Több fontos megállapításra jutottunk az idei Televíziós Újságírók Díjának gálaestjén. Például; színésznőként nem ér véget a karrier negyven éves kor fölött, néha egy szerepen keresztül egy egész életutat díjaznak, a kereslet még mindig erős befolyással bír a kínálatra, ám néha fontosabb értéket teremteni, mintsem nézettséget hajhászni. Nagyjából ezek voltak az est tanulságai.

Színes társaság gyűlt össze a Budapest Music Center előtt. Tévések, celebek, újságírók sorakoztak, hogy megünnepeljék a televíziózást, és megemlékezzenek az elmúlt év legkiemelkedőbb alakításairól, produkcióiról.

Idén 11. alkalommal adták át a Televíziós Újságírók Díját, az est házigazdája Gundel Takács Gábor volt, aki azzal alapozta meg a gála hangulatát, hogy bár évek óta mást sem hallani, minthogy a tévézés halott, úgy tűnik, hogy erre a szakma minden évben rácáfol. A műsorvezető elismerte, hogy vannak dolgok, amikkel a tévé küzd. Például folyamatos fejtörést okoz bevonni a Z generációt, ám Gundel Takács szerint még ennek ellenére is az kirajzolódik, hogy amennyiben a szakmát kíváncsisággal űzik, az ambícióik között pedig előrébb van a történetmesélés vágya, mintsem a nézettség, akkor a tévének mindig lesz létjogosultsága, ugyanis vannak kihalhatatlan műfajok.

A díjátadót erős kategória nyitotta, ugyanis a legjobb nagyszabású show-műsort hirdették ki, amit Nagy Gergely Milán, a Telenovella magazin főszerkesztője adott át, méghozzá a Sztárboxnak, ami idén kiütötte a tavalyi győztes Dancing with the Starst. A díjat többek között Kovács Kokó István, egykori ökölvívó is megköszönte, aki bár több elismerésben részesült már életében, de tévés díjat korábban még sosem kapott. A Gasztorreality műfajának győztesét Budaker Judit, a Port.hu főszerkesztője adta át a Séfek séfe műsor képviselőinek, akik bejelentették, hogy két hete forgatták le a hatodik évadot.

Szakács László, a Márkamonitor főszerkesztője egy olyan műfajban adott át díjat, ami már a televíziózás őskorában, majd a hőskorában is jelen volt. Legjobb vetélkedőnek a zsűri a Géniuszt szavazta meg, így az est műsorvezetője, Gundel Takács Gábor, házigazdából díjazottba lépett át, és kollégáinak, illetve az “okos” embereknek is köszönetet mondott. Majd az is kiderült, hogy a Géniusz ősszel folytatódik, méghozzá új játékosokkal és több epizóddal tér vissza a képernyőkre.

Először csináltunk úgy műsort, hogy a csatorna nem szabta meg, hogy az milyen hosszú lehet, ez pedig fantasztikus lehetőség volt

– mondta Gundel Takács Gábor, aki a Géniusz műsorvezetőjeként és a gála házigazdájaként majdnem minden alkalmat megragadott az est folyamán, hogy megerősítse a tévés szakemeberekben, hogy ő minden törekvést pártol, ami nem számokban méri a televíziózást, hanem lelkesedésben, ötletekben és minőségben.

A napi és a heti sorozatokat idén egybe vonták, a díjat pedig F. Tóth Benedek, az Index főszerkesztő-helyettese adta át az RTL Mellékhatás című sorozatának. Következett a legjobb női műsorvezető, aki idén Lékai-Kiss Ramóna lett, aki azt nyilatkozta, hogy a díj szép helyet foglal el a szívében.

Az egyik leginkább megosztó tévés műfaj a reality, ami hiába kap sok kritikát, idén a döntősöket 18 jelöltből választották ki. Ez nem kevés műsort jelent. A kategória nyertese az RTL tavalyi egyik legnagyobb durranása, Az Árulók lett, ami megjelenése után érezhetően tematizálta a közbeszédet. Gundel Takács Gábor azt is kijelentette, hogy Árpa Attiláról mindenki azt gondolhat, amit csak szeretne, de nála keresve sem találhattak volna a csatornánál jobb műsorvezetőt Az Árulók élére, ugyanis szerinte ez rá lett szabva.

