Az M1 csatorna július eleji hibernálása után nemrég új fordulatot vettek a közmédia berkein belül az utóbbi időszakban amúgy is meglehetősen turbulens események, és nem csak a napi alap hírszolgáltatást érintve.
A villámgyorsan levezényelt átszervezés egyik sarokpontjaként feltámasztották a több generáció számára meghatározó emlék és összekötő kapocs TeleSportot is,
a vizuális elemekben – logó, stúdió kialakítása – erősen visszakacsintva a nagy elődre.
A sportösszefoglalókra a déli és az esti fél nyolcas híradó után kerül sor, az aktuális sporteseményektől függően 5–15 perces terjedelemben. Az ígéret szerint időnként a múlt század legérdekesebb hazai sportpillanatait is visszapörgetik majd, természetesen az eredeti kommentárokkal.
Megdobban a szív
A 2015-ben az állami médiarendszer teljes átalakítása és az M4 Sport felállása miatt parkolópályára állított TeleSport újraindulását több korábbi „arca” is üdvözölte. Például az M4 Sporttól 2019-ben viharos körülmények között távozott Szujó Zoltán; az annak idején a Magyar Televízió sportosztályán pallérozódott riporter Instagram-bejegyzésében úgy fogalmazott:
A teljes megújulásnak lehet része az, hogy visszatérjünk a múltbéli értékekhez. Megdobbant ma a szívem a régi TeleSport-embléma láttán.
A posztot kísérő fotón a nem kevésbé legendás későbbi főszerkesztő, Gyulai István látható, aki 1970-ben váltott profilt, miután sikeres atlétaként és rövidtávfutó olimpikonként megnyerte az MTV és a Képes Sport Pályabelépő című sportriporter-kereső műsorát. Vele együtt lépett színre többek között
Knézy Jenő és Dávid Sándor, őket pedig sorra követték a kilencvenes évekig tartott hőskorszak mások mellett Gulyás László, Komlósi Gábor, Gundel Takács Gábor, Palik László és Héder Barna nevével fémjelzett új nemzedékei.
Műkorcsolyával indult, Vitrayval folytatódott
Amelyek tagjai mindannyian a magyar sporttelevíziózás megteremtőjeként számontartott Radnai János köpönyegéből bújtak elő. A Magyar Televízió 1950-es évek közepi indulása után ugyanis szinte rögtön felmerült az igény egy külön sportszekció létrehozására. A Telesport néven elstartolt egység – amelynek Radnai nem csupán a kezdeti motorja lett, de nyugdíjazásáig vezetője is – első hivatalos feladata 1958 januárjában a pozsonyi műkorcsolya-Európa-bajnokság közvetítésének átvétele volt, egy magyarul beszélő helyi újságíró kommentálásával.
Az időközben komplett osztállyá emelkedett részlegbe viszonylag hamar megtalálták az alkalmasnak látszó riportereket,
így mások mellett Vitray Tamást, Vitár Róbertet és Szőnyi Jánost.
Vitrayt egyébként a véletlen sodorta éppen ide. A kiváló angoltudása miatt kérték fel interjú készítésére egy európai bemutató- és versenykörút okán Budapestre érkezett amerikai atlétaválogatott tagjaival.
„Tamás, gól van!”
Az 1958. augusztus 5-én megvalósult beszélgetés több okból is emlékezetes maradt. Nem csupán azért, mert ma egy szokatlan hosszú karrier első lépéseként gondolhatunk vissza rá. Hanem mert önmagában is formabontó volt:
egy alacsony termetű fiatalember sámlira állva kérdezgette a kétméteres olimpiai bajnok tízpróbázó Rafer Johnsont a Népstadionban.
Ráadásul Vitraynak állítólag fogalma sem volt róla, hogy az egész élőben megy – a korábbi, szalagra rögzített rádiós megoldásokhoz képest újdonságként.
Hogy valóban nem tudott róla, vagy ez is csak egy olyan városi legenda, mint egy másik, vele kapcsolatban ma is gyakran emlegetett történet, az valószínűleg kideríthetetlen. Mindenesetre évtizedek óta makacsul tartja magát az az elképzelés, hogy Vitray Tamás kommentátori debütálása a Budapesti Honvéd–Raith Rovers-meccsen volt. Mivel nem igazán ismerte a fociszabályokat, az első gólról, lesre gyanakodva, percekig nem tett említést, végül Radnai Jánosnak kellett a fülére szólni, hogy
Tamás, gól van!
Az igazság ezzel szemben az, hogy ez a sztori az újságíró saját bevallása szerint sosem esett meg. Már csak azért sem, mert Vitray az egész pályafutása során tudatosan próbálta kerülni a futballt, meghagyva azt a sportághoz nála sokkal jobban értőknek.
„Hátulról, ahogy a férje szokta!”
Más vicces bakikat azonban többé-kevésbé jól rögzített az emlékezet.
