Nemsokára bárhol feltűnhetnek a hirdetések a Google keresőjén belül, amik eddig csak a találati lista tetején voltak elérhetőek.
A Google már majdnem egy éve keveri a hirdetéseket az organikus találatok közé, nemrég pedig egy dokumentációs frissítéssel tette ezt hivatalossá. A technológiai óriás arra ösztönzi a felhasználókat, hogy kattintsanak a szponzorált hirdetésekre – ez azonban nem mehet a felhasználói élmény rovására.
Az újítást 2023 júniusában kezdte tesztelni a vállalat, ekkor még csupán a mobilos keresések között tűnt fel egy-két hirdetés. Ezután több módosítást is végrehajtottak: a végleges változat szerint március vége óta a fizetett oldalak szinte bárhol felbukkanhatnak. A szponzorált tartalmak akár az oldal közepén is megjelenhetnek, ugyanis a tophirdetések elhelyezése dinamikus, és változhat.
A Google dokumentációjában olvasható, hogy:
Bizonyos lekérdezéseknél a legjobb hirdetések a legjobb organikus találatok alatt jelenhetnek meg
A Google célja, hogy még több kattintást generáljanak a kiemelt találatoknál. A felhasználók rászoktatása a hirdetéseknek a lista tetején való megjelenésére viszont azt eredményezheti, hogy könnyedén össze lehet téveszteni a hirdetéseket az organikus listákkal. A felhasználókat azonban továbbra is tájékoztatják arról, hogy fizetett hirdetésekkel állnak szemben, az AD jelölés továbbra is megtalálható lesz az érintett linkek fölött.
Ha nem akar lemaradni a legfrissebb cikkekről, vagy szívesen hozzászólna a posztokhoz, akkor kövesse a MediaFuture Facebook és LinkedIn oldalát is.
(Forrás: Search Engine Journal)
(Borítókép: Anadolu / Getty Images)