Jack Dorsey több projekten is dolgozik jelenleg, melyek nem csak a közösségi médiához kapcsolódnak.

A Twitter egykori alapítója, Jack Dorsey közel sem vonult vissza, miután Elon Musk felvásárolta a platformot. Közel 10 millió dollárt költött olyan projektekre, mint a Bitchat vagy a Sun Day.

A Bitchat egy decentralizált üzenetküldő alkalmazás, amely Bluetooth-kapcsolaton keresztül titkosítva közvetíti az üzeneteket. Mivel a Bluetooth jel erősen korlátozza a platform lehetőségeit, elsősorban nagyobb rendezvények helyszínein, vagy sok felhasználó esetén nagyobb népsűrűségű városokban lehet használni.

A Sun Day pedig egy olyan időjárás ellenőrző app, amely képes az UV sugárzás mértékét és a felvett D-vitamin mennyiségét is megállapítani. Sőt, az alkalmazás a begyűjtött adatok alapján azt is kijelzi, milyen hatással volt a felhasználóra a napsütés.

Dorsey a Twittertől való távozása után élesen kritizálta a közösségimédia-platformokat, elmondása szerint a Twitter sok hibát vétett, és soha nem szabadott volna vállalatként működnie. Úgy vélte, a Twitter nyomán létrejött Bluesky nevű platform most hasonló hibákat vét.  

A Twitter egykori társalapítója és társ-vezérigazgatója az utóbbi hónapokban az andOtherStuff nevű csapat tagjaként kezdett az új projektekbe, olyan szakemberekkel, mint Evan Henshaw-Plath, az egykori Twitter első alkalmazottja, Calle, a Cashu app készítője, Alex Gleason, a Truth Social korábbi mérnöki vezetője és Jeff Garnder az Intercomtól.

Az andOtherStuff csapat célja, hogy nem vállalatként, hanem egyfajta alkotócsoportként hozzán létre olyan új appokat, melyek hasznosak, és vagy a közösségeket szolgálják, vagy valamilyen egyéb módon segítik a felhasználókat. A csapat egyéb projektjei között van még a Shakespeare, amely a Loveable-hez hasonlóan applikációk létrehozásában segít AI közreműködéssel, valamint a heynow, a Cashu wallet, a White Noise, a Bill of Rights és a +chorus is.

Olyan platformokat szeretnének létrehozni, amelyek nem függenek a tulajdonosoktól, hanem a Bitcoin-hoz hasonlóan nyílt forráskódon alapulnak.

Az utóbbi hónapokban nagy átalakuláson ment keresztül a közösségi média, a Threads és a Bluesky jelentős növekedést ért el, miközben az X folyamatosan veszít felhasználóiból.