Ha már foci, érdemes felidézni a híres megismételt tizenegyes esetét, amikor is a következő hangzott el a közvetítő Vitár Róbert szájából:
Az argentinok vezetik a támadást, majd történik valami a tizenhatoson belül... hoppá, egy gól, úgy néz ki, tizenegyes volt! De lássuk csak, az argentinok újabb támadást vezetnek, lekopírozzák az előző akciót, és tizenegyes újra és újabb gól... Azazhogy bocsánat, ez az előbbi gól ismétlése volt.
Tény, hogy abban az időben még nem volt olyan könnyű megkülönböztetni az élő képet a visszajátszástól. A rossz képminőség amúgy is sokszor okozott bosszúságot, amit a mindig nyugodt Vitár lakonikus tömörséggel egyszer így foglalt össze:
„Nem mondom a játékos nevét, mert nem látom, mi van a hátára írva.”
És ha lenne versenye a leginkább félreérthető, egyben legviccesebb sportriporteri mondásoknak, az első helyek egyike is biztosan őt illetné. A többség legalábbis úgy emlékszik rá – vannak, akik Szőnyire esküsznek –, hogy szintén Vitár volt az, aki egyszer egy női röplabdamérkőzés közvetítésekor ezt találta mondani:
„És most Buzekné, hátulról, ahogy a férje szokta!”
A lelkesítés az olimpikon Makláry Ilonának, az ugyancsak röplabdás legenda Buzek László feleségének szólt, a házastárs védjegyeként ismertté vált hátulról történő feladásra utalva.
Egérke és a jó szurkolás
A következő korosztályok sem maradtak hasonló élmények nélkül, közülük talán a „Gyere, Egérke!” ordítás égett be a legjobban a mai negyvenes-ötvenesek kollektív emlékezetébe. Amikor az 1988-as szöuli olimpián a mindössze 14 éves Egerszegi Krisztina a 200 méteres hátúszás döntőjében közeledett a célhoz, kiderült, hogy a sportriporter is lehet ember:
Vitray Tamás lelkes „Gyere, Egérke! Gyere, kicsi lány! Ússzál!” buzdítása fellazította az addig inkább távolságtartó sportriporteri attitűdöt.
Mindennek szerves előzménye volt Knézy Jenő szintén kollektív magyar szállóigévé vált Jó estét, jó szurkolást! beköszönése. Amit a saját elmondása szerint éppen azért talált ki,
mert szakítani akart az állami televízióban jobbára uralkodó hivatalos, tényszerű hangnemmel, a nézőket, szurkolókat ezzel abszolút egyenrangú partnerré emelve.
E törekvés jegyében neki köszönhetjük egyébként a védhetetlen gólokra nemcsak a közvetítésekben, de a köznyelvben is előszeretettel használt
„Jobb felső sarok, pipa!” mondatot is.
De hova tűnt Damon Hill?
Hasonlóan emlékezetes maradt Palik László 1997-es performansza – akivel korábban interjút készítettünk –, amikor a Forma–1 Magyar Nagydíján magából kikelve azt üvöltözte, hogy
„Hova tűnt Damon Hill?”
Kétségbeesett kérdése a honi popkultúra szerves része, más, hasonló intenzitású Palik-közvetítésekkel együtt zenei remixek, paródiák és mémek vicces alapanyaga lett.
Ne felejtsük el a körbeautózza kifejezését sem, amelyből az egyik legismertebb az, amikor Alonso megelőzte Massát 2007-ben az Európa nagydíjon, a Nürburgringen.
Nem létező íveket használ, nem létező íveket, hát körbeautózza, hát megcsinálja!
A Telesport mint csatorna és annak híradója kapcsán persze még rengeteg eset felidézhető lenne az olimpiák, futball-vb-k, -Eb-k és egyéb hazai és külföldi sportesemények nézőkhöz való, technikailag egyre profibb eljuttatása kapcsán.
Egy biztos, ma már nem kell idegeskedni amiatt, ha rosszul tekerjük meg a tévékészülékünk gombjait, a sportolók bőre nemes egyszerűséggel elszíneződik, vagy a sistergés miatt nem pontosan értjük, ki és miért kapta a tizenegyest.
Az egyik hét eleji déli összefoglalóban például tökéletes minőségben szóltak az új hírek a szeptemberi budapesti atlétikai világdöntő magyar résztvevőiről, Szoboszlai Dominik a New Castle-nek rúgott, döntetlent érő góljáról, a labdarúgó NB I. friss történéseiről és a Forma–1 hollandiai fordulójáról. Egyelőre szigúran tárgyilagos hangnemben.
(Nyitókép: Fortepan / Kanyó Béla, 1982, Budapest Sportcsarnok, a felvétel az Európa - Amerika kosárlabda-mérkőzésen készült. Az operatőr Hunyadi László)
Más is változott a közmédiában, az augusztus 20-án újraindult hírszolgáltatás során azonban akadtak döccenők.
