A két, egymástól első blikkre meglehetősen távol eső területnek ugyanakkor vannak közös pontjai is: ezek közül egy a mesterséges intelligencia, melynek használatával és még az NFT-kkel is próbát tett Edina, aki számára a művészetben elért sikerek elégedettséget adnak, valójában azonban lelki egészsége, belső igény hajtja akkor, amikor ecsetet ragad a kezébe. Külföldi kiállításokról, a főállás melletti kreatív munka nehézségeiről és a műgyűjtők szokásairól is beszélgettünk Soós Edinával.
Jelenleg az NMHH-nál dolgozol kutatásszervezőként, ezelőtt a média képviselői leginkább a Magyar Telekommal kötötték össze a nevedet. Egyre többen tudják rólad azonban azt, hogy festesz is - erre hobbiként vagy hivatásként tekintesz?
Az alkotás nálam belső kényszer, a lelki egészségemet szolgálja. Ha egy hosszabb periódus kimarad, elvonási tüneteim vannak. Persze a sikerek feldobják az embert, és most már elhiszem, hogy érdemes azért is festeni, hogy másoknak is örömet okozzak, egyfajta szellemi, elvont élményt szerezzek, hiszen egy műalkotás szemlélése, feldolgozása és értelmezése belső, pszichológiai tevékenység.
Ráadásul a képeim témái mindig rugalmas értelmezési tartományban mozognak, mindenki számára mást mondanak.
Az absztraktnak ez a vonulata, amelyet líraiként aposztrofálnak, eszméket és képi világot, vagy annak potenciálját igyekszik ábrázolni, szemben azokkal az irányzatokkal, amelyeknek nincs kapcsolatuk a természeti világgal vagy képi utalásokkal.
Főállás mellett festeni mennyire nehéz: mennyiben követel meg kompromisszumokat?
Sosem úgy álltam hozzá a festészethez, mint megélhetési forráshoz, ezért az eladás nem elsődleges cél, ami részben megkönnyíti a dolgom. Nem kell olyan mértékben törekednem arra, hogy az alkotásaim megfeleljenek az uralkodó trendeknek, hogy az már rombolná a belső indíttatásaimat. Másrészről persze kevesebb időt és energiát tudok a festészetre fordítani, mint amennyit szeretnék, de ez számomra vállalható, és meg is szoktam, hogy egy héten csak néhány alkalommal foglalkozom ezzel. Ha nekiállok, a minimum a három óra, amit rászánok, mert ennyi kell a ráhangolódáshoz és az előrehaladáshoz.
Egyébként a képeknek véleményem szerint jót is tesz, hogy nem egyfajta lelkiállapotban festem „készre” őket, hanem több alkalommal ránézek, értékelgetem, továbbfejlesztem.
A kommunikációs szakmában van kijelölt karrierív, az ember tudhatja, milyen pozícióból merre léphet, de mi a helyzet a művészettel?
A szakmai érvényesülés sem könnyű pálya, főleg egy művészlélek számára, azaz egy olyan személyiség számára, aki érzékenyebben reagál az interperszonális és globális kihívásokra. A művészeti karrier pedig még ennél is bonyolultabb folyamatok és érdekek összefüggéseinek rendszerében értelmezhető csak.
Itt nem elegendő a kiemelkedő szakmai tudás, tehetség, érzelmi intelligencia és egyéb soft skillek garmada kell ahhoz, hogy valaki sikeres legyen.
A művészeti életben szerintem még nagyobb szerepe van a szerencsének, annak, hogy jókor legyél a megfelelő helyen. Ezzel persze nem azt mondom, hogy a festőzsenik nem kerülnek a reflektorfénybe, sőt, a mai kommunikációs hálózatok és platformok minden eddiginél nagyobb esélyt adnak a fűben rejtőző gyémántoknak arra, hogy felfedezzék őket.
Neked mi jelenti festőként az igazi sikert? Díj, egy presztízs jellegű helyszínen való kiállítás, esetleg egyéb?
