Az Index újságírója, Rádi Balázs tavaly novemberben írt cikket az első hazai gerincműtétről, amit robottal végeztek el. Anyagával először a Siemens Media Award hazai pályázatán nyert díjat, majd a nemzetközi mezőny legjobb 9 munkájából a második helyezést nyerte el.
A cikkben érzékletesen és részletesen leírta a gerincdaganatos beteg esetét és az eljárás egyes lépéseit, valamint megszólaltatta Viola Árpádot, a Budapesti Dr. Manninger Jenő Baleseti Központ főigazgatóját is. Az írás emellett arról is szól, milyen további óriási potenciál rejlik az egészségügy és a technológia ötvözésében.
Rádi Balázs 2022 óta tagja az Index szerkesztőségének, az elismerés kapcsán a díjnyertes cikk hátteréről kérdeztük.
Mi alapján választottad a témát, esetleg az talált meg téged?
Mindkettő igaz egy kicsit. Eredetileg közgazdász vagyok, és sokáig gazdasági témákkal foglalkoztam, de
két éve hoztam egy tudatos döntést, hogy kibővítem a portfóliómat az egészségügy és a technológia felé.
Számos interjút készítettem orvosokkal és betegekkel, és lassan kialakultak azok a kapcsolatok, amelyeken keresztül egyszer csak elkezdtem értesülni közelgő, izgalmas beavatkozásokról. Ez a gerincműtét is így talált meg.
Mikor szereztél tudomást a műtétről, mennyi időd volt felkészülni rá?
Egy héttel előtte tudtam már, hogy a Budapesti Dr. Manninger Jenő Baleseti Központban lesz az ország első robotasszisztált gerincműtétje. Aztán egyszer csak hajnal négykor megcsörrent a telefonom, hogy
mégsem a jövő héten lesz, hanem aznap, és van egy órám beérni a kórházba.
Eredetileg ugyanis egy egészen más beteggel készültek, a műtéti terv hajnalban változott meg, amikor megjött az éjszakai MR eredménye. És az időben beérkezés még csak az egyik fele volt a feladatnak: a fotósomat, Zsófit is fel kellett vernem, hogy ő is azonnal rohanjon a kórházba.
Aznap hajnalban nem én voltam a kedvenc munkatársa.
Mi volt számodra a legfontosabb a riport kapcsán, mit akartál leginkább elmondani az olvasóknak?
Az volt a célom, hogy az olvasó ne csak megértse, hanem át is érezze, mi történt aznap a műtőben, és mi a tétje a robotok használatának. Az ilyen eszközök sokszor futurisztikusnak, távolinak tűnnek, pedig itt egy nagyon is kézzelfogható, emberi helyzetről van szó: a beteg, Jónás Zsolt délután még otthon tévézett, estére már nem tudott lábra állni, másnap reggel pedig már Magyarország első robotasszisztált gerincműtétjén esett át.
Azt akartam megmutatni, hogy a technológia mostanra az életünk egy újabb területén vált hasznos eszközzé – arra való, hogy biztonságosabbá tegye a műtéteket, és hogy a műtő személyzetét is megóvja a sugárterheléstől, mert ezzel a technológiával nem kell műtét közben a beteget folyamatosan röntgenezni.
Manapság mintha a negatív cikkek jobban megragadnák az olvasók figyelmét – mit tapasztaltál, egy hazai sikertörténetet is érdekes a számukra?
Tény, hogy a rossz hírek könnyebben terjednek, az egészségügyről pedig sokszor csak akkor olvasunk, ha valami baj van. Én is gyakran írok a rendszer gyengeségeiről, például a kórházi klímák bedögléséről publikáltam korábban cikksorozatot. De ugyanígy fontos, hogy ne hallgassuk el a pozitív történeteket sem.
Nem szépítgetésről van szó, hanem arról, hogy a valóságnak ez is része.
Jó példa erre maga a beteg: korábban a saját bevallása szerint nagyon rossz véleménnyel volt az egészségügyről, a műtét után viszont megváltozott a hozzáállása.
Azt tapasztaltam, hogy ha egy ilyen sztorinak arca, tétje van, akkor igenis megszólítja az olvasókat.
