Szavak nélkül is el lehet adni egy élményt, csupán jó ötlet és ügyes együttműködés kell hozzá.

A nyaralásokat szervező loveholidays cég elindította a Holiday Reads kültéri plakátkampányát az Egyesült Királyságban. Az egyszerű, de ötletes kampányt azonban érdemes lehet azoknak is megfigyelniük, akik nem az utazásszervezések marketingjével foglalkoznak.

Az ARK Agency által megálmodott kültéri kampány célja az volt, hogy egyszerre mutassák be a nyaralás és az olvasás élményét, miközben a képbe nem rondít bele semmilyen szöveges narráció – ami csak elvonja a figyelmet a lényegről.

A tengerparti vagy a medence melletti napozást már csak egy könyv tudja feldobni, a marketingesek az ötletet azonban egy új szintre vitték azzal, hogy valódi írókkal és kiadókkal működtek együtt. Így a kampány fő elemévé váltak a könyvek, melyek címei akár egy nyaralás összefoglalói is lehetnének.

Így például aligha mennek el az emberek a Múlt éjjel egy dj mentette meg az életem című könyv borítója mellett anélkül, hogy elindulna valamilyen gondolatmenet akár a fotó, akár a cím láttán.

A This is Happiness (magyarul Ez a boldogság) könyv címe pedig mintha csak marketingcélra készült volna, hiszen tökéletesen beleillik a kampány mondanivalójába.

A kampányon dolgozó szakemberek azt is elmondták, hogy a céljuk az volt, hogy ne csak egy újabb reklámot készítsenek, ami az utazásra hívja fel a járókelők figyelmét, hanem szórakoztassa – vagy akár gondolkodtassa el – őket.

Nem mindennapi

A megszokottól eltérő gondolkodásmód bizonyos helyzetekben különösen jól jöhet, így például a marketing területén is. Az emberek ugyanis nap mint nap több száz hirdetéssel találkozhatnak a közösségi médiában, az interneten és az utcán sétálva is.

Ekkora információzajban pedig csak különleges ötletekkel lehet kitűnni. Az ARK Agency kampánya azért is működött jól, mert a nézők kíváncsiságára és elvágyódására épít – hiszen ki ne nézné meg, hogy más mit olvas a metrón, de ugyanúgy mindenki ki akar szakadni a szürke hétköznapokból, hogy nyaralni menjen.

A plakátok célja tehát épp az, mint a nyaralásé: megállni egy pillanatra a rohanó hétköznapok során.

Persze nem csak a vakáció kapcsán lehet ilyen ötletes kampány felépíteni, hiszen rendszerint élnek formabontó megoldásokkal akár élelmiszerek, akár különböző sorozatok promóciója során.

Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy nem minden lesz jó attól, hogy nem hétköznapi. A PETA karácsonyi reklámja például polgárpukkasztó volt, ám aligha fognak rá jó szívvel visszagondolni az emberek – különösen azok, akik számára a karácsonyi hangulatot tették tönkre.

A legjobb recept, ha a koncepció egyedi, váratlan és jól rezonál a célközönséggel – akik értik, hogy mit akartak mondani a marketingesek. Mindemellett arra is kell gondolniuk a készítőknek, hogy bár jó dolog a rajongók kedvére tenni, olyan kampányt kell felépítsenek, ami azok érdeklődését is felkelti, akik mit sem tudnak a termékről.