Nem féltek, reklámosok? Az AI Summit kerekasztal-beszélgetéséből egyértelművé vált, hogy a szakmabeliek számára a mesterséges intelligencia egyáltalán nem ellenfél, hanem nagyon jó barát.
Bese Konrád, a WhiteDog Media stratégiai tervezője Keresztessy Zoltánnal, a PFR Group marketing-igazgatójával, Kőteleky Aywee-vel, a Friendly kreatívigazgatójával, Tóth Zsófival, a SKVOT AI copywriting oktatójával és Zámbó Annával, a Republic Group tartalmi igazgatójával beszélgetett az EY Stage-en.
Félelem helyett alkotás
A beszélgetés első gondolataként a szakértők tanácsait hallhattuk arra az esetre, ha valaki fél a mesterséges intelligenciától. Bese Konrád rávilágított, hogy az AI gyakran kétes, sokszor negatív érzéseket kelt az emberekben, ezeket az érzéseket azonban fontos átfordítani egy teremtő, kreatív energiává.
Tóth Zsófi úgy látja, hogy
a félelem legjobb ellenszere a felkészülés.
Előre kell menekülni, nem megriadni az AI nyújtotta lehetőségektől. Keresztessy Zoltán hasonlóan vélekedik, szerinte már csak azért is nélkülözhetetlen az eszközös megismerése, megtanulása, mert a technológiai újításoknak köszönhetően a szakma folyamatosan változik, ezzel a változással pedig lépést kell tartani. Zámbó Anna sem gondolja, hogy félni kell, Kőteleky Aywee pedig elárulta, hogy bár eleinte ő is tartott a mesterséges intelligenciától, minél inkább elmerült a világában, annál kevésbé érezte fenyegetőnek. A kerekasztal-beszélgetés résztvevői tehát egyöntetűen úgy vélik, hogy az AI-eszközök megtanulása a legfontosabb lépés.
Az ügynökségi munka és a mesterséges intelligencia
A beszélgetés vendégei mind maguk is használják az AI-eszközöket munkájuk során. Keresztessy Zoltán elmondta, hogy a PFR Group a ChatGPT integrálásával kezdett, a programot pedig nagyon hasznosnak tartják, hiszen számos munkafolyamat felgyorsításában segít. Kőteleky Aywee megerősíti ezt, visszautalva a félelem témájára: bár eleinte mindenki attól félt, hogy a mesterséges intelligencia elveszi a munkáját, az AI valójában azokat a feladatokat végzi el helyettünk, amelyeket amúgy sem szerettünk. Ennek köszönhetően pedig több idő marad a valódi kreatív munkára és gondolkodásra.
Zámbó Anna elárulta, hogy az AI integrálását először egy tesztcsapattal végezték. Felállítottak egy csoportot, akik kikísérletezték, hogy mely területen tudják a leghatékonyabban alkalmazni a mesterségesintelligencia-eszközöket.
Bízhatunk a mesterséges intelligenciában?
Örök kérdés, így Bese Konrád is kíváncsi volt arra, vajon a beszélgetésben résztvevő szakemberek mit gondolnak az AI megbízhatóságáról. A vendégek egyetértettek abban, hogy a mesterséges intelligencia bőven nem tart még ott, hogy azonnal felhasználható végterméket alkosson. Gondolatébresztőnek, ötleteléshez azonban remek eszközként szolgál.
Zámbó Anna egy igazán érdekes gondolattal egészítette ezt ki, és elmondta: szerinte
az AI a középszerű munkaerő kiszűrésében is nagy segítség,
hiszen a középszerű munkát remekül helyettesítik a különböző eszközök és programok, a valódi tehetséget és szaktudást azonban nem.
Vezetőként az AI világában
A beszélgetés egy másik izgalmas aspektusa arra tért ki, vajon mi a vezetők feladata az AI világában. Mit tehetnek a munkatársak motivációja, az esetleges kételyek és félelmek eloszlatása érdekében?
Keresztessy Zoltán úgy véli, hogy minden habitus kérdése. Ha valakiben nincs meg a befogadókészség és nyitottság, akkor a folyamatosan változó szakmában nem fogja megállni a helyét. Kőteleky Aywee szerint sem szakmai tapasztalat kérdése, mennyire motiválható valaki, hiszen egy junior munkatárs sok esetben kifejezetten lelkesen használja a programokat, míg egy szenior adott esetben jobban ódzkodik tőle.
Tóth Zsófi elmondta, hogy a szövegíró kurzusukon nagyon széles a palettája annak, hogy ki honnan jön, milyen tapasztalattal rendelkezik. Úgy véli, le kell bontani azt a falat, amely megakadályozza, hogy az ember elkezdjen kísérletezni. Tapasztalata szerint ugyanis amikor az ember elkezd játszani a programokkal, a lelkesedés is megjön.
Zámbó Anna úgy látja, hogy ha valakiben nagyon nagy az ellenállás, sokat segíthet, ha először nem munkahelyi környezetben ismerkedik az AI-eszközökkel. Kérje a program segítségét például egy utazás megtervezésében vagy egy speciális étrend összeállításában. Így szakmai következmények nélkül láthatja, hogyan működik.
Féltek-e tehát, reklámosok?
A beszélgetés zárásaként a résztvevők ismét hangsúlyozták az AI-eszközök előnyeit, és útravaló gondolatként a következőket osztották meg a közönséggel:
- Zámbó Anna azt tanácsolja, hogy aki elindult már az AI felé vezető úton, annak nem szabad megállnia. Ha pedig még csak most ismerkedik ezzel a különleges világgal, tesztelje az eszközöket először a magánéletében.
- Kersztessy Zoltán és Kőteleky Aywee is azt javasolja, hogy szórakozzunk egy kicsit a programmal, hogy lássuk, nincs okunk félni tőle.
- Tóth Zsófi pedig kiemeli, hogy az ember alaptermészetéből fakadóan fél: anno az írógép is ijesztő volt, mégis megszerettük. Ugyanez igaz a mesterséges intelligenciára; vannak, akik esetleg még tartanak tőle, de néhány év múlva az életünk szerves része lesz.