Az egyre népszerűbb verseny célja, hogy elismerje az adott év legFLASHebb, legkreatívabb, legszínvonalasabb munkáit és bemutassa a rendezvényszakma komplexitását. Idén a tavalyihoz képest is több, összesen 14 kategóriában lehet beadni pályázatot. A február 3-án induló verseny pályázati kiírása már elérhető a flashaward.hu honlapon.
Újabb kategóriák a Flash Awardon
Az elmúlt évek tapasztalatait és a szakértői megkérdezésre érkezett javaslatokat figyelembe véve készítette elő a MaReSz a 2025-ös Flash Award megmérettetés kiírását. A nevezés február 3-án indul Early Bird díjakkal, amelyek március 3-ig érvényesek. Ganczer Gábor elnök kiemelte, hogy
a Szövetség szeretné a 2023-ban indított Flash Award rendezvényszakmai díjpályázatot még eredményesebbé, átláthatóbbá és vonzóbbá tenni.
A kategóriák bővítésével szeretnék elérni, hogy a kisebb rendezvények is megmérettessék magukat és a szakma minden területét sikerüljön bevonni. A tavalyi gyakorlatot megtartva, idén is nyilvánosságra hozzák majd a shortlistre kerülő pályamunkák felsorolását a pályázók neve nélkül, majd – az eredményhirdetést követően – az összes nyertest és pályázatot is elérhetővé teszik. Ezzel a pályázat egyik legfontosabb célját, a szakma edukációját és a pályázók népszerűsítését kívánják szolgálni.
Az egyre népszerűbb szakmai díjra tavaly már 32 jelentkező adott be 61 pályaművet 11 kategóriában. A pályázatokat elismert szakemberekből álló 57 tagú zsűri értékelte; az általuk kiválasztott 36 shortlistes pályázatból, a főzsűri választotta ki a Flash Award nyerteseket, kategóriánként.
2025-ben az alábbi kategóriákban várják a 2024-es év „legFLASHebb”, legjobb munkáit:
- Az Év rendezvénye
- Az Év rendezvényhelyszíne
- Az Év catering szolgáltatása
- Az Év stand/event design kivitelezése
- Az Év technikai rendezvényszolgáltatása
- Az Év kiegészítő rendezvényszolgáltatása
Szűcs Balázs, a MaReSz főtitkára felhívta a figyelmet arra, hogy
egy pályázó akár több pályázatot is beadhat, illetve, hogy tovább bontották Az Év rendezvénye kategóriát annak érdekében, hogy kisebb rendezvények is indulhassanak a versenyben.
Az Év rendezvényhelyszíne kategóriában pedig nem csak klasszikus rendezvényhelyszínek, hanem rendezvényeknek otthont adó szállodák jelentkezését is várják. Újdonság továbbá, hogy idén online pályázati tájékoztatókat is tartanak az első alkalommal pályázók számára, ahol kérdéseiket is közvetlenül feltehetik a pályázat kiírójának és a jelen lévő zsűritagoknak. Ügynökségek számára fontos információ, hogy a Flash Award díj beleszámít a Kreatív APEX EVENT TOPLISTÁJÁBA.
A nem pályázható Különdíj-kategóriák is bővülnek:
- Innovációs Különdíj
- CSR Különdíj
- Új: Fenntarthatósági Különdíj
- Flashback – a MaReSz Életműdíja
A zsűri további különdíjak odaítéléséről is dönthet.
A pályázatokat idén is elismert szakemberekből álló zsűri bírálja el két körben. A pályázatok beadási határideje: 2025. március 31. A díjátadó gálára a tervek szerint május közepén kerül sor.