Mivel nem a megélhetésem függ ettől, valóban az elismerések, díjak motiválnak elsősorban, ezek közé tartozik az is, ha egy elismert galériában állíthatok ki. Szerencsére eddig a kitűzött céljaimhoz lépésről lépésre közelebb kerültem. Arról például nem is álmodtam korábban, hogy nemzetközi megmérettetéseken is ilyen jól fogok szerepelni, és a hazai kiállítások mellett bemutatkozhatok a nemzetközi művészeti szcéna fontos színterein is, például olyan városokban, mint például Róma, Velence, London, Berlin, New York, Miami és Dubaj. A szakmai fejlődésnek semmi nem szab határt, de elsősorban a szorgalom és alázat táplálja, ezt mindig szem előtt tartom.
Az utóbbi időben már a mesterséges intelligenciát és a digitális képalkotási módokat is bevontad művészetedbe. Mesélnél ezekről az irányokról is?
A főállásaim révén (is) lépést tartok a technológiai fejlődéssel, arra gondoltam, érdemes lenne bepillantani a művészet és technológia közös metszetének a világába. Ezért részben autodidakta módszerrel, YouTube-videók segítségével, részben képzéseken való részvétellel megismerkedtem a 3D digitális tervezés és az AI alapú képszerkesztéssel, valamint kipróbáltam magam az NFT piacon is: több száz NFT-t készítettem különféle szoftverekkel, és ezeket öt platformon kínálom.
Néhányat ezek közül tudtam értékesíteni, de vásároltam is pár izgalmas darabot művésztársaimtól, akikkel a közösségi médián keresztül ismerkedtem meg.
A digitális alkotás új perspektívákat nyitott az absztrakton túl, digitális képeimbe társadalmi mondanivalót is beépíthettem. Érdekes tapasztalatokat gyűjtöttem, amelyek formálták a világlátásomat és a művészi tevékenységemet is, de ez egy másik terület, ahol az érvényesülés egy teljes embert kíván, és úgy döntöttem, hogy egyelőre visszatérek a festészethez. Az elemzők a mesterséges intelligencia korában arra számítanak, hogy a digitális technológia térnyerése mellett felértékelődnek az ember által, kézzel készített alkotások.
Hogyan dolgozol, mi az ihlet forrása számodra?
Az absztrakt témák kezdeményei, a koncepciók maguktól kialakulnak a fejemben, amikor a mindennapi életemet élem, olvasok, információkat gyűjtök, más művészek kifejezésmódjával és az új trendekkel ismerkedem. Ugyanakkor az is látszik, hogy – nem teljesen tudatosan – a lírai absztrakt keretein belül mozgok, egyelőre ez az irány megfelelő teret nyújt az alkotói tevékenységemnek. Komolyan foglalkoztatnak a fény-árnyék hatások és fényvisszaverődések, új sorozatom a kristályok fénytörési jelenségeire és a valóság rajtuk tükröződő, minden pillanatban változó reflexióira épül.
Mennyire nehéz ma festőként képeket eladni Magyarországon, mennyire nyílik meg valaki előtt könnyedén a nemzetközi műgyűjtők világa?
Meglehetősen szűk az a vásárlói réteg Magyarországon, aki műgyűjtéssel foglalkozik, de szerencsére – részben a művészet divattrenddé válásával párhuzamosan – azok köre egyre bővül, akiknek igénye van arra, hogy a lakásukat kvalitásos festményekkel és szobrokkal díszítsék. Ez az elmozdulás a kevésbé befutott művészek számára kínál kitörési lehetőséget. A nemzetközi műgyűjtők világa kevesek számára nyílik meg, ők tartoznak abba a körbe, akik a megélhetésüket is remélhetik az eladásaikból.
El tudod képzelni, hogy csak festészettel foglalkozz a jövőben?
Igen, ez lenne az ideális állapot, de ahhoz el kell érnem a nyugdíjkorhatárt… remélem, hogy az egészségem és a családi teendők megengedik majd, hogy még intenzívebben dolgozzak a művészetem kiteljesítésén. Addig pedig örömet találjak és értéket teremtsek mindkét hivatásomban.
Kommunikációs szakemberből kiadótulajjá és íróvá vált, szenvedélye a színház lett: Rényi Ádámmal interjúnkban beszélgettünk ihletről, írásról és kiadóalapításról.