A vállalat csökkentette veszteségeit, ám még így is jelentős adóssággal várja az egyesülést a Paramounttal. Több területen is jelentős bevételcsökkenés mutatkozott, ám a streaminges előfizetők száma folyamatosan nő.

Miközben mindenki a Warner Bros. Discovery felvásárlására figyelt, addig a vállalat közzétette a 2025-ös év negyedik negyedéves eredményeit.

Bevételek és eredmények

A legfrissebb adatok szerint a vállalat 252 millió dollára csökkentette veszteségeit az október-december közti időszakban. Ez nagyban annak is köszönhető, hogy a feliratkozók száma már közelíti a 132 milliót, miután világszerte egyre több országban teszik elérhetővé az HBO Max streamingplatformot.

A jelenleg 131,6 milliónál tartó előfizetői számhoz 3,6 millióan csatlakoztak a tavalyi év utolsó negyedévében – ebből 1,2 millió amerikai és 2,4 millió nemzetközi fiók volt. A teljes évet tekintve pedig 14,7 millióval nőtt az előfizetők száma – ami azt jelenti, hogy a streamingbevételek 5 százalékot emelkedtek az előző év adataihoz képest, így elérték a 2,8 milliárd dollárt.

A közelmúltban a vállalat elérhetővé tette az HBO Max szolgáltatásait a németországi és olaszországi felhasználók számára, március 26-án pedig az Egyesült Királyság és Írország következik – az új piacoktól pedig az előfizetők számának jelentős emelkedését várják.

Úgy gondoljuk, hogy 2026 első negyedévének végére elérjük a 140 millió feliratkozót, év végére pedig sikerül túllépni a 150 milliót is

– olvasható a WBD részvényeseknek küldött levélében.

Ugyanakkor mivel a vállalat bejelentette, hogy a jövőben – a Netflixhez és a Disney-hez hasonlóan – nem közli majd a negyedéves pénzügyi adatok mellett az előfizetők számát, kétséges, mikor kerülnek nyilvánosságra friss információk az előfizetői adatokat illetően.

A streamingen túl negatív trendek mutatkoztak meg: a stúdiószegmens árbevétele 13 százalékot zuhant, 3,2 milliárd dollárraA lineáris televízióból származó bevételek pedig 12 százalékkal, 4,2 milliárd dollárra csökkentek.

A számok jól mutatják, hogy a csökkenő mozis és tévés bevételek ellenére a streaming jelentős emelkedésre képes – ehhez hozzájárulhat az HBO Max előfizetési díjának emelése is, amit még októberben jelentettek be.

A streaming üzletágon belül a disztribúciós eladások – például az együttműködésekből származó bevételek – 3 százalékkal emelkedtek, míg a reklámhelyek értékesítéséből származó bevétel 18 százalékkal, 278 millió dollárra nőtt. Ezen a területen 2026 első negyedévében akár még erősebb eredmények is várhatók a téli olimpiai közvetítések és az azokhoz kapcsolódó reklámok miatt.

A nagy felvásárlási verseny ellenére a vállalat jelenleg 33,5 milliárd dolláros tartozással működik, vagyis jelentős változásokat kell eszközölniük adósságaik rendezése érdekében.

Felvásárlás

A Netflix helyett a Paramount Skydance ért célba és vásárolta fel a WBD-t. Ez azért is jelentős fejlemény, mert az új vállalati struktúra mintegy 79 milliárd dolláros adóssággal kezdi meg működését. Ráadásul a két cég integrációja időigényes folyamat lehet, ami további költségeket róhat a Paramountra. Az egyesülés és a magas adósságállomány azt is eredményezheti, hogy a vállalatcsoport létszámleépítésekhez vagy egyes szerepkörök összevonásához folyamodik, hogy egyszerűsítse működését és csökkentse a kiadásokat.

A Paramount ráadásul a WBD felé tett ajánlatában is a mozis megjelenések fontosságát hangsúlyozta, a fenti adatokból azonban az látszik, hogy jelenleg egyedül a streamingbevételek mutatnak növekvő tendenciát. Könnyen elképzelhető tehát, hogy a vállalat jelentős összegeket fordít majd nagyjátékfilmek gyártására és mozis bemutatására, miközben a Netflix a folyamatosan érkező premierjeivel hatalmas bevételeket termel. A streamingplatformokon megjelenő, széles közönséget vonzó tartalmak ráadásul a reklámbevételek növekedéséhez is hozzájárulhatnak.

Tencent

A Tencent Holdings Limited az egyik legnagyobb kínai vállalat, ami több jelentős európai és amerikai érdekeltségével immár a globális piacon is jelen van.

48 százalékos részesedésük van többek között a Fortnite játékot birtokló Epic Games-ben, 25 százalékos a Call of Duty videójáték-sorozatot kiadó Activision Blizzardban, továbbá 5 százalékban tulajdonosai az Assassin's Creed és Far Cry videójáték-sorozatokról híres Ubisoftban, és 100 százalékos tulajdonosai a League of Legends-et kiadó Riot Games-nek is.

A Netflix színre lépésekor a vállalat célja volt kisegíteni a Paramount ajánlatát 1 milliárd dollárral, amiért cserébe részesedést kértek volna. Ettől az elképzeléstől azonban végül elálltak, mivel a kínai befektetés megnehezíthette volna az amerikai felek közötti felvásárlás lebonyolítását. A döntés részben érthető a TikTok amerikai piacon tapasztalt nehézségei után, hiszen az alkalmazás éppen kínai tulajdonosi háttere miatt került alapos vizsgálat alá az Egyesült Államokban.

A Paramount sikere után újra felmerült, hogy a Tencent részesedést vásároljon az egyébként óriási adósságokat felhalmozó, immár bizonyosan egyesülő vállalatokból. Ezzel kapcsolatos hivatalos állásfoglalást azonban még nem tettek közzé.   Az viszont biztos, hogy a Paramount számára jól jönne a vállalat egy részének értékesítése, hiszen a befolyó összegből akár új tartalmak előállítását, akár az adósságok egy részének törlesztését is tudnák fedezni.

A Paramount és a WBD egyesülése után pedig már csak az a kérdés, hogy a Disney, az HBO-Paramount, a Netflix és az Amazon közül ki tör majd az élre – miközben a Netflix 2,8 milliárd dolláros "tőkeinjekciót" kapott a füstbe ment felvásárlás miatt.