Kevés olyan műsorvezető van, aki ennyire mélyen ismeri egy produkció minden oldalát. Gelencsér Tímea esetében ez a körülmény különleges hitelességet és nézőpontot nyújt számára.
Egy teljesen megváltozott médiavilág
Az első Exatlon Hungary idején még egészen más volt a digitális környezet. Ahogy Tímea felidézi, az Instagram akkoriban kezdett igazán erősödni, és ő maga is ekkor szerzett jelentős követőtábort. Ma viszont a közösségi médiában való jelenlét alapkövetelmény, a nézők folyamatos tartalmat várnak, a műsor nem ér véget a képernyőn, ezért az új évadban nemcsak a versenyekre, hanem a kulisszák mögötti és online tartalmakra is nagy hangsúlyt helyeznek a TV2-nél.
A klasszikus televíziós formátum ma már tehát lineáris műsorból egy komplex médiatermékké válik; a nézők nemcsak epizódokat, hanem más tartalmakat is fogyasztanak, és így egy elkötelezettebb nézőközönség építhető. Gelencsér Tímea pályafutása pedig jól illusztrálja a modern műsorvezető szerepét, aki influenszer is egyben, illetve a platformok között egyfajta hídszerepet is betölt.
A saját hang megtalálása
Gelencsér Tímea az első évadban még versenyzőként szerepelt, a második évadtól dolgozott Palik László mellett riporterként, majd műsorvezetőként. A Dancefloor és a Spíler TV házigazdája azt is elárulta, hogy pályája elején még másokhoz szerette volna hasonlítani magát, és a tökéletességre törekedett. Ma már másképp látja:
az egyediség érték és a vélemény felvállalása erő.
Az Exatlon Hungary 2026-os visszatérése egy tudatosan felépített, többplatformos tartalomstratégiának tűnik, amely a személyes hitelességet állítja a középpontba; ez szintén erősíti a nézői lojalitást.
Korábban Fischer Gáborral, a TV2 programstratégiai és tartalomgyártási igazgatójával beszélgettünk arról, miért döntöttek az újabb évad elindítása mellett, mennyire fontosak a karakterek egy ilyen műsorban, és hogyan épül fel az Exatlon Hungary digitális ökoszisztémája.