Értesülések szerint az Apple még 2025 elején leállította a Vision Pro gyártását, miután az eszköz eladásai messze elmaradtak a várttól. A „térbeli számítástechnika” korszakát megnyitni hivatott headset másfél millió forintos árát a fogyasztók többsége túl magasnak találja, így az Apple mindössze 45 000 darabot értékesített 2024 utolsó negyedévében.
Bár Tim Cook, az Apple vezérigazgatója, a termék bemutatóján még „végtelen vászonként” jellemezte a felhasználók környezetét, a vásárlók és tesztelők szerint a készülék nehéz, kényelmetlen, kevés alkalmazással rendelkezik, és inkább technológiai érdekesség, mint mindennapos használati eszköz.
Nem lesz VR-forradalom
Egyre inkább úgy tűnik, hogy a virtuális valóság – legalábbis a jelenlegi formájában – nem válik megatrenddé. A VR-eszközök továbbra is rétegtermékek maradnak, elsősorban magas áruk, izoláló használati élményük és korlátozott gyakorlati hasznuk miatt. Ezt erősíti az is, hogy a Meta – amely olcsóbb Quest headsetjeivel ugyan a piac 80%-át birtokolja – szintén visszafogja a metaverzumra vonatkozó terveit, és inkább az AI-alapú okosszemüvegekre helyezi a hangsúlyt.
A trendváltás a marketing- és reklámiparra is hatással lehet. Az elmúlt években sok márka készült arra, hogy a VR és a metaverzum új, élményalapú hirdetési felületeket teremt, ahol a fogyasztók „beléphetnek” a márkák világába. Ha azonban a technológia nem terjed el tömegesen, ezek a koncepciók háttérbe szorulhatnak, és a hirdetők inkább az AI-alapú, személyre szabott digitális megoldások felé fordulnak.
Az Apple hivatalosan nem kommentálta a Vision Pro-ról szóló híreket, de iparági források szerint a vállalat a fókuszt egyre inkább a mesterséges intelligenciával támogatott viselhető eszközökre helyezi át. Sir Jony Ive, az Apple korábbi dizájnere is épp egy ilyen eszközön dolgozik az OpenAI-val karöltve.