A digitális szórakoztatóipar az elmúlt években látványos átalakuláson ment keresztül, amelynek középpontjában a streamingplatformok térnyerése áll. A hagyományos szórakozási lehetőségek – mint a mozi és a lineáris televíziózás – egyre jobban háttérbe szorulnak, miközben a streamingplatformokat egyre többen nézik.
Ebben az erősen versengő környezetben a piac meghatározó szereplői folyamatos innovációval, tartalomgyártással és új üzleti modellekkel igyekeznek megragadni a nézők figyelmét. A 2025-ös pénzügyi év lezárásával egyre több vállalat adta ki a tavalyi évre vonatkozó eredményeit, melyek nem csak növekvő trendeket, hanem kihívásokat és átalakuló fogyasztói szokásokat is tükröznek.
Netflix
Az egyik legerősebb streamingvállalattá vált az évek során az egykor CD-ket kézbesítő vállalat, ami a tavalyi évet több mint 325 millió előfizetővel zárta. 2025-ben a Netflix közel 25 millió új előfizetővel gazdagodott, miközben a reklámos előfizetési csomagjuk is egyre népszerűbbé válik: mostanra már több mint 94 millióan választották ezt az opciót. A hirdetési modell sikerességét pedig az is jelzi, hogy élő eseményeiknél gyorsan és magas áron fogynak el a hirdetői felületek.
Ahhoz, hogy a platform folyamatosan növekedni tudjon, új és érdekes tartalmakat kell szolgáltatniuk az előfizetőknek, mint ahogy tették azt a korábbi években a Stranger Things vagy a Wednesday sorozatokkal. Továbbá szintén fontos újításokon is dolgozik a vállalat, így szeretnék megreformálni az élő közvetítéseiket, és egyre nagyobb figyelmet szentelnek a vertikális videókra, valamint a videocast tartalmakra.
Az előfizetők növekedésével együtt a vállalat bevételei is nőttek, a 2025-ös pénzügyi év negyedik negyedévét pedig a várakozáson felüli 12,1 milliárd dolláros eredménnyel zárták. Emiatt és a nemrégiben bejelentett áremelés miatt pedig a Netflix az idei év során 50,7 és 51,7 milliárd dollár közötti bevételre számít.
Az elmúlt hónapokban a vállalat a Paramounttal versengett azért, hogy megvásárolhassa az HBO tulajdonosát, a Warner Bros. Discovery-t, ám végül az ajánlatuk alul maradt a streamingháborúban. Ám nem távozott a Netflix üres kézzel: 2,8 milliárd dollárt tehet zsebre a vállalat a szerződésbontás miatt – ráadásul a licitverseny hátrahagyása pozitívan hatott a vállalat részvényárfolyamára is. Ezzel az összeggel a platform akár több jelentős sorozatot, filmet vagy fejlesztést is véghez vihet, amire nagy szüksége lesz, hiszen a Paramount és a WBD egyesülése révén egy jelentős rivális alakul ki piacon.
Warner Bros. Discovery
A WBD 2025-ös pénzügyi eredményei vegyes képet festenek a legendás vállalatról: bár mérsékelni tudták a veszteségeiket, több üzletágban továbbra is jelentősen csökkenek bevételeik. A vállalat 13 százalékos mínuszról számolt be a stúdiószegmensben, de a lineáris televízió esetében is 12 százalékos esés figyelhető meg.
Jelenleg a Warner Bros. legjövedelmezőbb szegmense egyértelműen a streaming, ami folyamatos növekedésben van: jelenleg már 131,6 milliónál is több előfizetőjük van és a terveik szerint év végére elérhetik a 150 milliót is. Az HBO Max mellett a reklámbevételek is jelentősen hozzájárultak a sikeres évzáráshoz; ezen a területen 18 százalékos növekedést értek el. A számokból pedig jól kiolvashatóak a fogyasztói trendek is, hiszen egyre kevésbé a mozi és a lineáris tévé a hangsúlyos: a nézők saját pénzükkel a streamingre szavaznak.
