Tizenhat év médiahatósági munka után vont mérleget Koltay András, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság korábbi elnöke. A július 3-án az Indexen megjelent véleménycikkében a magyar sajtószabadság, a médiatörvény, a médiapiac, a közmédia és az uniós szabályozás elmúlt másfél évtizedét tekinti át, majd saját felmentése kapcsán a jogállamiság működéséről is megfogalmazza gondolatait.
A sajtószabadságot nem a médiatörvény alakította
Koltay András szerint a magyar sajtószabadságról szóló viták hosszú ideje szinte kizárólag a 2010-es médiatörvény körül forognak annak ellenére, hogy a szabályozás bevezetésekor megfogalmazott legsúlyosabb félelmek végül nem igazolódtak be. Sőt, több területen éppen a szólásszabadság alkotmányos garanciái váltak erősebbé.
Ahogy fogalmaz:
Meglepőnek tűnhet a következtetés, de 2012 óta a szólásszabadság alkotmányos biztosítékai több tekintetben szilárdabbá váltak, mint amilyenek korábban voltak.
A szerző elismeri, hogy az elmúlt években születtek olyan alkotmánybírósági döntések és jogszabályok, amelyek aggályokat vetettek fel a szólásszabadság szempontjából, de arra jut, hogy ezek többsége nem alakított ki olyan következetes bírói gyakorlatot, amely érdemben átrajzolta volna a véleménynyilvánítás szabadságának kereteit.
A médiatörvény megítélését is hasonlóan látja, hiszen a szabályozás gyakorlata végül egészen más képet mutatott annál, mint amit a bevezetésekor sokan vártak:
A médiatörvények gyakorlata általában véve nem igazolta vissza a kritikusok előzetes vélekedéseit; a sajtószabadság problémás korlátozása, ha megvalósult, jobbára a médiaszabályozáson kívüli eszközökkel történt.
Több olyan példát is felsorol, amelyek megítélése szerint kevés figyelmet kaptak a közéleti vitákban. Ilyen az újságírók forrásvédelmének rendezése, az oknyomozó újságírás jogi garanciáinak megerősítése, valamint azok a szabályok, amelyek a szerkesztőségeket a tulajdonosi vagy hirdetői befolyással szemben igyekeztek védeni.
A médiahatóság működésével kapcsolatban is hasonló következtetésre jut. Azt írja, hogy az NMHH következetesen érvényesítette a gyermekvédelmi és reklámszabályokat, továbbá példaként említi, hogy tavaly éppen a TV2 és a Rádió 1 kapta a legtöbb bírságot.
A Klubrádió frekvenciaügyére is kitér. Jogi szempontból továbbra is szabályosnak tartja a hatóság eljárását, ugyanakkor utólag úgy látja, hogy a kialakult konfliktust célszerűbb lett volna más módon kezelni.
A médiapiac története nem 2010-ben kezdődött
A magyar médiapiac átalakulásának kérdését vizsgálva Koltay abból indul ki, hogy a mai helyzet megértéséhez nem elegendő a 2010 utáni időszakot vizsgálni, hanem egészen a rendszerváltásig kell visszanyúlni. Értelmezése szerint
a sajtó privatizációja, az első médiaháborúk és a politika médiához való viszonya már akkor kijelölte azt az utat, amelyen a következő évtizedekben a magyar média haladt.
A 2010 utáni médiapiaci átrendeződést nem vitatja, ám különbséget tesz a tulajdonosi koncentráció és a teljes médiapiaci dominancia között. Érvelése szerint a kettő nem ugyanaz, ezért túlzónak tartja azokat a megállapításokat, amelyek szerint a Fidesz teljes egészében ellenőrzése alá vonta volna a magyar médiát:
Valótlan azon állítás, mely szerint a Fidesz-kormányok teljesen leuralták volna a médiapiacot.
Ezt alátámasztandó példaként említi a hosszú éveken át kormánykritikus csatornaként működő RTL-t, és arra is felhívja a figyelmet, hogy a legolvasottabb online hírportálok között is jelentős számban működtek ellenzéki médiumok. Ezzel együtt nem vitatja, hogy a rádiós piac, a nyomtatott sajtó és a közszolgálati média esetében az erőviszonyok jóval egyoldalúbbá váltak.
A szerző szerint azonban a médiapiac legnagyobb átalakulását végső soron nem a tulajdonosi szerkezet változása, hanem a technológiai fejlődés okozta. Úgy véli, a közösségi platformok térnyerése alapjaiban írta át a közvélemény működését, ráadásul az állami szabályozás lehetőségei is fokozatosan szűkültek.
Ennek kapcsán így fogalmaz:
2026-ra pedig befejeződött az átrendeződés, amely jelenleg visszafordíthatatlannak tűnik: (...) a nyilvánosság kiemelkedően legfontosabb fóruma a Facebook, illetve általában a közösségi média lett.
