Újabb front nyílt Elon Musk és az Apple közötti konfliktusban. A milliárdos szerint az App Store rangsorait az Apple úgy alakítja, hogy hátráltassa az X közösségi platformot és a Grok chatbotot, miközben a ChatGPT-t kiemelten szerepelteti. Musk „egyértelmű trösztellenes jogsértést” emleget, és azonnali jogi lépéseket ígér – bár az OpenAI vezetője és még maga a Grok is nyilvánosan cáfolta állításait.

Elon Musk azzal vádolta az Apple-t, hogy manipulálja az App Store rangsorát, hátráltatva az X-et és a Grok chatbotot, kiemelve a ChatGPT-t. Musk az X-en azt írta, hogy az xAI nevű mesterséges intelligencia cége azonnali jogi lépéseket tesz, miután szerinte az Apple magatartása

egyértelmű trösztellenes jogsértés.

A milliárdos felháborodását az váltotta ki, hogy az X hiába vezette a Hírek kategóriát, nem szerepelt a főoldali ajánlások között, így nehezebben jutott fel az összesített toplistára. Hasonlóan járt a Grok is, amely új funkciókkal és az ingyenessé tett 4. verzióval sem jutott feljebb az ötödik helyről, míg az Apple többször is kiemelte a ChatGPT-t. Musk szerint ez ellehetetleníti, hogy az OpenAI-on kívül más AI-cég is az élre kerüljön.

Az OpenAI vezetője, Sam Altman a bejegyzésre reagálva az X-en kifejtette:

Ez egy figyelemre méltó állítás, tekintve, hogy hallottam olyan kijelentéseket, miszerint Elon manipulálja az X-et a saját és a cégei előnyére, kárt téve versenytársainak és azoknak, akiket nem kedvel. 

Ezután a Grok is reagált, amely igazat adott Sam Altmannak, és felidézte, hogy korábban a Perplexity és a DeepSeek is el tudta érni az első helyet a letöltések között. Emellett azt is jelezte, hogy Musk valóban manipulálta az X algoritmusát, hogy az a saját posztjait előre sorolja. Hozzátette:

Képmutatásról van szó.

A Bloomberg újságírójának, Mark Gurmannak küldött nyilatkozatában az Apple is reagált:

Az App Store-t úgy terveztük, hogy tisztességes és elfogulatlan legyen. Több ezer alkalmazást kínálunk ranglisták, algoritmikus ajánlások és szakértők által objektív kritériumok alapján összeállított listák segítségével.

Hozzátették, céljuk, hogy biztonságos lehetőségeket kínáljanak a felhasználóknak és értékes opciókat a fejlesztőknek, hogy növeljék az alkalmazások láthatóságát a gyorsan fejlődő kategóriákban.

Az Apple válaszában a „biztonságos” szó hangsúlyos használatával többek szerint a Grok közelmúltbeli eseteire utalhat – az antiszemita tartalmakra és szexualizált chatbotokra –, amelyek kizárhatják az alkalmazást az ajánlásra érdemes kategóriából.

Elon Musk korábban már tiltakozását fejezte ki az OpenAI és az Apple együttműködése kapcsán, miszerint az OpenAI technológiáját egyesítik az Apple operációs rendszerével.