A WBD felvásárlásáért folytatott versenyt bár a Paramount nyerte, a Warner részvényei óriásit növekedtek a licitháború során. Ám még így is óriási, 33,5 milliárd dolláros tartozással bólinthatnak rá az egyesülésre, ami jelentősen megnehezítheti az új cégcsoport működését.
A magyar piacot is érinti a vállalat gyengélkedése, hiszen néhány éve több magyar tartalmat is eltávolítottak a felületről a spórolás jegyében. Talán a felvásárlás és az egyesülés bekövetkezése után újra elérhetővé válnak az olyan sorozatok, mint a 2022-es A besúgó.
Paramount skydance
A vállalat úgy tűnik, hosszú idő után növekedési pályára lépett. A bevételek azonban még vegyesen alakulnak: a hagyományos tévés szegmens csökken, különösen a reklámok és kábeles előfizetések miatt. Ezzel szemben a streaming üzletág folyamatosan növekszik, évente akár 17 százalékos emelkedést is elérve.
A WBD-hez hasonlóan a Paramountnál is a streamingfelület felerősödése várható, ráadásul a digitális hirdetések terén is növekedésre számíthat a vállalat. Ennek hátterében többek között az élő eseményeken kínált programmatic hirdetési felületek állnak, melyek az év eleje óta érhetőek el.
Az előfizetők száma stabilan nő; a Paramount+ már közel 80 millió felhasználóval rendelkezik, köszönhetően többek között a nagysikerű Taylor Sheridan sorozatoknak, mint a Yellowstone. A platformnak pedig kulcsfontosságú, hogy hozzá hasonló alkotókat szerződtessen, ugyanis a hírek szerint a Paramount helyett az NBCUniversal stúdióval kötött 5 éves szerződést.
Miközben érezhető a Paramount esetében is a folyamatos streaminges növekedés a többi üzletággal szemben, a vállalat vezetői hangsúlyozták, hogy a WBD felvásárlása után kiemelt figyelmet szentelnek majd a mozis megjelenéseknek. Ez pedig óriási költségeket jelent majd az új cégcsoportnak, ami 79 milliárd dolláros adóssággal kezdi meg közös jövőjét.
YouTube
A YouTube 2025-ben rekordévet zárt: a teljes éves bevétel elérte a kb. 60 milliárd dollárt, amivel több nagy streamingplatformot is megelőz. A felület több év alatt vált az egyik legmeghatározóbb internetes oldallá, és továbbra is sok felhasználó fogyaszt itt tartalmakat napi több órán keresztül.
A rekordszámokat épp ezért az egyre növekvő felhasználói illetve előfizetői számok magyarázzák: a platform közel 325 millió előfizetővel zárta az évet, vagyis a Netflix mellett fej-fej mellett halad. Ám a streamingplatformmal ellentétben az Alphabet oldala az előfizetéseken túl óriási reklámbevételeket is generál az ingyenes felhasználók révén. Csak 2025 negyedik negyedévében 11,4 milliárd dollárt tettek ki a reklámbevételek – ami egyben jelentős, közel 1 milliárd dolláros növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. Ez az összeg közelít a Netflix teljes negyedik negyedéves – 12,1 millárd dolláros – bevételeihez.
A YouTube – látva a trendeket – előre menekül: jelentős összegeket költ AI-fejlesztésekre, de kivételes közvetítői jogokat is szerzett már meg, mint például az 4 évre szóló Oscar-gála közvetítés.
Disney
A fenti vállalatokhoz hasonlóan a Disney is erősen zárta a tavalyi évet, ám ellentétben a WBD és a Paramount nehézségeivel, a Zootropolis 2 és az Avatar harmadik része nyomán a mozis területen is kiemelkedő, 6,5 milliárd dolláros bevételt könyvelhettek el.
