Nyilvánvalóan nincs annál nagyobb presztízs, mintha egy adott ország első asszonyát, netán első számú vezetőjét sikerül leigazolni egy címlapinterjúra. Ez abszolút vetekszik az A-listás világsztárokkal készült exkluzív beszélgetésekkel – sőt, túl is szárnyalhatja azokat az anyagokat, mint ahogy ezt számos alábbi példánknál is láthatjuk. Egy lokálisan híres vagy nemzetközileg ismert énekes- vagy színésznő relatíve fajsúlytalan választás, hiszen senkinek sem lesz rosszabb attól az élete, mert esetleg nem jött be az illető legutóbbi produkciója. Egy politikai aktor döntései azonban mindenki boldogulására kihatással vannak, a hitves ilyenkor pedig gyakorlatilag nem önálló entitás; a személye egybeforr a fejekben a házastársa megosztó cselekedeteivel.
Ebben a cikkben azt nézzük meg, hogy volt-e abból fennforgás, hogy egy alapvetően életmódtermék mégis hangsúlyosan odaállt egy-egy címlapjával egy adott oldal mellé. S bár természetesen valahol a koronás fők is politikai szereplőnek számítanak, hiszen az uralkodócsalád feje az államfő, de mivel ők nem választhatók és leválthatók, a legtöbb országban tényleges ráhatásuk a lényeges döntésekre nincs, pusztán reprezentációs funkciót látnak el, így velük nem foglalkozunk most. Persze, ettől még lehet szimpatikus vagy épp ellenszenves Katalin hercegné a személye, vagy akár az általa megtestesített államforma okán is (és ez tükröződhet az adott lapszám fogyásában), de semmiképpen sem tekinthető politikailag megosztó figurának, hiszen a politika felett áll a relatíve szintén súlytalan államfő képviseletére jogosultként.
Hogy megy ez mifelénk?
Nézzünk rögtön két jó példát a szomszédunkból! A VOGUE cseh-szlovák kiadása két borítót is adott a nyáron leköszönt szlovák köztársasági elnöknek, Zuzana Čaputovának – ebből az egyik a VOGUE Leaders különszámuké volt. Szintén eme ritkább periodikát kapta meg a jelenlegi cseh köztársasági elnök felesége, Eva Pavlová is. Nyilvánvalóan Čaputovát sem kedveli minden szlovák állampolgár, de botránya vagy bármilyen melléfogása nem volt, jogászként mértéktartóan nyilvánult meg minden kérdésben, és próbálta képviselni a nemzet egységét. (Egyébként a lánya, Emma is kapott később a laptól felkérést borítóra.) Távozása után egy helyi közvéleménykutató cég ezer adatközlő bevonásával szondázta az elnök megítélését, és mindössze 3% nyilatkozta azt, hogy nagyon elégedetlen volt a munkájával. A válaszadók ellenben közel 40%-a a legjobb értékelést adta.
Egy nagy presztízsű női magazinnak / divatlapnak feladata is kiemelni olyan mérföldköveket, mint hogy az adott állam először választ a legmagasabb közjogi méltóságra nőt – már ha a személye valóban feddhetetlen és a lakosság többsége számára legalábbis elfogadható.
(Érdekesség, hogy például a dán ELLE csak idén júniusban adott címlapot az ország első női miniszterelnökének, a posztról 2015-ben távozó Helle Thorning-Schmidtnek.) Tavaly év végén szintén egy ezres mintán mérték meg a cseh elnök, Petr Pavel népszerűségét, aki minden kérdéses ponton jobban teljesített, mint elődje, Milos Zeman – persze, a választók közel 60%-a voksolt rá tavaly márciusban, így ez nem volt meglepő. Az egyébként kifejezetten kedves személyiségnek tartott feleségével sem lehetett így hibázni.
Említsünk meg viszont egy botrányba torkolló hazai példát is! 2014 tavaszán az ELLE magyar kiadásában jelent meg egy interjú az akkor a Jobbik színeiben politizáló Dúró Dórával, amely a lap olvasóinak és a szélesebb közvéleménynek a felháborodását is magával vonta. A szerkesztőség szándéka az volt, hogy minden, a Parlamentben bent ülő politikai pártból megszólaltassanak egy női politikust, így a Jobbikot sem hagyták ki. A párt által akkor képviselt politikai üzenet és az ELLE magyar olvasórétege által magáénak vallott értékrend azonban nem találkozott.