Koltay ebből azt a következtetést vonja le, hogy a hagyományos médiapiaci egyensúly kérdése ma már egészen más jelentőséggel bír, mint akár egy évtizeddel ezelőtt. Szerinte a politikai viták továbbra is a hagyományos médiumokra koncentrálnak, de a nyilvánosság elsődleges tere áthelyeződött a globális platformokra.
A közmédia megítélésében is árnyaltabb képet rajzol
A közszolgálati médiával kapcsolatban a szerző egyszerre fogalmaz meg kritikát és védelmet. Elismeri, hogy a közmédia hírműsorait érő bírálatok megalapozottak, ám úgy véli, ezek önmagukban nem írják le a teljes intézmény működését. Arra hívja fel a figyelmet, hogy a közmédia jelentős mennyiségű kulturális, oktatási és ismeretterjesztő tartalmat állít elő, amelyek piaci alapon valószínűleg nem készülnének el. Elismeri viszont, hogy a jelenlegi szervezeti modell túlbonyolított, és
maga is hibának tartja, hogy az MTVA gazdasági felügyelete az NMHH-hoz került.
A közmédiát újra kell szabályozni – írja –, de ennek sikerét nem a szervezeti átalakítás, hanem a politikai kultúra, a megfelelő finanszírozás és az intézmények önállóságának tiszteletben tartása határozza majd meg.
A cikk egy másik fontos gondolata az Európai Unió médiaszabályozási szerepét vizsgálja. Koltay szerint az elmúlt években az uniós intézmények egyre több olyan hatáskört vontak magukhoz, amelyek korábban tagállami szinten működtek. Úgy látja, hogy a közösségi média és a mesterséges intelligencia szabályozásában a nemzeti hatóságok mozgástere folyamatosan szűkül, amelynek következtében a jövő legfontosabb médiapolitikai kérdései már nem Magyarországon, hanem európai szinten dőlnek majd el.
Az uniós szabályozás térnyerését Koltay a magyar sajtószabadság jövőjét meghatározó fordulatként értékeli:
A jó három évszázados küzdelem a magyar sajtószabadságért úgy fest, bizonyos értelemben a végéhez ért.
A média működéséhez nem elég a jogi szabályozás
Koltay András a magyar újságírótársadalom és a politikai szereplők felelősségéről is értekezik. Úgy látja, a rendszerváltás óta nem alakult ki olyan, széles körben elfogadott önszabályozási vagy etikai normarendszer, amely képes lenne megerősíteni a szakma hitelességét. Ezzel párhuzamosan a politika sem teremtette meg azokat a feltételeket, amelyek hosszú távon biztosíthatnák a média független működését.
A szerző arra is kitér, hogy a 2026-os kormányváltás után a média politikai viszonyrendszere ismét átrendeződött; a korábban ellenzékinek tartott újságírók kormánypártivá váltak, és többen a kormányzati munkában is szerepet vállaltak.
Koltay szerint mindez rávilágít, hogy a média függetlenségét nem lehet pusztán jogszabályokkal garantálni. Egy egészséges médiarendszerhez megfelelő intézményi keretek mellett értő és fizetőképes közönségre, gazdaságilag stabil szerkesztőségekre, a politikai és gazdasági szereplőktől kellő távolságot tartó médiumokra, valamint önkorlátozó politikai kultúrára is szükség lenne. Ahogy fogalmaz:
Nincsenek a szekrényből leakasztható független újságírók és a független médiát a politikához fűződő érdekektől mentesen finanszírozni kívánó befektetők.
A média mint a jogállamiság mércéje
Koltay cikkének befejező részében a fókusz a médiáról a jogállamiságra és a közjogi intézmények működésére helyeződik át. Saját felmentése és az új kormány első intézkedései kapcsán pedig alkotmányjogi kérdéseket vet fel.
A volt NMHH-elnök nem vitatja az új kormány demokratikus felhatalmazását, de hangsúlyozza, hogy
a politikai akarat érvényesítésének a jogállami keretek között kell maradnia.
Érvelése szerint a mostani döntések túlmutatnak az NMHH vagy a közmédia ügyén, mert olyan precedenst teremthetnek, amely a jövő minden kormányváltására hatással lehet. Felveti azt is, hogy ha egy politikai többség egyszer elfogadhatónak tekinti bizonyos intézményi garanciák felülírását, akkor ugyanezekre az eszközökre a későbbiekben más politikai szereplők is hivatkozhatnak.
Koltay András véleménycikkét végül egy kemény kérdéssel zárja:
Vagy a jogállam mindig azt jelenti majd, amit az éppen aktuális kormány, és ezáltal a felülkerekedő kislétszámú elit annak mond? Bárki bárhogyan is szavazott április 12-én, nehéz szembesülni a legvalószínűbb válasszal.
Koltay András teljes írása az Indexen olvasható.
