Az új kormányrendelet az óriásplakátoktól a cityboardokon és backlightokon át a tetőreklámokig számos hirdetési formát érint, miközben a digitális felületek működésére is új előírások vonatkoznak. Többek között este tíz és reggel hat óra között nem működhetnek a hanghatásos reklámeszközök hangszórói, a digitális eszközökön pedig éjszaka egyáltalán nem jelenhet meg reklám. Összegyűjtöttük, mit enged és mit tilt az új rendelet.

November 3-án megjelentek a Magyar Közlönyben a korábbi közterületi reklámeszközök elhelyezését szabályozó kormányrendeletek módosításai, amelyek jelentősen szigorítják az eddigi feltételrendszert. A változások nem csupán az újonnan kihelyezett hirdetéseket érintik, a korábban szabályosan telepített felületek egy jó részét is el kell bontani.

A szabályozás ezért a reklámcégek, az ingatlantulajdonosok és az önkormányzatok számára egyaránt új feladatokat jelenthet. A változások érintik az óriásplakátokat, a backlightokat, a cityboardokat, a digitális reklámfelületeket, a tetőreklámokat és a kisebb egyedi reklámeszközöket is.

Épületháló már nem lesz, a közút mellett szigorodik az óriásplakátok elhelyezése

A rendelet szerint a kormány célja, hogy

az elsődlegesen a nagyvárosokban és a településekről kivezető közutak mentén tapasztalható, de mára szinte országos jelenséggé váló nagy mennyiségű „reklámzajt” csökkentse.

Egyrészt a jogszerűtlenül kihelyezett reklámeszközök eltávolítását szeretnék elősegíteni, másrészt a településképi bejelentéssel vagy tudomásulvétellel rendelkező reklámfelületek tekintetében állománycsökkentést végrehajtani.

Ennek érdekében a kormányrendelet meghatározza a korábbi rendelkezésekben részletesen nem szabályozott egyéb reklámeszközök körét is.

Az új szabályozás értelmében

  • az épületek homlokzatán elhelyezett reklámhálókat, reklámponyvákat és építési reklámhálókat el kell távolítani;
  • új tetőreklám óriásplakát és nagy méretű egyedi reklámeszköz már nem lesz elhelyezhető;
  • a közutak mentén az óriásplakátok és digitális reklámeszközök telepítési lehetőségei is szigorodnak.

A rendelet több új fogalmat vezet be, vagy kiegészíti, illetve módosítja a korábbi meghatározásokat, eszerint a

  • cityboard: önálló tartószerkezeten, magában vagy csoportban álló, legfeljebb 9 négyzetméteres reklámeszköz;
  • hanghatásos reklámeszköz: olyan reklámeszköz, amely hang útján a reklámot közvetíti;
  • kültéri vendéglátóipari reklámeszköz: vendéglátóipari egység kültéren, teraszon elhelyezett, reklámot tartalmazó napernyője, asztala, széke, valamint a reklám elhelyezésére alkalmas egyéb tartozéka;
  • midilight: utasváróval egybeépített, egy- vagy kétoldalas, legfeljebb 2 négyzetméteres reklámeszköz;
  • rollup citylight: utcabútorra telepített, háttérvilágítással rendelkező reklámeszköz, amelynek frontoldalán legfeljebb öt nem digitális reklám egymást váltva jeleníthető meg;
  • tetőszerkezethez rögzített reklámhordozót tartó berendezés: tetőreklám elhelyezését biztosító szerkezet, amely nagyméretű egyedi reklámeszköz, óriásplakát vagy kizárólag betűkből, számokból vagy grafikai jelekből álló, azok külső határvonala által határolt reklámeszköz elhelyezésére szolgál.

Csendesebb, sötétebb, nem villog, nem mozog

A rendelet többek között szabályozza, hogy a hanghatásos reklámeszközök hangszórója éjjel 22-6 óra között nem üzemelhet, a reklámeszközök nappali fényereje legfeljebb 6000 cd fénysűrűség lehet négyzetméterenként, naplemente után és 22 óra között, valamint reggel 6 óra és napfelkelte között a fényerő legfeljebb 1500 cd.

A digitális reklámeszközön 22–6 óra között reklám nem jeleníthető meg, továbbá környezeti fényérzékelővel és automatikus fényerő-szabályozással kell ellátni őket.