Amikor az állam élén álló hivatalnokok egyúttal világsztárok is
Bár nem az első, hanem a harmadik női miniszterelnöke volt Új-Zélandnak, Jacinda Ardern mégis világhírnévre tett szert, politikai lépéseit széleskörűen is pozitívnak ítélik, így nem vállalt nagy kockázatot vele a régió egyik legnagyobb példányszámban eladott prémium női magazinja, a The Australian Women's Weekly új-zélandi kiadása, hogy ötéves mandátuma alatt ötször is exkluzív címlapanyagot fotózzanak vele.
Azonban a francia first lady-k helyzete férjeik miatt már keményebb diónak számít. Sarkozy elnök feleségét, az egykori szupermodell, jelenleg pedig zenészkarrierjét építgető Carla Brunit most nem hozzuk példának, hiszen ő saját magának köszönhetően is már híresség volt. Hollande elnök szintén megosztó, azonban a franciák a vele csupán élettársi kapcsolatban élő Valérie Trierweilert szintén szuverén szereplőként kezelték, hiszen sok kérdésben igen markáns, akár eltérő véleményt képviselt – a first ladyktől nem megszokottan -, így pont az az emancipált francia női karakter volt, akinek dukált egy ELLE vagy Vanity Fair címlapanyag.
Brigitte Macron a tökéletes francia stílusikon, aki azonban rengeteg támadást (és eddig mindössze két exkluzív ELLE címlapanyagot) kapott. Ez nagyban fakad abból, hogy Franciaországban elnöki rendszer van; a férje nem pusztán egy aláírógép, hanem a tényleges országvezetőként nagyon is támadható – akár a feleségét is eszközként használva ehhez az ellenzéke részéről.
Keleti szomszédunkban szintén elnöki rendszer az államforma, és az orosz-ukrán háborúból fakadóan Olena Zelenszka igazi világhírnévre tett szert. Szerepelt már a VOGUE ukrán kiadásának is a borítóján (többféle címlappal jelent meg a kiadvány), illetve az amerikai anyalap is készített vele és férjével egy digitális címlapanyagot félévvel a háború kitörése után. Míg a hazai verzióra nem, erre azonban már kaptak kritikát – sőt, a képeket készítő világhírű fotósnak, Annie Leibovitznak is kijutott belőlük az Instáján. Voltak olyanok, akik azt kifogásolták, hogy mialatt emberek halnak meg, az elnöki pár egy magazinnak pózolgat. Véleményük szerint a divatlapban való szerepléssel Zelenszkij és felesége aláásta a helyzet súlyosságáról kialakított képet.
Lauren Boebert republikánus kongresszusi képviselő ezt twittelte:
„Miközben hatvan milliárd dollárnyi segélyt küldünk Ukrajnának, Zelenszkij a VOGUE-gal fotózgat. Ezek az emberek egy rakás baleknak hisznek minket.”
Anjana Susarla, a Michigani Állami Egyetem professzora is azon a véleményen volt, hogy a first lady divatos ruhái a fotókon nehezen köthetők a háborús rögvalósághoz. De sokak épp ellenkezőleg gondolták, köztük Paul Booth, a chicagói DePaul Egyetem politikai kommunikáció professzora, aki szerint minden eszközt, így egy ilyet is meg kellett ragadni a világ figyelmének felhívásához. (Az ukránok többsége ezzel az állásponttal értett egyet.) Az elnöki palota lépcsőjén ülő Zelenszkát többen is méltatták, hogy ezzel a fotósorozattal megmutatta, hogy egy igazi vezető lakozik benne, és kilépett végre a first ladyk a stepfordi feleségekéhez hasonlatos sematizált imázsából.
Durván részrehajló-e az amerikai VOGUE a belpolitikát és az elnökválasztást illetően?
Visszatérő vád, hogy Anna Wintour, az amerikai VOGUE / az amerikai Condé Nast leplezetlenül a Demokrata Pártot támogatja és mindent meg is tesznek a győzelmükért. Való igaz, hogy eddig csak demokrata first ladyk zsebelték be a címlapokat Wintour regnálása alatt: Hillary Clinton egyet, Michelle Obama hármat, Jill Biden kettőt (és egy digitálisat férjének az unokájával, a menyasszony Naomival közösen) – de már Kamala Harris alelnöknek is van egy kétverziós print és egy digitális címlapja is. Ezzel szemben Laura Bush egy belíves anyagot kapott csak, folytatva a korábban megszokott módit, ami jutott a republikánus Nancy Reagannek, Barbara Bushnak, Pat Nixonnak vagy Lou Henry Hoovernek is. (A demokrata Jackie Kennedy nem first ladyként szerepelt a lapban.)
