Lunczner Ádám, az IAB Hungary korábbi elnöke Evenmark.ai néven alapított ügynökséget, ahol a mesterséges intelligencia nemcsak a szolgáltatásokban, hanem a cég mindennapi működésében is meghatározó szerepet kap.

Az Evenmark.ai már az induláskor arra rendezkedett be, hogy a mesterséges intelligenciát a lehető legtöbb munkafolyamatba bevonják annak érdekében, hogy gyorsabban készülhessenek el a kampányok, több kreatív ötletet próbálhassanak ki, és az ügyfelek a rendelkezésre álló adatokból is többet profitálhassanak.

A keresőoptimalizálástól a reklámfilmekig

Az új ügynökség a digitális marketing megszokott feladatait is ellátja, így PPC-kampányok tervezésével és kezelésével, analitikával és keresőoptimalizálással is foglalkozik. Emellett olyan területeken is kínál szolgáltatásokat, amelyek az AI térnyerésével kerültek előtérbe.

Ilyen például a GEO és az AEO, amelyek abban segítenek a márkáknak, hogy ne csak a hagyományos keresők találati listáin, hanem a mesterséges intelligenciával működő kereső- és válaszadó rendszerekben is láthatóvá váljanak. A portfólióban emellett a munkafolyamatok automatizálása és az AI-alapú reklámfilmkészítés is helyet kapott.

Lunczner Ádám elmondta, hogy nem egyedül az új technológiától várja a sikert, hanem attól, hogy az AI segítségével a már meglévő szakmai tudást is hatékonyabban lehet kamatoztatni.

Olyan céget képzeltem el, ahol az AI már az első naptól a működésünk alapja. A lényeg számomra az, hogy mire használjuk: mennyivel jobb döntéseket tudunk hozni, hány kreatív irányt tudunk megvizsgálni, és milyen gyorsan jutunk el az ötlettől a megvalósításig. A technológia akkor teremt értéket, ha a szakmai tudásunkkal együtt az ügyfél üzleti céljait szolgálja.

Újabb nagy változás előtt állhat a marketingszakma

Lunczner Ádám az elmúlt 18 évben a digitális marketing több oldalát is megismerte. Dolgozott marketingvezetőként vezető hazai e-kereskedelmi vállalatoknál, később pedig ügynökségi felsővezetőként szerzett tapasztalatot. Pályafutása során elsősorban az új szolgáltatások bevezetésével, az üzletfejlesztéssel és a digitális átalakulással foglalkozott.

Lunczner szerint a mesterséges intelligencia most legalább akkora változást hozhat a szakmába, mint annak idején a digitális marketing megjelenése. A különbség leginkább a tempóban van, hiszen a technológia fejlődése minden korábbinál gyorsabb alkalmazkodást követel meg a piaci szereplőktől.

Tizennyolc éve szerettem bele az online marketingbe. Azóta új platformok, üzleti modellek és technológiák formálták át a szakmát, és folyamatosan újra kellett tanulnunk, mi működik. Az AI térnyerésében most hasonló jelentőségű fordulatot látok, mint annak idején a digitális marketing elterjedésében, csak jóval gyorsabb tempóval. Régóta nem éltem meg ennyire izgalmas időszakot. Mindennap tanulunk és fejlődünk.

Az Evenmark.ai-jal most azt szeretné megmutatni, hogyan működhet a gyakorlatban egy olyan ügynökség, amelynek szolgáltatásait és belső folyamatait már eleve a mesterséges intelligencia lehetőségeire építve alakították ki.