Életének 63. évében Krecz Tibor elismert média- és kommunikációs szakember, az RTL Klub egykori hírigazgatója, a Figyelő volt főszerkesztője. Halálhírét a családja osztotta meg a közösségi médiában.

Pályafutását gazdasági újságíróként kezdte: 1992 és 1997 között a Figyelő gazdasági hetilap rovatvezetőjeként, valamint felelős szerkesztőjeként dolgozott, ahová 2009-ben főszerkesztőként tért vissza – írta meg a HajduPress.

A hazai nyilvánosság számára 1997-ben vált ismertté, amikor az RTL Klub indulásakor a csatorna hírigazgatója lett. Nevéhez fűződik a csatorna hírműsori szerkesztőségének felépítése. Később a vezérigazgató-helyettesi posztot is betöltötte, amiről 2000 tavaszán mondott le.

Úttörő szerep az online médiában

A televíziós évek után az internetes média világában folytatta pályáját. Az Axelero – későbbi nevén T-Online – internetes médiaüzletágának vezetőjeként irányította az Origo portál fejlesztését és mobilplatformokra történő kiterjesztését. Emellett saját kommunikációs ügynökséget vezetett, és rádiósként a Klubrádióban is műsort készített.

Szoros kötelék Debrecennel és a Lokival

Tevékenysége az elmúlt évtizedekben elválaszthatatlanul összeforrt Debrecennel és a helyi közélettel. Kulcsszerepet vállalt a Nagyerdei Stadion felépítésében és sikeres működtetésének kialakításában, emellett kommunikációs szakemberként segítette a Future of Debrecen programot, valamint rendszeres vendége volt az Alföld Televízió Press-Szó című műsorának is.

A Debreceni Vasutas Sport Club (DVSC), becenevén Loki szintén saját halottjának tekinti a szakembert: a klub közleménye szerint hosszú éveken át tanácsadóként segítette őket, alapító tagja volt a DVSC Egyesületnek, és rendíthetetlen, hűséges szurkolóként kísérte végig a csapat életét.