„Ez pályára állt volna, ha nem áll meg a kapuban” – írta a közösségimédia-oldalán közzétett videó mellé Kapu Tibor arra a legutóbbi Liverpool–Tottenham-mérkőzésre reagálva, Kettejük nevét viszont nem csupán emiatt lehet egy lapon említeni – és mert jelenleg nincs náluk ismertebb magyar, Szoboszlait tekintve messze az országhatárokon túl.
Hanem azért, mert mindketten jelentős szerephez jutottak más pályákon is. A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban frissen nyílt 44. Magyar Sajtófotó Kiállításon a focistáról és az űrhajósról is láthatunk egy-egy jellemző pillanatfelvételt:
az egyiken „a fájdalom könnyei” csurognak az elbukott vb-selejtező után, a másikon egy fiatalember néz bizakodással a jövőbe.
Több mint hatezer fotó
A hagyományosan a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) Fotóriporteri Szakosztálya meghirdette kiírásra idén 258 szerző adott be érvényesen 2355 pályaművet, ami a sorozatok révén összesen 6196 fotográfiát jelentett.
Ebből válogatott a nemzetközi zsűri, majd döntött kategóriánként a végső nyertesekről. A Capa Központban november 8-áig látogatható tárlaton – amelyhez egy utazó verzió is kapcsolódik – a MÚOSZ Nagydíját és az André Kertész-nagydíjat elnyert képek mellett a tizenhat kategória első három helyezettjét, valamint a különdíjas munkákat is szemügyre veheti a közönség.
Kattints a galériára!
Más fénytörésben
És érdemes is bőven szánni időt a szemlélődésre. Egyrészt a jelen szemüvegén át mindig kissé más fénytörésben látszó közelmúlt felidézése miatt.
Másrészt mert a jó fotó soha nem csak egyszerű rögzítés: komplett történetek sűrűsödnek össze benne.
Mint a MÚOSZ nagydíjas Nemeh Diana Napsugár (Telex)Nimród sorozatában, amely egy 13 éves, értelmileg sérült, autista kamasz fiú és édesanyja mind jobban bezáruló, küzdelmes hétköznapjairól ad érzékeny látleletet. Vagy az André Kertész-nagydíjjal kitüntetett Melegh Noémi Napsugár (Telex) Tizennyolc év az örökkévalóság című pályaművében: a fotográfus saját családi tragédiáját is kibeszéli a kollektív gyászfeldolgozás tükrében.
És ugyancsak egy történetet – igaz, merőben másmilyet – villant fel egyetlen képben Szollár Zsófia.
Az Index munkatársa az emberábrázolás kategória ezüstérmese lett a Gyárfás Tamásról 2025. április 10-én, a Fővárosi Ítélőtáblán készített különleges fotójával (Elítélve).
A válogatásban a szintén az Indexnek dolgozó Németh Kata Földes László Hobo-portréja is helyet kapott.
A Blikk fotósa, Zsolnai Péter pedig a hír- és eseményfotó kategóriában nyert 2. díjat a Füst ember című felvételével. Itt élete két legfontosabb fotójáról mesélt az Indamedia Instagram-csatornáján:
A jelen valósága
Sok, nem kevésbé kiváló fotó mellett, amelyek közül nehéz akár néhányat is kiemelni. A 2022-es budapesti Jókai utcai házomlásban megsérült balerina rehabilitációját végigkövető Mohos Márton (24.hu), a drónok elől elbújt ukrán testvérpárban a világ minden háborújának rettenetét tetten érő Stiller Ákos (szabadúszó) vagy a Hargita alji falusi hokizókat megörökítő Fekete István (szabadúszó) bőven a felszín alá merészkedő tevékenysége révén éppen olyan fontos szeletei bomlanak ki a jelenünknek,
mint a politikai változásokat, a hazai művészeti vagy sportéletet hasonló mélységekben követő kollégáik munkája révén.
Arról azonban ritkábban esik szó, hogy a print műfaj lassú haldoklása, a közösségi médiában és az online hírportálokon megállás nélkül ömlő, a gondos megkomponáltságot már csak a gyorsaság kényszere miatt is nélkülöző kép- és videós tartalmak és a teljes egészében AI-generált képek korában meddig lesz szükség és igény a hozzájuk hasonlóan a valóságot valóságosan ábrázoló fotóriporterekre.
Nem vész el, csak átalakul
Ezt a talán nem is olyan költői kérdést tette fel a kiállítás megnyitóján Kőrösi Orsolya is. A Capa Központ ügyvezető igazgatója előbb a fényképezés kezdeteiről beszélt, miszerint a fotók már akkor sem csak szimplán megmutatták a valóságot, hanem „állítottak is róla valamit”.
A kétely, hogy ami egy képen látható, biztosan igaz-e, tehát nem új keletű, ám az AI előretörése más problémát hozott a felszínre.
A pár másodperc alatt promptolt „művek” idején, amikor egyre nehezebb megkülönböztetni a mesterségesen előállított tartalmakat a valódiaktól, Kőrösi Orsolya szerint viszont éppen hogy „nem le-, hanem felértékelődik a fotóriporterek jelentősége”.
Vagyis – tesszük már hozzá mi – a szakma egyelőre nem vész el, csak átalakul. Ahogy a sajtófotó-kiállításon díjazott fotográfiák és sorozatok szintén erről tanúskodnak, hiszen jó részük eleve online térbe készült, a „valamit mondani akarás” szándékával.
A milicista halála
Nem beszélve még egy érdekes következményről: miközben a hétköznapi „hírképek” értéke azok sokasága és ellenőrizhetetlensége miatt folyamatosan csökken, a dokumentarista, sokszor hónapokon, éveken át készülő fotóriportok ázsiója akár még nőhet is a jövőben
– ezeket bajosan lehetne kiváltani néhány okostelefonos kattintással.
Az persze nem állítható, hogy lesz még idő, amikor emberek milliói kapják fel a fejüket egy-egy olyan képre, mint a talán máig leghíresebb sajtófotónak számító Napalm lány (hivatalos címén The Terror of War) vagy, ha már Capa Központ, a magyar származású Robert Capától A milicista halála.
És úgy látszik, bizonyos tekintetben nincs új a nap alatt: előbbi esetében a készítő személyével, utóbbinál a készülés körülményeivel kapcsolatban merültek fel sok évtized múltán nagyon is reális fenntartások.
Nyitókép: Fekete István: Falusi hoki a Hargita alján. A Jégkorongozó Vidéki Hargita mozgalom Székelyföldön, hat színmagyar településen indult azzal a céllal, hogy a családja anyagi helyzetétől függetlenül minden gyermek tudjon jégkorongozni. A falusi hokimozgalom ötlete 2000-ben szökkent szárba, és 2015-ig közel 50 profi játékost termelt ki a román és a magyar bajnokság számára – többen válogatottak is lettek –, ám a székelyföldi akadémia megalakulása miatt fel kellett hagyni a szervezéssel. Öt éve néhány sportszerető embernek sikerült feltámasztania a mozgalmat, amelynek küldetése, hogy identitást adjon és összekovácsolja a helyieket. Móricz-Sabján Simon-díj, Sport (sorozat), 1. helyezett.
Az Index fotósait nem először tüntették ki a Magyar Sajtófotó Pályázaton: 2025-ben Tövissi Bencét és Kaszás Tamást díjazták a 2024-ben készített Azért a víz az úr! és az Atombiztos segítség című sorozataikért.
