A Publicis Groupe 2026-ban ünnepli fennállásának 100. évfordulóját. A cég szokásos évi Jókívánsága (Wishes) már idén erre helyezi a hangsúlyt.

A Publicis Groupe az AI és az innováció ötvözésével kelti életre múltját, hogy megünnepelje első évszázadát, és útjára indítsa a következőt.

1926-tól kezdve, amikor még csak egy kis kreatív műhelyként indult a Montmartre-on, a nemzetközi terjeszkedésen és az új technológiák alkalmazásán át, egészen a mai iparágvezető holdingtársasági pozíciójáig követve kimondható: a Publicis jelentős átalakuláson ment keresztül az elmúlt 100 év során.

Egy hagyomány azonban nem változott: az éves Jókívánság.

Méltó módon ünnepelve az új évszázadot, az idei Jókívánság (Wishes) videót a Publicis Conseil ügynökség készítette – az az ügynökség, amelyet még a Publicis alapító-vezérigazgatója, Marcel Bleustein-Blanchet hozott létre.

A Publicis 100 évét ünneplő filmben, a valódi színészekkel forgatott és a Groupe saját platformjain és eszközein alapuló, legújabb AI-technológiával készített jelenetek egymást erősítve mesélik el az úttörő szellem, végtelen innováció és lankadatlan kitartás történetét.

Ezek a képességeink tették lehetővé, hogy az első száz évünk során túléljünk a háborúk, tűzesetek, gazdasági viharok, technológiai forradalmak és egy világjárvány okozta nehézségeket. Emellett – miközben belépünk a következő évszázadunkba – az iparág vezetőivé és megújítóivá váltunk. Merészen tekintünk előre a következő száz évünkre, bármit is tartogasson számunkra

– hangzik el a videóban.

Miközben a Publicis Groupe 100. születésnapját ünnepeljük, 2025 ismét megmutatta, mekkora ereje van a kitartásnak. A rendkívül nehéz és kiszámíthatatlan körülmények ellenére a magyar csapatunk folyamatosan helytállt, alkalmazkodott és újra meg újra előre tört. Ez a hozzáállás az, ami igazán jellemző ránk – és ami 2026-ban is tovább visz bennünket. Tudjuk, hogy a következő év még nagyobb kihívásokat tartogat, de új lehetőségeket is. És mi készen állunk, hogy ezeket együtt ragadjuk meg. Mert egy oroszlán soha nem adja fel

– osztotta meg gondolatait a Publicis Groupe Hungary CEO-ja, Vladimir Tkachev a Publicis 100 éves fennállásának kapcsán.

2026 különleges év lesz számunkra, hiszen lezárjuk első évszázadunkat. Egy évszázadot, amely során egy kis montmartre-i műhelyből az iparág legnagyobb holdingtársaságává nőttük ki magunkat az elmúlt két évben. Egy évszázadot, amely során a Groupe háromszor is feltámadt hamvaiból – néha szó szerint – és még többször találta fel újra önmagát

– jegyezte meg Arthur Sadoun, a Publicis Groupe elnöke és vezérigazgatója.

E rugalmasság szelleme határozott meg minket 100 évig, és ez tükröződik a Jókívánságunkban is: egy oroszlán soha nem adja fel. 2026 lesz az év, amikor belépünk második évszázadunkba, melynek kezdetét kétségkívül a mesterséges intelligencia térnyerése fogja meghatározni. Ez a film egy emberi, történelmi és technológiai utazásra hív, melyben a legjobb kreatív ötleteinket ötvöztük a páratlan AI gyártási képességeinkkel, hogy bebizonyítsuk: az AI jövője a mi embereinkben rejlik

– tette hozzá Sadoun.

A Public Groupe Hungary jövőképét nemrég című cikksorozatunk keretében mutattuk be.