És reményt is adhat azoknak, akik egy ilyen beavatkozás előtt állnak – akár ők maguk, akár a hozzátartozóik.
Milyen érzés volt a második helyen végezni egy ilyen erős mezőnyben? Utólag van olyan, amin változtatnál?
Őszintén szólva, már a hazai díj is óriási elismerés volt, a nemzetközi dobogó pedig végképp nem volt borítékolható kilenc ország legjobbjai között. Nagy öröm, hogy egy magyar egészségügyi anyag a nemzetközi zsűrinél is befutott. Hogy min változtatnék? Ilyenkor mindig az ember legszívesebben még jobban kibontana egy-egy szálat, de alapvetően büszke vagyok az anyagra, és a mögötte álló csapatra.
Mit gondolsz a nemzetközi versenytársak anyagairól? Számodra melyik volt kiemelkedő?
Erős mezőny volt, és kifejezetten tanulságos volt látni, ki milyen irányból közelít a társadalom számára hasznos technológiákhoz. A győztes horvát anyag, Roko Kalafatic podcastja arról, miért értjük egyre kevésbé az általunk létrehozott világot, számomra kifejezetten elgondolkodtató volt – az a fajta tág, filozofikus kérdésfeltevés, ami még napok múlva is beugrik a villamoson az ablakon kibambulva. Méltán nyert fődíjat a horvát versenyző.
milyen témákról a legnehezebb írni? Mennyire volt újdonság ennyire szakmai, az egészségügyet és a technológiát ötvöző cikken dolgozni?
A legnehezebb talán azokról a témákról írni, amelyek mélyen szakmaiak, mégis a szélesebb közönséget érintik – mert állandóan egyensúlyozni kell pontosság és érthetőség között.
Itt egyszerre kellett hitelesnek lenni az orvosok és a mérnökök felé, és közben megfogni azt az olvasót, aki életében nem járt műtőben és nem hallott sebészrobotokról.
Külön kihívás volt úgy elmagyarázni a technológiát – például hogy a robot szinte „GPS-szerű” pontossággal navigál a gerincben, vagy hogy a sebészek egyre inkább „videójátékosként” dolgoznak a monitort nézve –, hogy az ne legyen száraz, mégis pontos maradjon.
Tervezel a továbbiakban is ilyen témákon dolgozni?
Közgazdászként ez kifejezetten új terep, de pont ettől izgalmas, és sokat tanulok belőle. Mindenképp szeretnék a jövőben is dolgozni ezen a területen: az utóbbi két évben tudatosan erősödött nálam ez az irány, és úgy érzem, még rengeteg elmondatlan, fontos történet van benne.
Itt szeretném megköszönni az Index szerkesztőségének, hogy kezdettől támogatták a portfólióm bővítését az egészségügy és a technológia felé – e nélkül a bizalom nélkül ez a riport sem születhetett volna meg.
Rád milyen hatással volt ez a munka?
Maradandó élmény volt. Egy dolog elolvasni, hogyan működik egy sebészeti robot, és egészen más ott állni a műtőben, ahol minden mozdulat számít, és nincs helye hibának. Ráadásul ott egy felnyitott emberi test feküdt előttünk – hadd tegyem hozzá, hogy ez nem mindenkinek megy: volt ott egy férfi fotós, aki az első öt percben elájult.
A mi fotósunk, Szollár Zsófi viszont elképesztő volt: végigállta a többórás műtétet, és önálló szakmai bravúrt tett le az asztalra – az ő teljesítménye nélkül ez az anyag fele ennyit sem érne. Külön köszönettel tartozom Dr. Viola Árpád főigazgatónak, aki nemcsak a műtétet vezette, hanem a legapróbb részletekbe is beavatott – jó alapanyagból könnyű volt díjnyertes cikket írni.
Engem leginkább az érintett meg, hogy a csúcstechnológiával mennyi életet lehetne megmenteni, és nem csak betegeket, hanem a sugárterhelésnek kitett műtősöket is.
Korábban az Indamedia egy másik újságírójának sikeréről is beszámoltunk: az Economx újságírója, Horváth Balázs nyerte el ugyanis a Provident Sajtódíj a Láthatatlanokért pályázat fődíját.