Nagyon esetlen védekezés lenne azzal érvelni, hogy Melania Trump már szerepelt a borítón 2005-ben – hogyne, csak épp menyasszonyi ruhában az üzletemberrel való házassága előtt, nem first ladyként. Tekintve, hogy Wintour berakta a lapba Chelsea Clintont és az ifjabb Barbara Busht (George W. Bush lányát) is, Melania Trump jogosan lehet megsértve, aminek hangot is adott egy tévéműsorban még 2022-ben, ahol Wintourt az „elfogult” jelzővel illette.
„Szerintem az amerikaiak és mindenki más is látja ezt. Ez az ő döntésük volt, és sokkal több fontosabb dolgom volt – amikkel foglalkoztam is a Fehér Házban – annál, hogy a VOGUE címlapján szerepeljek.”
1998-ban Hillary Clintonról még Oscar de la Rentának, a neves divattervezőnek kellett meggyőznie a főszerkesztőt, Michelle Obamát már maga forszírozta azonban, mivel úgy érzi, ebben a nyolc évben amaz újradefiniálta a first lady fogalmát: „ő volt a legjobb nagykövet, akit ez az ország sok tekintetben kaphat”.
Wintour 2019-ben egy interjúban a döntési mechanizmusát úgy magyarázta, hogy olyan nőket hív meg a címlapra, akiket a szerkesztőség ikonoknak érez, és akik képesek globális viszonylatban is inspirálni a nőket. Mint a Daily Beast kiemeli, nyilván az is fontos szempont, hogy ezeket a típusú, magasra pozicionált női lapokat jobbára felsőfokú végzettséget szerzett, nagyvárosi nők olvassák, tehát nem épp az átlagos Trump-szavazók. Ezek a nők pedig nem szeretnének Melania Trumpra hasonlítani. A legutóbbi Jill Biden-címlap az idei augusztusi, Kamala Harris pedig ebben a hónapban a digitális címlapsztár – és ezek akkor is nagyon sokat nyomnak a mérleg egyik serpenyőjében egy választási évben, ha közben lehet azzal védekezni, hogy volt már a lapban nagy anyag sok-sok éve John McCain feleségével és Sarah Palin egykori alaszkai kormányzóval és republikánus alelnökjelölttel is.
Sajnos a Jill Biden címlap már halottnak a csók volt, az ominózus, Biden számára végül a visszalépést kikényszerítő, katasztrofális televíziós vita után jött ki. A Financial Times pikírten meg is jegyzi, hogy ennek fényében az elegáns Ralph Lauren kabátruha inkább egy orvosi asszisztens köpenyének tűnik valami luxus egészségügyi központból.
A Politico szerint egyre többen ismerik fel a politikai elitből, hogy a divatlapok fontos kommunikációs csatornák, s mint Noélia Rodríguez, Laura Bush csapatának egykori kommunikációs igazgatója hozzáteszi, kezdik belátni, hogy ezek már nem anyáink divatlapjai. Mint a People magazin főszerkesztője, Wendy Naugle megjegyezte, az Obama ellen induló McCain először Naugle akkori munkahelyének, a Glamour magazinnak beszélt az abortuszt illető álláspontjáról – hiszen a politikusok rájöttek, hogy a legkönnyebben a divatlapokon keresztül érik el a női szavazókat.
Roppant érdekes, hogy pont ekkoriban, a 2007-es demokrata párti jelöltállítás időszakában Hillary Clinton például visszautasította a VOGUE felkérését. Nem akart a lapnak interjút adni attól félve, hogy a választók túl nőiesnek tartanák emiatt. Szerkesztői levelében Anna Wintour feltehetőleg neki címezte a következő sort:
„Őszintén megdöbbentő az az elképzelés, hogy egy mai nőnek férfiasnak kell látszódnia ahhoz, hogy komolyan vegyék a hatalomért folyó versenyben.”
Hillary Clinton is belátta aztán, hogy új szelek fújnak és immár nemcsak a Time és a Newsweek hasábjain dőlnek el a nagy dolgok, így 2009-ben immár külügyminiszterként nagy VOGUE-portrécikkhez ült modellt Annie Leibovitznak.