Kovács Bálint, a HVG újságírója állítólag külön kérte Kenderessy Szabolcsot, a SorozatWiki főszerkesztőjét és a Televíziós Újságírók Díjának alapítóját, hogy mellékszereplőnek adhasson át díjat. Szerinte a főszerepkőknek könnyebb dolguk van, mellékszereplőként nehezebb – nem csak jól teljesíteni, hanem – valami olyan kimagaslót nyújtani, ami tényleg megmarad a nézőkben.

A díjat Kálloy Molnár Péternek adta át, aki ugyan a Tündérkert című sorozatban nyújtott alakításáért vette át a kitüntetést, de amikor úgy köszönte meg mindezt, hogy ez az első díja, amit eddigi karrierje alatt kapott, akkor a vastaps, ami visszakísérte a székéig, már egyértelműen nem csak Bánffy Dénes megformálásának járt, hanem sokkal inkább annak a szakmai életútnak, amit eddig bejárt.

Talk Show kategóriában Szalay Dániel, a Média1 főszerkesztője adta át a díjat az Adom a napom képviselőinek. A csatorna sokat kockáztatott azzal, hogy főműsoridőben betett egy olyan produkciót, ami ráadásul élőben megy, de úgy gondolták, hogy az itt és most ereje és varázsa, azaz a filter nélküliség a lényeg. A díjat Geszti Péter is megköszönte, aki saját elmondása szerint nagyon élvezte a tévébe való visszatérését. Gratulált a legjobb férfi mellékszereplő díjáért Kálloy Molnár Péternek, majd kijelentette, hogy mivel minen műsorban ugyanazok az emberek szerepelnek, így kapva kap az alkalmon, és szeretettel meghív mindenkit az Adom a napom folytatásába.

Majd Gundel Takács Gábor felkonferálta a legjobb műsorvezetők döntőseit, köztük saját magát is, ám a díjat Till Attila kapta, aki 5. alkalommal nyerte meg a kitüntetést – igaz, személyesen nem tudta átvenni, mert épp Ázsiában forgat. A legjobb zsűri sem maradhatott ki, hiszen azt, hogy kik mondanak ítéletet egyes műsorokban mások teljesítménye felett, bonyolult casting előzi meg. Idén Miklósa Erika, a The Voice zsűrizéséért nyerte meg a díjat, amit Szabó Dalma, a SorozatWiki szerkesztője adott neki át.

Számomra a tavalyi év a mélységek és magasságok éve volt, de sokkal inkább a mélységeké. Így a lehető legjobbkor jött a felkérés a műsorba

– mondta Miklósa Erika.

Szórakoztató-ismeretterjesztő kategóriában a Tiltott zónákat szavazta meg a zsűri. Legjobb férfi főszereplő Nagy Zsolt lett a Mellékhatásban nyújtott alakításáért. A Legjobb női mellékszereplőnek járó díjat Básti Juli kapta a Pepe című sorozatban megformált karakteréért.

A színésznő kiemelte, hogy külön köszöni a lehetőséget a csatornának, mert bár már 62 éves, nagyon hálás, hogy nem egy kötögető nagymama szerepére kérték fel. Szavai a közönség igazi színésznőnek kijáró vastapssal díjazta. Simon Krisztián, a Marketing & Média, főszerkesztője adta át a díjat a legjobb női főszereplő kategóriában, méghozzá Sztarenki Dórának.

A Mellékhatás tarolt a díjátadón, így a jelen lévő stáb tagoknak keserédes lehetett az este, ugyanis akármennyire szerették volna ők is, és a közönség is, nem készül harmadik évad a történetből.

Díjazottak:

  • nagyszabású show-műsor: Sztárbox (RTL)
  • vetélkedő: Géniuszok géniusza (ATV)
  • reality: Az árulók (RTL)
  • gasztroreality: Séfek séfe (TV2)
  • talkshow: Adom a napom (VIASAT3)
  • szórakoztató-ismeretterjesztő műsor: Tiltott zónák (Spektrum)
  • zsűritag: Miklósa Erika (The Voice)
  • női műsorvezető: Lékai-Kiss Ramóna (TV2)
  • férfi műsorvezető: Till Attila (TV2)
  • sorozat: Mellékhatás (RTL+)
  • színésznő: Sztarenki Dóra (Mellékhatás)
  • színész: Nagy Zsolt (Mellékhatás)
  • női mellékszereplő: Básti Juli (Pepe)
  • férfi mellékszereplő: Kálloy Molnár Péter (Tündérkert) 

(Borítókép: Szollár Zsófi / Index)

Címkék