A kínai újév, vagyis a holdújév 2026. február 17-én kezdődik. Az ázsiai régióban meghatározó ünnep a Föld lakosságának körülbelül egynegyedét érinti, amire idén az IKEA is rákapcsolódik.
A szingapúri IKEA webáruházában temérdek új termék jelent meg, melyek a holdújévhez, azon belül is a Ló évéhez kapcsolódnak.
A FÖSSTA 2026 nevet viselő kollekció párnákon, vászontáskákon, ágyneműhuzatokon és egyéb dekorációs elemeken hozza el az otthonokba a Ló évét – ezzel pedig jól megmutatja a globális cég, hogyan lehet, és kell kapcsolódni egy adott kultúrához.
Az eseményt összekötik egy marketingeseménnyel is, így mindazok, akik január 15. és február 15. között a szingapúri áruházban vagy webáruházban legalább 168 dollár értékben vásárolnak, részt vehetnek egy sorsolásban. Három nyertes pedig 8 percet kap arra, hogy az áruházon végigrohanva annyi mindent tegyen be a kosarába, amennyit csak tud. Ezeket a termékeket ingyen hazavihetik.
Az IKEA ezzel a kampánnyal nemcsak egy eseményre épít fel saját hirdetéseket, de tökéletesen megmutatja azt is, hogy az egyes kultúrákhoz érdemes kapcsolódni, hiszen a fogyasztók is meghálálják ezt. Az ázsiai térségben ugyanis kiemelt figyelmet kap az ünnep minden évben, melyet tömegek ünnepelnek meg, gyakran tüzijátékkal, utcai felvonulásokkal. A svéd áruház pedig felismerte az ünnep jelentőségét, és lovas termékeket kínál – a helyiek örömére.
A globális kampányok megalkotása alapvetően is nehéz, hiszen olykor nagy kulturális eltérések vannak az egyes régiók közt, de a kampányokat általában lehet lokalizálni, hogy több országban is működőképesek legyenek. Azonban lényegesen erősebb és maradandóbb minden olyan kampány, amit eleve egy szűkebb célcsoportra találtak ki, és nem kell újra átszabni.
Az IKEA marketingesei az évek során már többször is bizonyították, hogy értik a helyi igényeket, és tudják, hogy mi kell a vásárlóknak, hogy áruházaikban otthon érezzék magukat. Új-Zélandon például mindenki tudtára adták, hogy megjelent a szigetországban a vállalat, de a Louvre-ban történt műkincsrablásra is ötletesen reagáltak, illetve nem feledkeztek meg a brightoni lakosokat sokszor terrorizáló sirályokról sem.