A 2026-os Media Regattán több mint 30 hajó futott ki a vízre: a közel 400 résztvevő egy barátságos versenyen csapott össze egymással, aminek a győzteseit egy vacsorával egybekötött ünnepélyes díjátadó keretében hirdették ki. Galériánkban megmutatjuk az idei év leggyorsabb csapatait.

A MediaFuture és a Balatonfüredi Yacht Club szervezésében, Litkey Farkas olimpikon vitorlázó védnökségével idén már harmadik alkalommal tartották meg a Media Regattát. A hazai médiapiac legfontosabb szereplői – médiacégek, ügynökségek és hirdetők munkatársai – egy nemes hagyományt folytatva mérkőztek meg egymással a vitorlásokon. 

A rendezvény céljairól és történetéről Starcz Ákos, az Indamedia igazgatósági tagja a helyszínen nyilatkozott:

Célunk, mint az eddigi években, hogy valamilyen kötetlen formában, de mégis azért kompetitív módon találkozzon a teljes hazai médiaszektor egy egész napra. Barátkozzanak, beszélgessenek, és valamilyen módon erősítsék azt a köteléket, ami köztük megvan, mert alapvetően egy célért dolgoznak: a hazai piac fejlesztéséért.

Hozzátette, hogy nagyon jók a visszajelzések minden évben, így várhatóan jövőre is megrendezik majd az eseményt. 

A Media Regatta 2026 hivatalos végeredménye

Az esti ünnepélyes díjátadón négy fő kategóriában hirdettek győztest, valamint átadásra került a kiemelt Leadership Rally különdíj, illetve az Abszolút Győztesnek járó trófea is.

Nézd meg galériánkat!

Mistral Kategória

  1. Media Dynamics (skipper: Szabó András)
  2. TV2 (skipper: Regős Attila)
  3. Atmedia 2. csapat (skipper: Böjte Richárd)

A díjakat átadta: Yalcinkaya Veronika, a Raiffeisen Bank marketing- és kommunikációs igazgatója.

Tramontana Kategória

  1. ATV Extra (skipper: Solymos Dóra)
  2. IndaNext (skipper: Aradi Bence)
  3. AMC (skipper: Lénárt Ákos)

A díjakat átadta: Varga Zsombor, a Geely Közép-Kelet-Európáért felelős marketingigazgatója.

Levante Kategória

  1. ATV Sharks (skipper: Nagy Zsolt Csaba)
  2. Raiffeisen (skipper: Róth Gyuri)
  3. Mediator Group (skipper: Herendi Miklós)

A díjakat átadta: Böröcz István, a Balatonfüredi Yacht Club ügyvezetője.

Bora Kategória (Equilor díj)

  1. Lumen (skipper: Kocsis Lóránt)
  2. Havas (skipper: Slezák András)
  3. Publicis (skipper: Fülöp Zsigmond)

A díjat átadta: Szüle Máté, az Equilor Alapkezelő Zrt. szenior private banking tanácsadója.

Különdíj

  • Leadership Rally különdíj: Indamedia Sales (skipper: Láng Róbert)

A Különdíjat Reiber Gabriella, az Indamedia magazinportfólió-igazgatója  adta át a győzteseknek.

Fődíj

  • Media Regatta Abszolút Győztes: Media Dynamics (skipper: Szabó András)

A Fődíjat Starcz Ákos, az Indamedia igazgatósági tagja adta át a győzteseknek.

A vitorlásverseny és a networking mellett a Media Regatta egyben a szakmai elismerés helyszíne is. Idén is átadták a MediaFuture által alapított különdíjat, aminek nyertesét a Media Regatta résztvevői jelölik és választják, illetve bekerül a Mediafuture Hall of Fame grémiumába. A rendezvény a díjátadót követően kötetlen hangulatú vacsorával és szakmai beszélgetésekkel zárult a Balaton-parton, megerősítve a Media Regatta helyét a hazai médiaipar meghatározó szakmai eseményei között.