Az Országos Mentőszolgálat Alapítvány az újraélesztésről szóló kampányában a nőket érintő esélyegyenlőség kérdésére hívja fel a figyelmet Oroszlán Szonja színésznő segítségével, aki a cél érdekében ismét a Valami Amerikában alakított karakterébe bújik.

Oroszlán Szonja – az Országos Mentőszolgálat Alapítványának kampányában – egy kisfilm erejéig ismét a Valami Amerikában alakított karakterének, Timinek a bőrébe bújt, hogy egy a nőket érintő tabusított témára hívja fel a figyelmet. A kisfilm hozza a magyar klasszikus megszokott humorbombáit, azonban maga a téma egészen más vizekre evez.

A kampányfilmben Timi éppen a NAV ügyfélszolgálatán készül ügyet intéz, amikor mellette megtörténik a baj, ugyanis dr. Bárány Olga (Pokorny Lia) az orra előtt esik össze. Egyedül Timi az, aki nem esik kétségbe, így megkezdi az újraélesztést. A videóból a továbbiakban az is kiderül, hogy Bala (Csuja Imre), miért viszolyog az ügyvédnő újraélesztésétől. Ezzel összefüggésben a kampányfilm felteszi azt a kérdést, hogy éles helyzetben is odamenne-e valaki újraéleszteni egy eszméletlen nőt?

A társadalmi célú kisfilm – melynek során az újraélesztést is megtanulhatjuk – az OMSZA háromezer fő megkérdezésén alapuló felmérésére épül. A felmérésben kényes témákat is érintenek a nők újraélesztése kapcsán – ez azonban nem véletlen. Kiderül, ugyanis, hogy

négyből három ember azért nem menne oda egy eszméletét vesztett nőhöz, mert fél, hogy ártani fog neki.

Ez azonban egy rossz felfogás, hiszen az újraélesztés esetén ártani nem, csak segíteni tudunk. Emellett többen úgy vélik, hogy egy nőt máshogy kell újraéleszteni, vagy éppen illetlennek tartják, hogy intimebb testrészhez érjenek.

A kutatásban részt vevők több mint fele gondolja azt, hogy a hazánkban kiemelkedő haláloknak számító hirtelen szívhalál a férfiakra jellemző egészségügyi probléma. Ezt az is érzékelteti, hogy a bemutató anyagokban a legtöbb esetben férfiakat élesztenek újra, annak ellenére, hogy a nőket ugyanúgy érinti ez a probléma, csupán a tünetek lehetnek eltérőek.

A férfiaknál az esetek nagy százalékában egy nagyon erős, megsemmisítő mellkasi fájdalom jellemző, ami bal karba, nyakba, hátba sugárzik ki. A nőknél pedig nagyon sokszor csak egy nagyon nagyfokú fáradtság, egy általános mellkasi, hátba sugárzó fájdalom, verejtékezés az, ami jellemző

– mondja dr. Czakler Éva mentőorvos, az OMSZA kuratóriumának elnöke.

Az OMSZA a filmben arra törekszik, hogy az újraélesztésben is legyen esélyegyenlőség. A forgatáshoz a NAV biztosította a helyszínt, ezzel is jelezve azt, hogy számukra is fontos a tabusított téma. A Nemzetközi Nőnapra időzített kampány a nőkért született, de nem csak a nőknek szól, hiszen ha életmentésről van szó, akkor mindenkinek egyenlő esélyek járnak.

(Forrás: Országos Mentőszolgálat Alapítvány)

(Borítókép: Oroszlán Szonja. Forrás:  Karip Tímea /  Index)

Címkék