Andy Jassy, az Amazon vezérigazgatója megosztotta karrier tanácsait: véleménye szerint az előrelépés trükkje nem abban rejlik, hogy a leggyorsabbak vagy a legokosabbak legyünk.
Andy Jassy, aki Jeff Bezos 2021-es lemondása után vette át az Amazon vezetői posztját, Ryan Roslansky-nak a LinkedIn vezérigazgatójának adott interjújában megosztotta karriertanácsait. Az Amazon vezérigazgatója elmondta, hogy az előrelépés trükkje nem az, hogy a leggyorsabban tanulónak vagy a legokosabbnak kell lenni az adott közegben: véleménye szerint mindennek az alapja a pozitív hozzáállás.
Azt hiszem, a jó teljesítménynek – különösen a húszas éveinkben – rendkívül sok köze van a hozzáálláshoz
– mondta az 56 éves Jassy.
A cég feje szerint ez nem azt takarja, hogy folyamatosan jókedvűnek kell lenni. A pozitív hozzáállás többek között azt jelenti, hogy jól, konstruktívan dolgozol egy csapatban, és betartod a határidőket.
Az Amazon vezetője úgy véli, ha valakinek megfelelő a hozzáállása, akkor az alábbi kérdésekre magabiztos igennel tud válaszolni:
- Keményen dolgozol?
- „Csak azért is” meg tudod csinálni?
- Amit megígérsz és elvállalsz, azt be is tartod?
- Tudsz csapatban dolgozni?
A vezérigazgató azt is hozzátette, hogy ezek a stratégiák pofon egyszerűek, mégis gyakran figyelmen kívül hagyják őket.
Jassy arról is beszélt, hogy a pozitív hozzáállású munkavállalók lelkesedése segítséget nyújt a fejlődésben, mivel ők szívesen élnek a képzési programok lehetőségével, emellett a konforzónájukból is sokkal magabiztosabban lépnek ki, bízva abban, hogy át tudják ugrani az útjukba gördülő akadályokat.
Andy Jassy mindössze 29 éves volt, amikor 1997-ben marketingmenedzserként csatlakozott az Amazonhoz. Öt évvel később a korábbi vezető, Jeff Bezos úgynevezett árnyéktanácsadója lett, és személyi titkárként részt vehetett az Amazon összes megbeszélésén, ahol jelen volt a vezérigazgató is.
Ha nem akar lemaradni a legfrissebb cikkekről, vagy szívesen hozzászólna a posztokhoz, akkor kövesse a MediaFuture Facebook és LinkedIn oldalát is.
(Forrás: CNBC)
(Borítókép: Kevin Winter / Getty Images)