Minden évben vannak kiemelt figyelemnek örvendő időszakok , amelyekre a márkák külön kampányokkal készülnek – ilyen például a halloween, a karácsony vagy a húsvét. Ezekkel szemben a kisebb ünnepek gyakran háttérbe szorulnak; részben azért is, mert nem minden márka tud hozzájuk természetesen kapcsolódni. Míg egyes alkalmak – például a halloween – könnyen kínálnak termékfejlesztési vagy kommunikációs lehetőségeket, addig az anyák napja jóval szűkebb mozgásteret ad, így kevesebb brand készül rá dedikált kampánnyal.
Bár nem minden márka tud könnyen illeszkedni az anyák napjához, az elmúlt években számos kreatív példa bizonyította, hogy megfelelő ötlettel releváns és emlékezetes kampányok hozhatók létre. Az anyák napját ezért mi azzal ünnepeljük, hogy bemutatjuk az elmúlt évek legérdekesebb hazai kampányait.
DM Magyarország
A dm Magyarország 2022-ben különleges módon, kortárs költészet bevonásával ünnepelte az anyák napját. A Versek anyunak kampány keretében ismert magyar költők – köztük Kemény Zsófi, Hevesi Judit és Vörös István – modern, a mindennapi élethez közelebb álló verseket írtak az anyaságról. A cél az volt, hogy az ünnep üzenete frissebb, személyesebb formában jusson el a családokhoz.
A kampány nemcsak a szövegekre épült: a verseket fiatal színészek tolmácsolásában videók is életre keltették. A dm ezzel azt szerette volna hangsúlyozni, hogy az anyák napja nem csupán hagyomány, hanem érzelmekről, köszönetnyilvánításról és a mindennapi hőseink megbecsüléséről is szól.
unicef magyarország
2020-ban a pandémia alatt az UNICEF Magyarország egy megható és egyben jótékonysági célú anyák napi kezdeményezést indított: a virtuális virágcsokor küldését. A kampány központi üzenete volt, hogy bár sokan személyesen nem tudták megölelni édesanyjukat, egy online csokorral mégis kifejezhették szeretetüket.
A felajánlás egyszerre jelentett ajándékot és adományt is: a támogatók személyre szabott üzenetet küldhettek édesanyjuknak, amely egy képeslap formájában érkezett meg. Ezzel párhuzamosan a befolyt adományokat a hátrányos helyzetben élő gyermekek támogatására fordították.
A szervezet célja az volt, hogy az ünnep ne csak a családi kapcsolatok megerősítéséről szóljon, hanem a szolidaritásról is. Így az anyák napja egy apró digitális gesztussal valódi társadalmi segítséggé is válhatott.
Telekom magyarország
A Telekom több kampányában is edukatív céllal közelített a családi és társadalmi szerepekhez, ezek közül kiemelkedik a #freeanyu kezdeményezés és egy érzelmi alapú, szemléletformáló rövidfilm, a Bocsi Anyu!.
A #freeanyu kampány központi gondolata az otthoni láthatatlan munka újraosztása volt. A történetben az anya „kiesett” egy napra, így az apa és a gyerekek voltak kénytelenek átvenni a feladatait. A humoros, mégis tanulságos helyzetek rávilágítottak arra, hogy a háztartási teendők jelentős része aránytalanul hárul az anyákra. A Telekom edukatív módon mutatott rá a problémára, miközben azt is hangsúlyozta, hogy digitális eszközökkel könnyebben megoldhatók a mindennapi kihívások.
A másik kisfilm egy érzelmi történetmesélésre építő reklámfilm volt, amely a kapcsolódás fontosságát helyezte középpontba. A Bocsi Anyu! kampány célja az volt, hogy felnyissa az édesanyák szemét: egy iskolai anyák napi ünnepségen a gyerekek nem előadtak, hanem kifogásaikat mutatták meg videó formájában. A videó üzenete kettős volt; egyrészt megmutatta az édesanyáknak, milyen viselkedési mintákat és mondatokat adhatnak tovább, ha nem változtatnak, másrészt arra is rávilágított, hogy ők maguk milyen viszonyban állnak saját édesanyjukkal.
A szpotot rövid időn belül több mint félmillióan látták, és minden néző másképp értelmezte. Voltak, akiknek tetszett, míg mások felháborítónak találták az édesanyáknak szánt üzenetet, valamint az édesapák mellőzését a történetből. A Telekom célja bár a digitális téren való kapcsolódás kiemelése volt, sokak szerint csak azt az üzenetet adták át, hogy miként hanyagolják el egymást az emberek.
SPAR magyarország
A SPAR Magyarország 2019-ben egy anyák napjához kapcsolódó, közösségi médiára épített nyereményjátékot indított, amelyben a résztvevők személyes üzenetekkel köszönthették édesanyjukat. A felhasználóknak egy fotót vagy rövid videót kellett feltölteniük a Facebook-eseményhez, amelyben egy szóval, emlékkel vagy kedves gondolattal fejezik ki szeretetüket. A részvétel egyszerű és könnyen elérhető volt, a tartalom pedig akár mobiltelefonnal is egyszerűen elkészíthető. A hangsúly az érzelmi kapcsolódáson volt, amit fotózással díjaztak.
A játék során öt nyertest sorsoltak ki, akik anya–gyermek fotózást nyertek – profi sminkkel és frizurával. A kampány ösztönözte a felhasználói tartalomgyártást és a megosztást, miközben a márka számára is felhasználható vizuális anyagok születtek. A kezdeményezés az érzelmi bevonásra épített, az anyák iránti szeretet és hála kifejezését helyezve a középpontba.
Az anyák napi kampányok többféle megközelítést tesznek lehetővé. A márkák ennek megfelelően saját nézőpontjukból értelmezik az ünnep üzenetét, legyen szó edukációról, figyelemfelhívásról vagy nyereményjátékról. A központi gondolat azonban minden esetben az emberi kapcsolatok ápolása. És természetesen ugyanez a helyzet az apák napjával is, amelyhez szintén egyre több brand csatlakozik rá.