Mozgótartalmat nem jeleníthetnek meg, továbbá egy rögzített kép legalább 10 másodpercig változatlanul kell megjelenjen a felületeken. (Nem minősül mozgótartalomnak az egyes teljes képernyős statikus képek közötti, legfeljebb 10 másodperc időtartamú, folyamatos vizuális átmenet, amennyiben az nem jár a képernyő 50 százalékot meghaladó részén gyors fényerő- vagy kontrasztváltozással.) A mozgótartalom stroboszkópikus, villogó vagy gyors irányváltással járó animációt nem tartalmazhat.

Hol lehetnek reklámeszközök?

Óriásplakát, backlight, cityboard és digitális billboard a gazdasági területi övezetekben helyezhető el, a nagy bevásárlóközpont és nagy kiterjedésű kereskedelmi célú terület különleges övezeteiben, a nagy kiterjedésű szállítmányozási, raktározási és logisztikai terület különleges övezeteiben, valamint a nagy kiterjedésű sportolási célú területeken és

ezen övezetekkel közvetlenül határos közút érintett szakaszán.

Aluljáróban és a metró területén is elhelyezhető reklámeszköz, ideértve a padlóreklámot és a balusztrádot (korláton elhelyezett reklámot) is.

Épületen tetőreklám óriásplakát vagy tetőreklám nagyméretű egyedi reklámeszköz kizárólag nagyvárosias  lakóterületen, vegyes területeken és gazdasági területeken maradhat fenn (új már nem helyezhető el).

Egy épület tetőszerkezetén ugyanakkor legfeljebb két darab reklámeszköz lehet, amelyek magassága legfeljebb 5 méter, együttes reklámfelülete legfeljebb 200 négyzetméter. Tetőszerkezeten olyan tetőreklám helyezhető el a továbbiakban újonnan, amely megjelenésében és szerkezetileg kizárólag betűkből, számokból vagy grafikai jelekből áll, és amelynek külső határvonalát ezen elemek alakja adja.

Tűzfalon festett reklám elhelyezhető, de az önkormányzat ezekre településképi követelményeket megállapíthat.

Egy nagyméretű egyedi reklámeszköz legfeljebb két reklámfelületet tartalmazhat, és épülethez integrált reklámeszközként helyezhető el a nagy bevásárlóközpont és nagy kiterjedésű kereskedelmi célú területen, illetve a mezőgazdasági terület övezetben, a beépítésre szánt terület határától számított egy kilométeres területrészen.

Hol és milyen reklámeszközök nem helyezhetőek el?

Egyéb reklámeszköz (a backlight, a balusztrád, a  cityboard, a digitális billboard, a hanghatásos reklámeszköz, a kisméretű  egyedi reklámeszköz, a kültéri vendéglátóipari reklámeszköz, a midilight, a nagyméretű egyedi reklámeszköz, az óriásplakát, a padlóreklám, a prizma, a rollup citylight, a rollup óriásplakát és a tűzfalon elhelyezett festett reklám) elhelyezése

zöldterület övezetben, erdőterület övezetben, természetközeli terület övezetben és vízgazdálkodási terület övezetben tilos.

Új rollup óriásplakát és új prizma (háromoldalú nagyméretű reklámeszköz) elhelyezése tilos. Digitális billboard és a digitális nagyméretű egyedi reklámeszköz nem maradhat fenn tetőreklámként. Utcabútoron ragasztás útján reklám nem rögzíthető.

A rendelet november 11-én lép hatályba, de a meglévő reklámeszközök rendezésének határidejét korábban december 31-ig határozták meg.

Ha lehetőség van átalakításra úgy, hogy megfeleljen a feltételeknek a reklámeszköz, ahhoz új településképi bejelentést kell benyújtani.

A rendelet emellett bizonyos meglévő reklámeszközök más típusúvá alakítását is lehetővé teszi, ha a helyszín nem változik, és az átalakított eszköz településképi, közlekedésbiztonsági és környezeti hatása összességében nem kedvezőtlenebb a korábbinál.

A szakma érdemi egyeztetést követelt

A Magyar Reklámszövetség (MRSZ) Közterületi (OOH) Tagozata korábban azonnali, érdemi szakmai egyeztetést, valamint kiegészítő hatástanulmányt követelt, álláspontjuk szerint milliárdos költségvetési bevételkiesést és magyar vállalkozások ezreinek ellehetetlenülését okozhatja a kormány korábban meghozott közterületi reklámrendelete. A tagozat támogatta a reklámzaj csökkentését és a jogszerűtlen felületek felszámolását, de a tervezet korábbi formáját elutasította: ez akkor a plakátok 90 százalékát érintette. A mostani rendelet gazdasági hatása attól függ, hogy a meglévő felületek közül hány felel meg az új feltételeknek, illetve mennyi alakítható át, erről még nem készült felmérés.