Pálinkás Szilveszter a bejelentés kapcsán arról számolt be, hogy számára a sport és a fizikai felkészültség gyerekkora óta meghatározó, a tudatos edzésmunka pedig a mindennapjai részét képezi. Saját tapasztalata szerint a teljesítmény alapja nem pusztán az elszántság, hanem az a rendszer, amelyben az edzés, a táplálkozás, a regeneráció és a megfelelő táplálékkiegészítés egymást támogatva segítik a fejlődést.
Eljutottam már fizikailag és mentálisan is a tűrőképességem határáig, de ezekben a helyzetekben értettem meg igazán, hogy mindig van bennünk több. Vannak olyan fizikai határok, ahol már lelki erőből kell megoldani valamit. A lelki erő pedig kifogyhatatlan forrás
– állítja Pálinkás Szilveszter.
Természetes kapcsolódási pont
Karakterre illeszkedik a BioTechUSA szemléletéhez, amely szerint a mozgás, az életmódváltás és a tudatos táplálkozás nem kizárólag a kiemelkedő sportteljesítményről szól. A márka felhívta a figyelmet, hogy több mint 30 éves tapasztalatával, széles termékpalettájával és szaktanácsadói csapatával kortól, nemtől és edzettségi állapottól függetlenül kínál megoldásokat mindazoknak, akik szeretnének tudatosabban tenni magukért.
Szilveszter a márkával a táplálékkiegészítők kapcsán találkozott, és elmondása szerint elsősorban a termékek minősége győzte meg arról, hogy csatlakozzon a nagyköveti csapathoz.
A mindennapjaimban a hivatásom az első. A testem számomra munkaeszköz, amit folyamatosan karban kell tartanom. Ehhez hozzátartozik az edzés, de ugyanígy az is, hogy odafigyelek arra, mit viszek be a szervezetembe. A tudatos felkészülés nemcsak az élsportolóknak fontos: mindenkinek segíthet abban, hogy jobban érezze magát, fejlődjön, és lépésről lépésre közelebb kerüljön a saját céljaihoz
– tette hozzá.
Az együttműködés egyik fontos üzenete, hogy a mozgás és az életmódváltás nem kizárólag a kiemelkedő sportteljesítményről szól. Legalább ennyire fontosak a fenntartható rutinok, az elérhető célok, a saját tempó megtalálása és az, hogy következetesen haladjunk tovább akkor is, amikor a motiváció éppen kevésbé erős.
Szilveszter különösen nagyra tartja azokat, akik a mindennapi kötelezettségeik mellett is időt és energiát szánnak a mozgásra.
Le a kalappal mindazok előtt, akik egy hosszú munkanap után, család és hivatás mellett is elmennek edzeni: akik meghozzák azt a döntést, hogy tenni akarnak magukért, fejlődni szeretnének, elérni a céljaikat, feszegetni a határaikat vagy egyszerűen az egészségükért mozognak. A nap végére mindenki elfárad, de sokszor éppen ott dől el, ki mennyire akarja igazán
– fogalmazott.
Pálinkás Szilveszter és a BioTechUSA
Tóth Szabolcs Attila, a BioTechUSA marketingigazgatója szintén közösnek tartja a cég és Szilveszter hitvallását:
Szilveszter személyében olyan márkanagykövet csatlakozik hozzánk, aki hitelesen képviseli azt, amiben mi is hiszünk: a fejlődés mindenkinek mást jelent, de a tudatosság, a következetesség és a minőségi támogatás minden úton fontos. A BioTechUSA célja, hogy segítséget nyújtson azoknak, akik szeretnének tenni az egészségükért – akár most kezdik, akár már régóta tudatosan építik a saját útjukat
Korábban a magyar sportszermárkához, a Dorkohoz is csatlakozott márkanagykövetként Pálinkás. Akkor elmondta, hisz abban, hogy a partnerségen keresztül közelebb tudja hozni az emberekhez a katonai hitvallást. Az együttműködés kapcsán közös fejlesztésekről is szó esett, szerinte olyan technikai ruházatok, edzőfelszerelések és bakancsok megvalósítása várható, amelyek egyszerre képviselnek magas funkcionalitást, tartósságot és modern megjelenést.
Pálinkás Szilveszter a honvédség toborzókampányainak egyik ismert arcaként vált széles körben ismertté. Április elején pedig azzal került a hírekbe, hogy élesen bírálta a Honvédelmi Minisztérium akkori vezetését. Az új honvédelmi miniszter, Ruszin-Szendi Romulusz azonban nemrég soron kívül kabinetfőnök-helyettessé léptette elő.
A márkaegyüttműködések általában sztárokra épülnek, ritka eset – nemzetközi szinten akad néhány példa katonák és sportruházatok közös partnerségére –, de politikai-közigazgatási vezető pozícióban dolgozó személy kereskedelmi ilyen szerepe valóban rendkívül szokatlannak számít. Ugyanakkor ez nem jelenti a hitelesség hiányát: egyértelmű a közös gondolatiság, ami az együttműködés mögött áll. Bár távol áll Pálinkás Szilveszter és a BioTechUSA világától, ilyen eset Pamela Anderson és az Olive Ateliers közös bútor- és lakberendezési kollekciója, ahol a színésznő személyes története is gazdagította a közös termékcsaládot. Továbbá a Swarovski és Ariana Grande közös kollekciója is arról a mélyebb együttműködésről tanúskodik, amelyben a sztárok már nemcsak kommunikálnak, hanem értéket teremtenek.