A Spot & Tango legutóbbi kampányaiban nincs tökéletesen beállított jelenet, de van helyette egy kicsit széteső, kicsit kiszámíthatatlan, nagyon is ismerős világ: valódi gazdik és saját kutyáik, akik pontosan úgy viselkednek, ahogy otthon is szoktak. Néha figyelnek, néha nem. Néha együttműködnek, néha kevésbé. És épp ez benne a lényeg. Ugyanis az a vizuális nyelv, amit eddig „instásnak” vagy „tiktokosnak” gondoltunk, most beköltözik a legdrágább reklámfelületekre.
A Pedigree is hasonló irányba mozdul, a gazdik ugyanis pontosan tudják, milyen egy igazi kutya. És ha a reklámban valami túl tökéletes, az gyanús lesz. Ezért döntöttek úgy, hogy legújabb kampányukban valódi gazdik valódi kedvenceiről készült felvételeket használnak.
Ez az irányváltás egy még tágabb kontextusban válik igazán érdekessé. Miközben a vizuális kommunikáció egyre inkább telítődik mesterségesen generált tartalmakkal – beleértve a már most is egyre gyakrabban megjelenő, AI által gyártott állatokat –, ezek a kampányok szinte ellenpontként hatnak. Nem próbálnak tökéletesek lenni, nem próbálnak hibátlanul kinézni, és éppen ezért felüdülést jelentenek az algoritmikusan kisimított világban.
Persze a valódiság sem teljesen spontán. A szereplők kiválasztása például tudatos: gyakran olyan gazdikat és kutyákat választanak, akik már bizonyítottak social tartalmakban.
Vagyis a káosz gondosan adagolt – csak úgy tűnik, mintha nem lenne az.
És itt jön a csavar. Miközben a reklámok egyre valódibbak akarnak lenni, valójában egy újfajta mesterségességet hoznak létre: a megtervezett spontaneitást. Ez viszont egyelőre működik, hiszen még mindig közelebb áll ahhoz, amit a nézők nap mint nap látnak otthon a nappaliban – vagy épp a kanapéról lelógó, teljesen együtt nem működő kutyájukban.
A nagy kérdés az, hogy meddig marad friss ez az irány. Ha minden márka ugyanúgy akar valódi lenni, egy ponton ez is sablonná válhat. De jelenleg inkább az látszik, hogy a közönség értékeli, ha egy reklám nem próbál tökéletes lenni.
A ONE Magyarország támogatásával az első 1000 regisztráló ingyen jöhet fesztiválozni!
Mit kapsz?
- Belépést a DOGZ Fesztiválra
- Hozzáférést az ÖSSZES programhoz
- Egy egész napnyi brutál kutyás élményt
Ne gondolkozz — csapj le itt és most!
Fontos: Az ajánlat visszavonásig, de legkésőbb 2026. április 30-ig érvényes! A regisztráció 1 fő belépésére és a programokon való részvételére jogosít. Ingyenes regisztráció esetén a Szervező a belépő mellé járó DOGZ ajándékokat nem biztosítja (azonban megvásárolhatóak). A helyszínen a jegy vásárlás lehetősége a promóciótól függetlenül biztosított.