben tartása lesz, amiért mindent el fogok követni. Emellett az IndaNext csapatával való együttműködés is komoly feladat, rengeteg tartalmi lehetőséggel, amit most kell kitalálnunk közösen.