A 4iG idén is kiemelt támogatóként van jelen az AI Summit Budapesten. A cégcsoportot kérdeztük arról, miért fontos az esemény támogatása, illetve hogyan látják a mesterséges intelligencia jelenét és jövőjét.

Mit jelent a 4iG számára az AI Summit?

Cégcsoportunk számára az AI Summiton való részvétel elköteleződést jelent a mesterséges intelligencia felelős és jövőorientált alkalmazása mellett. Egyedülálló alkalom arra, hogy találkozzunk a szakmai és döntéshozói közösség kulcsszereplőivel, és közösen gondolkodjunk a technológia jövőjéről. Az esemény lehetőséget ad arra is, hogy bemutassuk saját fejlesztéseinket, megosszuk tapasztalatainkat, és aktívan bekapcsolódjunk a hazai és nemzetközi AI-ökoszisztémába. Ez a párbeszéd inspirációt ad, és hozzájárul ahhoz, hogy felelős keretek között formáljuk a mesterséges intelligencia társadalmi-gazdasági hatásait.

Miért tartja fontosnak az ilyen típusú események támogatását a 4iG?

Meggyőződésünk, hogy az innováció csak akkor tud valódi hatást gyakorolni, ha az ökoszisztéma szereplői együtt gondolkodnak, és közösen keresnek megoldásokat. Az AI Summit ehhez ideális platform: láthatóvá tehetjük a mesterséges intelligencia területén végzett munkánkat, hazai és nemzetközi együttműködéseinket és közvetlen párbeszédet teremt a kormányzati döntéshozók, a piaci szereplők és a szakmai közönség között. Nem csak a digitális gazdaság versenyképességét erősíti, a jövő generációi számára is új lehetőségeket teremt.

Milyen területeken használ a 4iG AI eszközöket?

A mesterséges intelligencia a mindennapi működésünk része, és számos területen alkalmazzuk.

Távközlésben valós idejű hálózatfelügyeletre és optimalizálásra, ügyfélélmény-javításra és prediktív karbantartásra. A kiberbiztonságban automatizált kiberfenyegetés-észlelésre, hírszerzési folyamatokra és Security Operation Centereink hatékonyságának növelésére. Ügyfélkapcsolatokban saját fejlesztésű ML-modelleket használunk a lemorzsolódás csökkentésére, valamint a kampányok és ügyfélkommunikáció automatizálására.

Belső működésünkben fejlesztőink AI-asszisztenseket használnak a gyorsabb és hatékonyabb fejlesztés érdekében, kommunikációs csapatunk pedig GenAI-megoldásokat alkalmaz tartalomgyártásra és kampánytervezésre.

Emellett médiában, egészségügyben és ipari digitalizációban is kínálunk ügyfeleinknek AI-alapú megoldásokat, amelyek diagnosztikai támogatást, üzleti folyamat-automatizálást és termelési hatékonyságnövelést biztosítanak.

Miért fontos a 4iG szerint az AI szoftverekbe fektetés és azok fejlesztése?

A mesterséges intelligencia nem pusztán egy trend, hanem a jövő üzleti értékének kulcsa. Ezért fontos a szoftver, platform és genAI megoldásokba történő befektetés és használatának belső szervezeti elfogadtatása, szabályozott keretek között való használata is.

Az AI platformok kapcsán segítünk ügyfeleinknek felkészülni az AI fogadására, monetizálására. Megoldásainkkal ők is gyorsabban és hatékonyabban működhessenek, piaci előnyre tehessenek szert. Ehhez biztosítjuk számukra azt a speciális, biztonságos üzemeltetési keretet, amelyre AI platformok esetén folyamatosan szükség van.

Tapasztalatunk, hogy munkatársaink rendkívül nyitottak az új eszközökre, a pilotprojektekből gyorsan kinőttek a belső automatizációs megoldások. Hiszünk abban, hogy aki ma fektet az AI-ba, az nemcsak a saját működését teszi fenntarthatóbbá, hanem hosszú távon is versenyelőnyt szerez.

A médiához és távközléshez kapcsolódóan a 4iG szerint milyen területeken lesz hasznos az AI az elkövetkezendő 5-10 év során?

A mesterséges intelligencia a következő évtizedben alapvetően formálja majd mind a médiát, mind a távközlést.

A médiában egyre hangsúlyosabb lesz a személyre szabott tartalomajánlás, az automatikus nyelvi és vizuális tartalomgenerálás, valamint a hiteles és etikus tartalomkezelés. A kreatív gazdaság erősödésével az egyéni alkotók globális közönséget érhetnek el, miközben a médiavállalatoknak adatbiztonságot és átláthatóságot kell biztosítaniuk.

A távközlésben az AI intelligens hálózatmenedzsmentet, az 5G és 6G szolgáltatások optimalizálását, ügyfélszolgálati chatbotokat és kiberbiztonsági fenyegetések prediktív felismerését teszi lehetővé. Emellett elengedhetetlen lesz a GPU-alapú számítási kapacitás bővítése és a hagyományos adatközpontok AI-szerverközpontokká való átalakulása.

Összességében az AI meghatározza, hogyan kommunikálunk, fogyasztunk médiát és hogyan biztosítjuk a hálózataink megbízhatóságát.