Polyák Gábort 132 igen és 52 nem szavazattal, tartózkodás nélkül választotta meg az Országgyűlés a Médiatanács elnökévé. Az ismert médiajogász, egyetemi tanár és kommunikációs szakember régóta foglalkozik a hazai médiaszabályozás és a sajtószabadság helyzetével, kérdéseivel és problémáival,
adott esetben a közéleti szerepvállalástól sem visszariadva.
Az 1977-ben Siklóson született Polyák Gábor a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) előbb jogi és bölcsészettudományi diplomát, majd ugyanott PhD-fokozatot szerzett és habilitált. Korábban úgy nyilatkozott a MediaFuture-nek, hogy szeret jogi problémákkal foglalkozni, és különösen élvezi, hogy a média világát technikai, gazdasági és társadalmi szempontból egyaránt vizsgálhatja.
A médiaszabadság elkötelezettje
Szakmai pályafutása is ezt a kíváncsiságot és sokoldalúságot tükrözi. Évekig oktatott a Pécsi Tudományegyetemen és a Budapesti Corvinus Egyetemen, később az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE), illetve az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetét, valamint a Média és Kommunikáció Tanszéket vezette.
Emellett megalapította a Mérték Médiaelemző Műhelyt. A független civil szervezet küldetése, hogy a médiaszabadságot minden eszközzel erősítse:
Tevékenységével olyan médiarendszer és nyilvánosság megteremtéséhez akar hozzájárulni, amely a magyar társadalom minden tagjának egyenlő jogot biztosít véleménye kifejezésére, és amelyben mindenkinek egyenlő esélye van arra, hogy minden tényt és álláspontot megismerjen és értő módon befogadjon.
A különbözőségek tisztelete
Polyák Gábor tevékenységére nem csak Magyarországon figyeltek fel. 2020-ban megkapta a Potsdami Egyetem Voltaire-díját a toleranciáért, a népek közötti megértésért és a különbözőségek tiszteletéért végzett munkája elismeréseként.
Az indoklás szerint egyetemi oktatóként és civil szereplőként végzett tevékenysége példaértékű. A méltatásban az is szerepelt, hogy
nehéz politikai környezetben fáradhatatlanul kiáll a sajtó- és médiaszabadságért. Így analitikus, nyitott és pártatlan hangot képvisel ebben a világban.
Függetlenség mindenekelőtt
Korábbi, médiatanács-elnökjelölti meghallgatásán elmondta, hogy a testület élén mindenekelőtt a médiahatóság függetlenségét tartja majd szem előtt.
Célja továbbá, hogy megbízatása végére, azaz az új szabályozás alapján öt év múlva a magyar sajtó a régió legszabadabbjai közé tartozzon, és lehetőleg az első helyen szerepeljen az ezt mérő nemzetközi rangsorokban.
Szeretné azt is, hogy több szolgáltató jelenjen meg a magyar piacon,
és végre létrejöjjön egy átlátható rendszer annak nyilvántartására, hogy az egyes médiumok mögött milyen tulajdonos vagy tulajdonosi csoport áll.
Első feladatai közé sorolta az állami hirdetések adatbázisának létrehozását, és azt is hangsúlyozta, hogy a piaci fúziókat a jövőben gondosabban kell vizsgálni.
Polyák Gábor közéleti szerepvállalása
Polyák Gábor korábban az ellenzéki összefogás médiapolitikai szakértőjeként is nyílt közéleti szerepet vállalt. Jelölését a Fidesz-frakció nem támogatta, mondván, hogy az „szakmai-politikai aggályokat" is felvet.
Az Országgyűlés az utolsó fordulóban pedig nem szavazta be a testületbe a Fidesz és a KDNP által javasolt médiatanácsi jelölteket, Szabó László és Pindroch Ferenc kommunikációs szakembereket.
Így Polyák Gábor elnök mellett a tanácsnak négy tagja van:
Bencsik Márta jogász és újságíró, aki az Országos Rádió és Televízió Testületnél (ORTT), valamint az NMHH-nál is dolgozott jogi vezetőként. A Tisza jelöltje.
Bodrogi Bea Judit médiajogász, emberi jogi ügyvéd, kutató és oktató. Szakterületei közé tartozik a sajtó-, a média- és az információszabadság, továbbá a forrás- és adatvédelem, valamint az európai médiajog. A Tisza jelöltje.
Nagy Krisztina jogász, médiapedagógus, egyetemi oktató, az ORTT korábbi munkatársa. A Tisza jelöltje.
Tóth Máté ügyvéd, energiajogász, közgazdász és egyetemi oktató. A Mi Hazánk jelöltje.
A Médiatanács elnökét jelölő eseti bizottság a múlt héten tizenegy pályázót hallgatott meg.