Az Európai Unió versenyjogi hatóságai hétfőn jóváhagyták a Meta módosításait, amelyek szerint a vállalat a jövő hónaptól kevesebb személyes adatot használna fel a célzott hirdetésekhez. A döntés azt jelenti, hogy a cég mégsem számíthat a korábban kilátásba helyezett napi bírságokra.

Ennek kapcsán úgy tűnik, hogy Európa továbbra is kemény fellépést tanúsít a nagy technológiai cégekkel szemben – az amerikai kritikák ellenére –, de ha lehetőség nyílik rá, inkább megegyezéssel rendezi a vitákat a súlyos pénzbírságok helyett – írta meg a Reuters.

A Meta és az Európai Bizottság hónapok óta tárgyalt, miután a vállalatra áprilisban 200 millió eurós bírságot szabtak ki a Digitális Piacokról szóló törvény (Digital Markets Acts  DMA) megsértése miatt. A jogsértés a Facebookot és az Instagramot érintette 2023 novembere és 2024 novembere között.

Ezután a Meta módosította modelljét, és kevesebb adat felhasználásával fog célzott hirdetéseket kínálni.

A Bizottság azt vizsgálta, hogy ezek a változtatások megfelelnek-e a szabályozásnak, ha nem így lett volna, a Meta akár a globális napi árbevételének 5 százalékát is elérő büntetést kockáztatott volna.

De az Unió elfogadta a módosításokat, amelyek elsősorban a megfogalmazások és a felhasználói felület átláthatóságának javításáról szóltak, hogy a felhasználók egyértelműen lássák a két lehetőséget:

vagy a jelenleginél kevesebb adatot osztanak meg az alkalmazásokkal, de akkor kevesebb személyre szabott hirdetést látnak, vagy fordítva.  

A Bizottság – amely az EU versenyjogi felügyeletét látja el – közölte: figyelni fogják az új hirdetési modell működését, és visszajelzéseket gyűjtenek, ugyanakkor már nem fenyegetik a céget rendszeres pénzbírságokkal.

Mindez a gyakorlatban azt jelenti: januártól bárki megtilthatja a Metának, hogy túl sok adatot gyűjtsön róla az Instagramon és a Facebookon.

A Meta közölte, hogy tiszteletben tartja az Európai Bizottság döntését, de felhívta a figyelmet: a személyre szabott hirdetések hozzájárulnak Európa gazdaságához.

2024-ben a Meta hirdetései 213 milliárd euró értékű gazdasági tevékenységhez kapcsolódtak, és 1,44 millió munkahelyet támogattak az EU-ban.

A Meta 2024-ben valószínűleg több mint 600 millió fontot keresett az Egyesült Királyságban a csalásra épülő, hamis tartalmú hirdetésekből. Ez közel annyi, mint a helyi online média bevétele. A svéd médiavállalatok szövetsége már fel is jelentette Mark Zuckerberget a félrevezető hirdetések miatt.