Mára alapvetőnek számít a digitális marketingben az a stratégia, amelynek alapjait Neil Patel fektette le. A szakember ugyanis elsőként jött rá arra, hogyan tud segíteni a vállalkozásoknak az online jelenlétük növelésében, bár megannyiszor kellett elbuknia ahhoz, hogy rátaláljon az aranytojást tojó tyúkra.
Az internet világa az utóbbi évtizedben egybeforrt a mindennapjainkkal, viszont voltak olyan idők, amikor mind a hétköznapi fogyasztóknak, mind a cégeknek nagy fejtörést okozott, hogy kiismerjék magukat benne. A digitális marketing megjelenése új színt vitt a reklámozásba, és a kezdetekkor még minden vállalkozás csak óvatosan tapogatózott ezen a területen. A marketing ismeretek közötti szakadék áthidalása érdekében dolgozott ki egy tervet Neil Patel, akit a SEO, a tartalommarketing és a digitális reklámozás egyik legnagyobb szakértőjeként tartanak számon. A szakember úgy véli, túl sok vállalkozás van digitálisan lemaradva, vertnek tűnő helyzetben, ezért a legfontosabb célja, hogy segítő kezet nyújtson nekik.
PORSZÍVÓT ÁRULT
Az Angliából Kaliforniába emigrált Neil Patelt egész gyerekkorában vállalkozók vették körül, nagybátyjainak több üzlete volt, így ő is csak azon tudott agyalni, hogyan léphetne a nyomdokaikba. Kezdetben CD-ket és autóalkatrészeket adott el, hogy több zsebpénzre tegyen szert, majd 15 évesen előbb a Knott's Berry Farmnál, aztán a Quality Systemsnél kezdett el dolgozni. Házalni járt, porszívókat árult, ám nem érte be ennyivel. A monster.com oldal üzleti modelljét alapul véve alkotta meg első saját vállalkozását, az Advice Monkey álláskereső portált. A weboldal reklámozására három marketingcéggel is leszerződött, akik azon kívül, hogy elvitték minden pénzét, sokat nem tettek hozzá ahhoz, hogy sikeres legyen a projekt. Ennek hatására döntött úgy Patel, hogy megtanulja az internetes marketing csínját-bínját, amit néhány hónap alatt egészen tűrhető szinten abszolválni is tudott.
Felismerte, hogy igen jövedelmező lehet számára, ha cégeknek segít a digitális marketingben, ehhez viszont egy saját vállalkozást kellett alapítania egy üzlettárssal. Ekkor jött a képbe a Crazy Egg, amely a webhelyek használhatósága és a konverziós arány növelése tekintetében nyújt segítséget. A kezdetekkor ugyanakkor még nem bizonyult sikeres vállalkozásnak, és befektetők híján nekik kellett kitalálniuk, hogyan tegyék nyereségessé a céget. Abban az időben Patel még főiskolára járt, heti több mint hatvan órát dolgozott, illetve konferenciákon vett részt, ám nem adta fel, és végül a befektetett munka meghozta a gyümölcsét.
Társaival több szoftvercéget is alapított azzal a céllal, hogy megkönnyítsék a vállalatok életét. Olyan alkalmazásokat akartak megalkotni, amelyek többek között cégek marketing-költségvetéseinek kezelését segítik, illetve nagy lehetőséget láttak a podcastekben elhelyezett hirdetésekben is. Tehát olyan vállalatokat tűztek ki célcsoportul, amelyek a termékeiket és szolgáltatásaikat az interneten szerették volna értékesíteni.
Jött a siker
Bár a szoftvercégek nem, a Crazy Egg a magasba repítette Patelt, aki ráébredt arra, pusztán amiatt jártak sikerrel, mert nagyon egyszerű módon oldottak meg olyan problémákat, amelyekkel minden vállalkozás szembesül. A Crazy Egg sikere inspirálta arra, hogy más projektekbe is belefogjon. 2007-ben társalapítója volt a Quick Sprout nevű weboldalnak, amit azzal a szándékkal hoztak létre, hogy más vállalkozókat tanítsanak SEO-ra és digitális marketingre. Egy évvel később többedmagával egy másik elemzőcéget alapított, a KISSmetrics-et, ami többek között web- és ügyfélelemzési megoldásokat kínált. A KISSmetrics-et számtalan egyéb vállalkozás követte, amelyekkel egyébként a mai napig keresi a kenyerét.