A mozi mellett pedig több másik üzletág is remekelt, így a Disney+ a streamingek esetében, ami már 120 milliós bázissal az egyik legkiemelkedőbb platform. Hasonlóan nagy bevételt hoznak még az élményparkok és merch termékek is, miközben a vállalat stratégiájában változás látható. A Disney+ egyre növekvő számai mellett ugyanis kulcsfontosságúvá vált az egy főre jutó bevételek növelése – amit többek között a Hulu integrációjával és új előfizetési csomagokkal kívánnak elérni.
Közben pedig kiemelkedő figyelmet szentelnek a sportszegmensnek is, ugyanis az ESPN és ABC kapcsán több kiemelkedően magas nézettségű ligát és sportműsort is közvetítenek – mint a College Football National Championship, az MLB vagy az NFL RedZone.
Bob Iger a vállalat hamarosan leköszönő vezetője arról is beszélt, hogy számukra egyelőre nem prioritás új termékek felvásárlása; a Disney ugyanis bővíteni tudja meglévő franchise termékeit, vagy szükség esetén újakat hozhat létre. Közben pedig több jelentős változáson is dolgozik a vállalat, mint például a vertikális tartalmak integrálása, illetve a Fortnite világával való egyre nagyobb együttműködés.
Apple Tv
Az Apple TV – korábban Apple TV+ – különleges helyet képvisel a streamingplatformok körében. Miközben a bevételek növelésére összpontosít a vállalat, továbbra is közel 1 milliárd dolláros mínuszt termel évente. A jelentős veszteség hátterében pedig a magas licenszjogok, valamint az egyes tartalmakra elköltött óriási összegek állhatnak. A Brad Pitt főszereplésével készült F1 – A film például 200-300 millió dollár közötti büdzsével készült, míg a 2023-as Megfojtott virágok is 200-225 millió dollár közé tehető.
Az Apple esetében pontos előfizetői adatokat nem ismerni, ám egyes becslések szerint 40-50 millió közé tehető a számuk. A vállalat reklámmentessége miatt pedig inkább az ökoszisztéma és a havi bevételek kapnak nagy hangsúlyt. Azonban könnyen lehet, hogy a jövőben az Apple is beáll a sorba és létrehozza saját, reklámos előfizetői csomagját, amit olcsóbban vehetnek igénybe a fogyasztók. A piaci trendek ugyanis azt mutatják, hogy jelenleg ezek a legjobban értékesíthető előfizetői modellek.
Változó igények
Az emelkedő trendek hátterében több minden is állhat: egyrészt a mindennapi megélhetés a magas infláció miatt egyre nehezebbé válik sokaknak, így egyre kevesebb szórakozási lehetőséget engedhetnek meg maguknak. Ez alól tudatos kivételt képez a streaming: ezen a területen sokkal inkább az vehető észre, hogy a felhasználók fókusza eltolódott, és sokan inkább a reklámos előfizetést választják.
A platformok éppen ezért egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek az olyan műsorokra és közvetítésekre, melyek során több reklámot is el tudnak helyezni, így prioritássá váltak a sportesemények, illetve egyéb élőben közvetíthető műsorok. Ezen felül a fenti platformok mindegyike legalább egyszer, de némely esetben akár kétszer is árat emelt a szolgáltatásai terén 2025 eleje óta. Az egyre magasabb működési és fejlesztési költségeket így áthárítják a fogyasztókra. Az előfizetők ennek megfelelően egyre inkább az olcsóbb, általában reklámos csomagokra váltanak, hogy továbbra is hozzáférjenek a tartalmakhoz, miközben spórolni is tudnak.
A streamingek egyre nagyobb népszerűségét pedig mi sem mutatja jobban, mint az, hogy már a világ legnézettebb sportligája, a Premier League is saját platform fejlesztésébe kezdett. A liga a tervek szerint a következő években egyre több piacon jelenik meg saját felületével, így a tévés közvetítési jogok eladása helyett az előfizetők megszerzésére tolódik majd el a fókuszuk.