Kifejlesztették az Ubersuggest nevezetű SEO-eszközt, ami Chrome bővítményként is beállítható és ami segít a weboldal-tulajdonosoknak tartalmaik keresőoptimalizálásában. Mindezt úgy teszi lehetővé, hogy ötleteket ad a kulcssavakra, illetve leellenőrizhetővé is teszi a honlapok Google-keresőben elért teljesítményét, ezáltal kiküszöbölve a SEO-problémákat. Bár az Ubersuggest alapötlete nem Pateltől származik, 2017-ben megvásárolta a céget, és kibővítette annak szolgáltatásait, amelyek a weboldal auditon kívül mára lefedik például a backlink elemzést is.
Ezen funkcióknak köszönhetően Patel honlapja és blogja rendkívüli SEO helyezéseket ér el – amit a jó minőségű tartalom mellett a SEO stratégiával és a webhely keresőmotorok számára történő optimalizálásával tudtak elérni. Patel a SEO tekintetében több olyan alaptézist is lefektetett, amelyek máig alapvetésnek számítanak a témában. Meglátása szerint több mint 2000 szavas, kutatásokkal és adatokkal alátámasztott cikkekkel kell operálni, amelyekben visszamutató hivatkozások is vannak. És arra is figyelni kell, hogy milyen sűrűn kerülnek ki tartalmak az oldalra – minél több, annál jobb.
Ne gondold túl a technikai dolgokat. Gondolj a konverzióoptimalizálásra úgy, mintha egy új barátra tennél szert egy bárban. Vagy ha nem szereted a bárokat, gondolj a cserkészlányokra, akik minden februárban sütiket árulnak a helyi élelmiszerboltban. A legfontosabb értékesítési pontjuk lenne? Ezek a gyerekek tudják, hogyan győzzék meg célvásárlóikat a vételről.
Ingyen is segít
A szakember az Ubersuggest mellett jelenleg egy teljes körű szolgáltatást nyújtó, globális digitális marketingügynökséget, a Neil Patel Digitalt vezeti, ami innovatív marketingstratégiákat, személyre szabott megoldásokat kínál – és amelynek leányvállalatai megtalálhatóak az Egyesült Államokban, Brazíliában és Indiában is. Kis- és középvállalkozásoknak segítenek bevételeik növelésében, amit fizetett kampányokkal, SEO-val, közösségi médiával és tartalommarketinggel eszközölnek. Patel számos óriáscégnek nyújtotta már át ezüst tálcán a sikert. A Google, az Amazon, az NBC, a GM, a HP és a Viacom is őt és cégét választotta partnerének. A szakembert a legjobb tíz online marketinges közé sorolja a Forbes, ami nem véletlen. Patel marketingblogjának havonta több mint hárommillió látogatója van, és Marketing School néven vezet egy inspiráló podcastet. Emellett pedig befektetője és tanácsadója volt olyan nemzetközi szinten ismert startupoknak, mint az Uber vagy a DropBox. Úgy tűnhet bármihez is nyúl, az arannyá válik – ám ez nem minden esetben volt így.
Több mint egymillió dollárt vesztettem egy hosting cég miatt. Ez volt életem eddigi legrosszabb befektetése. Az ötlet nagyszerű volt, de az emberek, akik vezették, nem voltak rocksztárok. Amit ebből megtanultam az az, hogy az ötletek önmagukban értéktelenek, minden az embereken múlik.
Patel mindezek mellett egy YouTube-csatornát is üzemeltet, ahova oktatóvideókat tölt fel különféle témákban, amelyek a digitális marketinggel, SEO-val és tartalomkészítéssel kapcsolatosak. Eddigi pályafutása során több sikeres könyv társszerzője volt, köztük például a Hustle: The Power to Charge Your Life with Money, Meaning and Momentum és az Advanced Web Metrics with Google Analytics című köteteknek. A szakértő gyakran osztja meg tudását ingyenes tanfolyamokon, hogy segítse a feltörekvő vállalkozókat és marketingeseket. Szakértelmének átadására való nyitottsága és innovatív megközelítései tették őt világszerte a marketingközösség elismert alakjává. Az pedig, hogy ennyi év után is a legnagyobbak közé tartozik, annak köszönhető, hogy folyamatosan alkalmazkodik a napról-napra változó, hihetetlenül turbulens digitális környezethez.
Ha nem akar lemaradni a legfrissebb cikkekről, vagy szívesen hozzászólna a posztokhoz, akkor kövesse a MediaFuture Facebook és LinkedIn oldalát is.